A magyarság ősi leletei egyértelmûen mutatják, hogy õseink keresztények voltak (keresztény üzenetet hordoz például a 7200 éves tatárlaki amulett felirata). Szent István királyunk korában a magyar keresztények – köztük a Táltos papok is – a katolikus (a latin szó jelentése: egyetemes) egyházba léptek be.
A Táltos papok a Napban, majd Jézus urunk e világra jövetelét követõen Jézusban tisztelték Istent. Vallották a természet elemeinek erejét és az egyisten
séget az Atyában, Anyában és a Fiú Istenben, Jézusban. Egyetemes hitvallásukat, katolikusságukat nem különböztették meg, nem voltak például budai katolikusok vagy dunántúli katolikusok. Ezt azért kell hangsúlyozni, mert voltak olyanok, akik kisajátították maguknak a katolikus szó használatát, gondoljunk csak a bizánci vagy római katolicizmusra. Persze rögtön felmerül a kérdés, hogyan lehet a katolikusság – vagyis egyetemesség- római, illetve bizánci, hiszen ez olyan, mintha azt mondanánk, hogy budapesti világbéke. Nos, ahogy a mellékelt példa és a történelem mutatja, ez is lehetséges. . .
A Táltosok keresztényi módon valamennyien támogatták az univerzális, egyetemes katolikus vallást. A magyar Árpád-házi királyok nem csupán apostoli követõk voltak, hanem egyenes ágbéli apostol királyok, akiket istenfiúi minõséggel illettek nemcsak a krónikák, hanem maga a pápa is. Az Árpád-házi magyar királyok – és mivel a király és a nemzet egy, így a nemzet is – Jézus követõi és hagyományának õrzõi voltak. Királyaink, papjaink, valamint szentjeink nemcsak beszéltek Isten országáról, de élték és cselekedték is. Gyógyítottak, halottakat támasztottak fel (Szent István, Szent Margit, Szent Kinga), vizet fakasztottak és hegyeket mozgattak meg (Szent László). Közvetítették az egyetemes emberi értékeket a nemzet, és azon keresztül más
népek felé, haláluk után pedig temetkezési helyeikrõl még nagyobb gyógyító és csodás erõ sugárzott ki, mint amit életükben árasztottak.
A magyar királyokat – Szent Lászlót, IV. Bélát, Kun Lászlót, Mátyást Táltos király névvel illeti a hagyomány, Mátyás király papjait, a pálosokat fehéreknek és Táltosoknak mondták. Magyarországon a szellemi tevékenységet soha nem üldözték, sõt a legszentebb cselekedetek forrásának és eszközének ismerték el. Az energiák ismerete, a lelkiség és a szellemiség folyamatos ápolása adott erõt nemzetünknek a jézusi küldetéstudat kiteljesítésében.
Werbõczy István Hármaskönyvében (Tri parti tum) mindez nyomon követhetõ, mégis sokan megpróbálják elhitetni nemzetünkkel, hogy katolikus
ságunkat, kereszténységünket kaptuk valahonnan – akár Rómától, akár Bizánctól -,’ holott errõl szó sincs!
A Tripartitumban (36. Czim) Werbõczy azt is leírja, hogy Magyarországon vannak nem keresztény emberek, olyanok, akik Jézusban nem hisznek, ezeknek eskütételkor más szöveget kell mondaniuk, mint a Jézus-hitû magyar embereknek. A szöveg a következõképpen hangzik: „Annak az eskünek mintája, melyet a zsidóknak a keresztények ellenében kell tenniük”. Ez is azt mutatja, hogy országunkban nem volt vallási kényszer, sõt a magyarok mindig elfogadták más népek vallási meggyõzõdését is.
Mátyás király halálát követõen azonban megfigyelhetõ, hogy õsi erõnket adó keresztény hitünket, õsi mentalitásunkat zsidó-keresztény mentalitásra
kötelezték (hiszen történelminek nevezett egyházaink – római katolikus, görög katolikus, református… – is zsidó-keresztény egyházak, nem az Újtestamentum, hanem az Ótestamentum igéin nyugszanak. Az Ótestamentum eszmeiségének alapja Káin és Ábel (ugyanúgy, ahogy az indoeurópai világképé Romulus és Rémus). Káin önmaga elsõségét és elõrejutását csak úgy tudja elképzelni, ha saját testvérét is megöli (Romulus ugyanezt teszi Rémusszal).
Ósi mitológiánk testvérpárja – Nimród két fia, Hunor és Magor – egy egészen más programot hordoz magában, amelynek alapelve, hogy az erõsebb segítse a gyengébbet. Ók már ezekben az õsi idõkben az Új-testamentum elõképét mintázzák meg, amelynek egyik legfõbb parancsa: „szeressétek egymást”! Az Ótestamentum mottója: „szemet szemért, fogat fogért”, az Újtestamenturné ennek éppen ellenkezõje: „szeresd még az ellenségedet is”! Sajnos ezt a parancsot egy Judeo-keresztény és egy indoeurópai eszmeiségben felnövekvõ civilizáció a mai napig nem volt képes megérteni.
A magyar nemzet és hitvallás soha senkit sem kötelezett õsisége feladására, hiszen tudta, hogy ebben van a nemzet ereje. Még ma is vannak nemzetek, melyek saját hitüket, erkölcsi rendjüket igyekeznek nemzetünkkel elfogadtatni, õk viszont a mi õsi hitünkbõl, erõnkbõl, erkölcsiségünkbõl nem kívánnak töltekezni, sõt elmarasztalandónak tartanak bennünket, ha hozzájuk hasonló módon ragaszkodunk õsiségünkhöz, a jézusi bizonyságtételek lelki és szellemi hagyatékához. Eretnekként bélyegzik azt, aki a nemzet több ezer éves lelkiségét, vallását, Jézusba vetett hitét hirdeti, és – Jézus cselekedeteit õrizve – megcselekszi.
„Történelem elõtti” katolikus egyházunk magyar lelkiségû hagyatékát hordozzák napjainkban is a Táltosok cselekedeteit tudók, békésen szemlélve más
hitben és lelkiségben élõ szellemtársainkat, embertársainkat itt a Földön.
hungar.gportal.hu/magyarno.com
Powered by Facebook Comments
