Sok helyen felvetődik a gonosz lényt címkéző „lucifer” szó. Templomaink és lelkészeink zsidótlanításához és visszavételéhez, és az önmagukat kereszténynek valló – és többségben keresztény irányelvek szerint élő, de az azon elveket sárba taposó „keresztény”-nek hazudott zsidó ideológia szennyében szenvedő – magyar hívek lelki gyógyításához tartozik ennek a latin szónak a tisztázása is. Mindenki más számára ez a kísérlet talán hasznos tudást közöl.
Tisztázásra kívánkozik a magyar hitvilágba is beerőszakolt zsidó vallás azon dogmája, miszerint a latin összetett „lucifer” szó a zsidók „sátán”-nak is nevezett lényének egy másik neve. A Saul rabbi-alapított római vallás és hozzá hasonló zsidó szekták szerint „lucifer” azonos „sátán”-nal, egy élő, ember- és természetfölötti erőkkel rendelkező isten-ellenes lénnyel, akit a zsidó szervezetek szeretnek egy félelmetes kecskelábú szarvas-farkas, vagy másfajta, néha szárnyas ember-állatként ábrázolni, és a „bűnös” vagy „megszállott” ember „bűneiért”, züllöttségéért és gonosztetteiért felelőssé tenni.
Nem szándékozom vitatni egy ilyen jellegű lény létét vagy nemlétét, de fontosnak tartom megemlíteni, hogy tudtommal efféle isten- és emberellenes lény ránk kényszerítése előtti magyar hiedelemben ismeretlen volt. Ezen megállapítás után, természetesen, jogos a kérdés: miért kívánkozik számunkra tisztázásra egy idegen hitvilágbeli lény kiléte, miléte? A választ, remélhetően, maga a tisztázás – ha sikerül – adja majd meg.
Munkánkat kezdjük azzal, hogy megnézzük ki vagy mi az akit vagy amit a zsidófelkentség terjesztői címkéznek a latin „lucifer” szóval? A Magyar Katolikus Lexikon szerint „Lucifer” egyenlő „Sátán”-nal. Ez az egyenlet, természetesen, megoldhatatlan a „Sátán” szó meghatározása nélkül. Tehát nézzük meg ki vagy mi ez a bizonyos „Sátán”.
Erre a kérdésre sem találunk ésszerű választ, mert egy ilyen lény a rendelkezésünkre álló tudásból megállapíthatatlan, következhetetlen, s emiatt, azonosíthatatlan. Ugyanazon lexikon szerint, „Sátán: az ördög neve a héber satan („vádló”) alapján.” Ám, az „ördög” szó különböző változatokban számunkra egy régi magyar hely-, növény-, és családnév, ami régebben mindig valami jót vagy jóságos természetet vagy hatást jelentett. Sinai Miklós szerint az „ördög” szó Mani „ördögadta” tanításával kapcsolatos; és tudunk több „Ördög” családnévről még a 15.-16. században is – pl. Ördög Simeon 1482, Ördög Mátyás 1553, stb. – számtalan hely- és növénynevekről nem is beszélve. Tehát, az „ördög” szó semmiképp sem címkéz egy „sátán”-nevű héber „vádló”-t. Más nem marad, mint az említett héber utalás, amit csak zsidók hitvilágában ésszerű kutatni.
A zsidók hitvilága több, lényegükben materialista témákkal foglalkozó irományból következtethető. Ez a hitvilág az ábrahámista vallások követői hite olyan emberfölötti lényekben, „akik” embert élvezetekkel jutalmaznak és szenvedéssel büntetnek; megvesztegetésen és megfélemlítésen alapszik; és kizárólag a zsidóság elitjei érdekeit szolgálja. Tantételei egyike a zsidók által is „szent”-nek tartott Ószövetség, melyet Jézus tanítványa, kánaáni Simon mágus követői Eusebius szerint a „gonosz világ írásának” neveztek; XXIII János pápa, pedig, – mielőtt hirtelen gyomor rákot kapott és hamarosan belehalt – „nagyrészt egy összelopkodott és átírt ókori hagyománynak és letűnt népeknek (sumer, parthus, káld, babiloni, egyiptomi) megmásított történelme”-nek nevez (XXIII János pápa 1962 július 1.-i beszéde, Novena Allo Spirito Santo per il Concilio Ecumenico Vaticano II, a Presidenza General dell Azione Cattolica Italiana Via Conciliazone 1. Roma kiadásában, Tomory Zsuzsa nyomán). Ebben a 2. században írásfoglalásba indult irományban megtaláljuk a zsidók „sátán”-ját:
„…egy napon eljövének az Istennek fiai, hogy udvaroljanak az Úr előtt. Eljöve a Sátán is közöttök…” (Jób 2:1, Károli fordítása).
Ez a verssor különböző nyelvekre fordítva különféleképp értelmezhető, sőt, sokszor egymástól lényegesen eltérő értelmet hordoz. A szavak és szóösszefüggések alapján „sátán” hol a zsidó isten gyermekei egyike, hol angyala, hol az előbbiek közt megjelenő, de nem közülük való lény. Továbbá, a fordítások közt eltelt idő során a zsidó írástudók fokozatosan elidegenítették ezt a „sátán”-t a zsidó istentől. A korai fordításokban a zsidóisten fiaként értelmezhető, míg a későbbiekben már mint ha semmi köze sem lenne hozzá. Pl: „Isten angyalai ismét megjelentek az Örökkévaló előtt, és odajött a Sátán is” (a magyar nyelven kiadott, de angol című zsidófelkent „Hungarian Bible”)
Ez a zsidó-szektákban – zsidófelkentséget beleértve – itt-ott megjelenő „sátán”-lény a zsidóság elitjei pillanatnyi érdekei szerint változik: Több néven is emlegetett, hol jellem, hol jelleg, hol erőny, hol szellem, hol személy, hol a zsidóisten fia vagy hűséges szolgája, hol istenük és a zsidóság halálos ellensége. Néha „angyal”, néha ügyész („vádló”, „rágalmazó”), néha a zsidóisten embert büntető vagy másképp gyötrő vágyai végrehajtója („csábító”, „csaló, becsapó”, kínzó, hóhér, tömeggyilkos, stb.).
Bár a zsidók „sátán”-járól a történelem semmit sem tud, változásai párhuzamosak a héber-zsidó népre ható történelmi eseményekkel. „Sátán” legnagyobb változása a héberek folyamközi garázdálkodásának következményeivel párhuzamos. Mindaddig, amíg jól éltek a befogadó nem-sémi őslakó nép türelmes jóvoltából, „sátán”-juk mint egyik istenük (több istenük volt) fia, végrehajtója, szolgája, „angyal”-ja (szóvivője, hírnöke), stb., volt. Amikor, viszont, viselkedésük már tűrhetetlené vált, amikor elitjeik megpróbálták elbitorolni a hatalmat, a hatóság kizavarta őket Folyamközből. Ez a történelmi esemény a héber mondákban is fennmaradt mint a bibliai „Ábrahám” távozása Folyamközből, és párhuzamos „sátán”-juk istenük ellen való „lázadásával”, ami miatt egy „égből kitaszított angyal” lett belőle. Összefüggéseket most nem érdemes keresgélni; tény, hogy a zsidók irományai szerint – „sátán” hirtelen a zsidók és istenük ellensége lett.
Ez az eszme, másvalaki hibáztatása egyéni „bűnökért”, később a judaizmus egyik alapelve lett. Minden ami a zsidóság szempontjából rossz volt a „sátán” műve lett; mindenki, aki panaszkodott a zsidók viselkedése miatt „sátán” hatása alatt „szenvedett”; mindenki, aki föllépett viselkedésük ellen „sátán-megszállott” lett, azaz, az embertestbe szállt „sátán” saját maga. Ezen utóbbiak közé sorolták a magyar-hun-szkíta, káldeus, méd mágusokat, királyokat, és a nem-sémi népek vezéreit, oltalmazóit, tanítóit, jótevőit, de még a nemzsidó istenneveket is (pl. Baál). „Sátán művei” ellen a zsidóság tehetetlen volt, de tehetetlenségét pótolta a „sátán hatása alatt szenvedők” kínzásával, és a „sátán-megszállottak” legfájdalmasabb meggyilkolásával (pl. Jézust).
Ezt a gondolkodásmódot Saul rabbi az általa-alapított római zsidófelkent vallásba is bevitte magával. Ekként lett a zsidók „sátán”-ja nemcsak a zsidók és istenük ellensége, hanem a nemzsidóké is. A zsidóisten halálos ellensége, pedig – zsidó szempontból nézve -, a júdaizmus kiagyalása óta a zsidó ideológiával szöges ellentétben álló, szeretetre alapozott világnézet oltalmazója, a magyar-hun-szkíta nép hiedelmében Istenanyaként ismert és szeretett Anahita, Szűz Anya*. Emiatt igyekeznek a zsidófelkent vallás terjesztői mindenáron őt azonosítani az „istentelenséggel”, „ördöggel”, „gonosszal”, illetve magával a zsidók „sátán”-jával.
Ez az igyekezet szándékosan a zsidófelkent hívek tudatalatti hitvilágát célozza az alulról és hátulról kiskapukon becsempészett dogmák szüntelen ismétlésével, minden hitbeli téma megmérgezésével. A méreg becsempészése a 4. században kezdődött, amikor Jeromos elővette Ézsaiás „gúnydalát” (14:12), és az ott gúnyolt Hajnali Csillagot, a magyar-hun-szkíta nép hitvilágában jól ismert és szeretett Szűz Anya egyik jelképét, illetve annak megszemélyesítő görög nevét, „phosphoros”-t, latinra fordította.
Itt meg kell állnunk egy pillanatra áttekinteni a „Hajnali Csillag” (szintén „Hajnalcsillag”) jelentőségét. A szeretetre alapozott ember-barát társadalmak kozmikus világnézetében a Hajnali Csillag mindig ember számára jó jellemekkel vagy jóságos lényekkel kapcsolatos. Így a magyar-hun-szkíta hitvilágban is. Az amerikai lakota őslakók hitvilágában a tudatlanság sötétségét legyőző tudás fényét, világát, világosságát jelképezi és a (körbe zárt) tatárlakai amuletten is látható hun kereszt jelet viseli. A gyűlöletre alapozott ember-ellenes társadalmaknak nincs kozmikus világnézete, csak materialista ideológiája. Ezek a Hajnali Csillag nevet csak gúny, gyűlölet, bosszú vagy hasonló nemleges értelemben alkalmazzák. De, a Vénusz bolygó megszemélyesítése a hitvilágokon kívül is ismert: A „hajnali csillagot” már a korai latin írók, pl. Reatinus, Kr. e. 116–27, Cicero, K. e. 106-43, is „napvilágot hozó” néven említik írásaikban – természetesen, latinul.
Ezt a „napvilágot hozó” összetett latin szót választotta Jeromos a görög „phosphoros” szó latin fordítására. Megszületett a római zsidófelkent vallás „lucifer”-je.
A „lucifer” szó és tulajdonnév kezdetben, természetesen, csak a zsidók hitvilágában volt azonos istenük gonosz fiával, „sátán-„nal, mivel hitvilágukon kívül maga a „sátán” fogalom is ismeretlen volt. Rajtuk kívül a „lucifer” szó csak egy természeti megnyilvánulásként volt használatban vagy, ha meglett személyesítve, jóságossággal volt összekapcsolva. Sőt, még egy „Lucifer” nevű püspökről is tudunk (298(?)-373): Lucifer püspök Atanáz, a kopt egyház (Egyiptom) feje támogatása miatt száműzöttként tanított Szíriában, Palesztinában, Thébában (Fölső-Egyiptom) és, Jeromos szerint, élete utolsó éveiben, Cagliariban (Szardínia). A cagliarii katedrálban a „Szent Lucifer kápolna” e püspök emlékét őrzi.
Azt nem tudni – én legalábbis nem tudom -, hogy a zsidófelkent vallásokban mikor lett „lucifer” azonos a zsidók „sátán”-jával. Föltételezhetően legkorábban a 4. század vége felé vagy azután. Az, viszont, biztosra vehető, hogy a 20. században a „napvilágot-” vagy „napfényt-hozó” kifejezés latin változata, „lucifer”, már vértfagyaszó félelmet keltett a magyar lelkekben is. Figyelemre méltó, hogy a fönt említett Magyar Katolikus Lexikon „hajnalcsillag” meghatározása még ma is „lucifer” és egyben „Jézus Krisztus jelképe”, és „Mária szimbóluma” is. Ugyanakkor, „Lucifer” meghatározása (ugyanott) „fényhozó, fényt hordozó”: 1. hajnalcsillag. 2. Sátán”.
Valószínű, hogy évszázadokba telt, amíg Szűz Anyánk Hajnali Csillag latin neve a „gonosz” fogalmat és a velejáró ellenszenvet keltette a magyar hitvilágban. Föltételezhető, hogy évszázadokba tartana visszacsinálni ezt a fortélyt, pláne miközben templomainkban a zsidófelkent vallás terjesztői terror-rendszerük fenntartására továbbá is a hívők megfélemlítésére vetik be a „lucifer” szót. De nem is kell. Van nekünk saját magyar anyanyelvünk, ami bőven elég fogalmaink címkézésére és gondolataink megosztására. Legjobb ha a „lucifer” szót is áthelyezzük a haszontalan idegen szavak listájára. Aki hallani akarja eredeti jelentését magyar fogalmazásban, olvassa el hangosan ezt a Loretoi Litániában felejtett sort:
„Hajnali Csillag könyörögj érettünk”
Ha ez talán nem elégítené ki, gondolkodjon el Péter szavain, ahol a Hajnali Csillagot Jézussal azonosítja.
„…míg nappal virrad, és hajnalcsillag kél fel szívetekben” (2 Péter 1:19)
Vagy Jézus „világosságot hozó” önmeghatározásán:
„Én világosságul jöttem e világra, hogy senki ne maradjon a sötétségben, a ki én bennem hisz.” (János 12:46)
(magyarmegmaradas)
magyarno.com
Powered by Facebook Comments
