A lelki társ-képzelt társ jelensége

Sok gyermek, de sok felnőtt is éli titkos életét láthatatlan lelki társával. A sajátos jelenség sokkal gyakoribb, mintsem gondolnánk, s bevilágít agyműködésünkbe.

Átmeneti tárgytól a képzelt társig

Hogy a gyerekek mindenfélét játszanak, azt egyetemes jelenségnek tekinthetjük, hiszen a játék, mint felkészülés az életre, az emlősöknél megjelent veleszületett idegrendszeri program (MacLean, 1985). A játék lényege állatnál is, embernél is a “csináljunk úgy, mintha”. A babázás már az ókorban szokása volt a gyerekeknek, sírokban, festményekben sok nyomát látni ennek. A baba és egyéb szorongatott tárgyak, mint pelus, plüssállat vagy gyermektől függően bármi más, úgynevezett átmeneti tárgyak (Winnicott, 1953), azaz egyfajta anyapótlékok. Anya nélkül nevelt kismajmoknál is megfigyelhető, hogy kiszemelnek maguknak egy puha dolgot, pl. egy rongyot, és azt cipelik magukkal, azzal alszanak.

Az átmeneti tárgytól már csak egy lépés, amit a gyerekek jó része megtesz, hogy a baba, a teddy mackó vagy bármilyen tárgy, akár egy autó, a 3-4 éves gyermek képzeletében önálló életre kell, személyisége, akarata, szokásai lesznek. Sok gyermek még ennél is tovább megy, és csak a képzeletében létező “láthatatlan lelki társat” teremt, akivel vagy szinte folyamatosan tartja a kapcsolatot, vagy az csak bizonyos szituációkhoz kötötten jön elő.

Ez lehet egy állat, egy manó, egy gyermek, de van, akinek egy idős ember, másoknak egy valóságos barát képzeletbeli folytatása. A képzeletbeli társ, legyen az egy plüssállat vagy egy láthatatlan társ, olyan funkciókat tölt be, mint egy valóságos: támogat, vígasztal, szeret, lehet vele társalogni, játszani, tanácsokat ad, stb. (Gleason, 2013). A gyerekek általában pontosan le tudják írni, hogy néz ki képzelt társuk.

Egy férfi visszaemlékezéseiben elmesélte, hogy gyermekkorában évekig Digger és Dewgy voltak a képzelt társai, velük játszott mindig az udvarban. Digger az ő ikerpárja volt, de nagyobb termetű volt és sokkal komolyabb és okosabb volt nála, ő volt a társaság vezéralakja. Bátor volt, sőt olykor vakmerő. Dewgy az ő kutyája volt, aki valójában félig ember is volt, olyasmi, mint egy Walt Disney figura.

Minden idők egyik legnagyobb golfjátékosának, Ben Hogan-nek a lelkitársa Hennie Bogan névre hallgatott, s mindig ott ült Hogan vállán. Amikor Hogan golfozott, Bogan mindig heccelődött a játékán, így lett Hogan világhírű golfozó. Ez egyben egy példája annak, milyen funkciókat tölthetnek be a lelki társak (Taylor, 1999).

A lelki társ megmaradhat vagy születhet kamaszkorban is. Anne Frank-nek a naplója volt a barátnője, Kitty-nek szólította, és szinte beszélgetett vele. Pl. “Drága Kittym! Kérdezed, hogy milyen kedvteléseim vannak, és mi érdekel. Elmondom hát. Előre figyelmeztetlek azonban, nehogy megijedj, mert rengeteg sok van belőle.” (Frank, 1947/2017)

Egy vizsgálatban, a naplót író kamaszok közt a 14-15 évesek 55%-a, a 16-17 évesek 28%-a írt képzelt társról (Seiffge-Krenke , 1993). Sok kamasznak egy kiválasztott híresség a lelki társa, őt követi, gyűjti róla az adatokat, képeket, s képzeletben szoros kapcsolatban áll vele.

A képzelt társ és a család

A gyerekek lelki társukat beépítik a családba, az együtt étkezik, alszik, kirándul a családdal. Gyakran véleménye van, kívánságai vannak, amiket persze a gyermek tolmácsol. Elfogadó szülők bele szoktak menni a játékba, és tekintettel vannak a képzelt társra, úgy tesznek, mintha az valóban létezne, figyelnek a szükségleteire, megkérdezik a véleményét dolgokról.

Egy ritkább formája a lelki társnak, amikor a gyermek időnként maga alakul át kutyussá (ilyenkor ugat, és úgy kell utasítgatni, mint egy kutyát), a földre tett tányérból akar enni. Kislányom kedvence a róka meg a farkas volt, ezek képzeletében és rajzaiban állandóan civódtak egymással, de általában a róka volt a ravaszabb. Ebédkor gyakran az asztal alatt ült, én vágtam egy falat rántott húst, és a villát az asztal alá dugva ő “ellopta” a falatot, én meg értetlenkedtem, hova lett, és újat vágtam. De festő róka festette naplementekor pirosra az ég alját, és lányom kis ujjával egy joghurtra mutatva kijelentette, hogy ez a farkasok kedvenc joghurtja.

Némely szülő izgulni szokott, ha vendégek jönnek, vajon gyermekük éppen a dudáló autóként, nyusziként vagy egyéb kedvenc lelki társaként jelenik-e meg a vendégek előtt, vagy jólnevelt kisgyermekként. Egy kislány otthon is, az iskolában is Nyuszi akart lenni, ezért egy zoknit hordott farkincaként, és anyukáját, amikor az iskolai rendezvényen vett részt, a gyerekek úgy szólították meg, hogy a “Nyuszi anyuka“. Peter Usztyinov, a színész-író-rendező- visszaemlékezéseiben azt írta, hogy ő automobillá változott szülei nagy aggodalmára, mire nagypapája így nyugtatta meg szüleit: “Ne gondoljátok, hogy ez egy automobil hangja, sokkal inkább a kibontakozó képzelet hangja, s meglátjátok, így nézve sokkal elviselhetőbb lesz“.

Némely szülő aggódik az ilyen jelenségekért, esetleg egyenesen tiltja, mert attól fél, ez valami mentális zavar jele, vagy azzá fokozódhat. A gyerekek azonban, bármennyire is megmakacsolják időnként magukat, ha kétségbe vonják lelki társuk létezését, valójában tudják, hogy azok csak “mintha” léteznek. A lelki társ fontos funkció a gyermeknek, betiltani őket nem lehet. Mint majd később látni fogjuk, a fantázialények létezése valamiképp az emberi agy működésének egy sajátossága. Vizsgálták például a Mikulás létezését fundamentalista keresztény családokban, ahol tagadják a Mikulás létezését, attól való félelmükben, hogy ha egy nap a gyermek megtudja, hogy a Mikulás csak kitalált személy, majd Istenben is csalódik. Kiderült azonban, hogy a gyerekek -egy kivétellel- titokban továbbra is hittek a Mikulás létezésében, függetlenül attól, mit hallottak otthon és a templomban (Taylor, 1999).

Sok szülő nem is tud arról, hogy gyermekének lelki társa van, hiszen csak szerepjátékoknak vélik, amikor a gyermek beszélget a plüssállatával, vagy mesél a barátjáról. Egy anyukát nagyon érdekelte, ki lehet az a kislány, akivel fia barátkozik, de amikor érdeklődött az óvodában, van-e olyan nevű és kinézetű gyermek, akiről kisfia mesél, kiderült, hogy valójában egy képzelt társról van szó.

Akinek van és akinek nincs

Persze, nem minden gyermeknek van lelki társa. A vizsgálatokban a vizsgálati módszertől függően (csak a gyereket kérdezték, a szülőket is bevonták, netán felnőttkorban kérdezték ki az embereket) 20-65%-ra tehető a lelki társsal rendelkező gyermekek aránya (Taylor, 1999). A korai vizsgálatokból azt lehetett leszűrni, hogy lelki társa a gátlásos, visszahúzódó vagy mentális problémákkal küzdő gyerekeknek van. Ezekben a vizsgálatokban azonban nem volt kontrollcsoport és már eleve mentális problémákkal kezelt gyerekek voltak a vizsgálati személyek.

A jól kontrollált, egészséges gyerekek közt végzett felmérésekből éppen az derült ki, hogy a lelki társsal bíró gyerekek kevésbé gátlásosak, tartósabban tudják figyelmüket fenntartani (pl. elmélyedni egy könyvben vagy játékban, csendben ülni egy helyben, vágyakat késleltetni), kreatívabbak és fantázia dúsabbak. A lelki társ jelenség mélyebb rétegébe világít be az, hogy az ilyen társsal rendelkező gyerekek jobbak az un. elmeteória feladatokban (Taylor és mtsi., 2004). Az elmeteória képzés egy automatikus folyamat, amelynek során képesek vagyunk a másik ember bőrébe bújni, elképzelni, mit gondol vagy él át adott helyzetben. Ennek része az empátia is. Azok a gyerekek, akiknek mindennapos tevékenységéhez tartozik, hogy egy másik, önálló személyiségben gondolkodjanak, ez a képesség gyorsabban fejlődik, írja Szendi Gábor.

Mindez kiátlagolt eredmény, a lelki társ hiánya nem jelenti feltétlen, hogy a gyermek a felsorolt sajátosságokban gyengébb volna.

Felnőttek képzelt társai

Azt gondolnánk, a jelenség csak gyermekekre korlátozódik. A lelki társ jelensége azonban felnőttek körében is előfordul, csak kicsit más a megjelenési formája, még ha a feltételezhető idegrendszeri mechanizmusok azonosak is.

A kutatások a vallásos természetű képzelt lényekkel való kapcsolattartást arra hivatkozva nem sorolja a képzelt társ fogalomkörébe, mivel a vallás keretein belül Isten, az angyalok, a Sátán és a szentek létező lények. Ennek ellenére, és ezt egy hívő ember se vegye sértésnek, nyilvánvaló, hogy az egyes ember istenképe, vagy különféle szentekről alkotott elképzelése óhatatlanul személyes és egyedi, így a velük való társalgás mégiscsak egy sajátos, transzcendentális hatalommal felruházott lelki társsal való kommunikációt képvisel.

Egyesek, pl. Assisi Szent Ferenc, Szent Katalin vagy Pió atya, oly mértékben azonosult Jézussal, mint lelki társsal, hogy keresztre feszítéskor szerzett sebei – a stigmák – megjelentek testükön és időszakosan megnyílva véreztek. A vallástörténet több száz ilyen esetet ismer (Szendi,2008).

A vallás még ma is, de még inkább száz évekkel ezelőtt, erősítette azt a hitet, hogy az elhunytak a Mennyországban továbbra is élnek és figyelnek szeretteikre. Minden vallásos felhang nélkül, ma is viszonylag gyakori jelenség, hogy a megözvegyült személy lelki társként kezeli elhunyt házastársát vagy szeretett személyét. Ezekben az esetekben nem puszta emlékezésről van szó, hanem az elhunyt részt vesz az itt maradt mindennapi életében.

Ennek egyik megnyilvánulása lehet az elhunyt állandó jelenlétét igazoló rítus. Pl. a híres epileptológus, Hughlings Jackson, onnantól, hogy felesége 1876-ban hirtelen epilepsziás roham következtében meghalt, mindig két személyre teríttetett (Szendi, 2008).

Arányi Lajos, a 19. századi kórbonctan magyar megalapozója, az öt éves korában meghalt rajongásig szeretett kisfiát bebalzsamozta, és a kisfiú élethű múmiája kis székének karfájára könyökölve figyelte apját annak dolgozószobájában.

Arányi Lajos kisfia

Fiatalabb koromban jártam egy nénihez ablakot pucolni. Volt neki egy kedves kanárija. Elmesélte, hogy férje halálának évfordulóján, télvíz idején találta a félholt kis kanárit az ablakpárkányon tartott virágos ládában. A kis kanári feléledt és vidám éneke a néninek elhunyt férjét képviselte.

Az elhunyttal való lelki kapcsolat, képzeletbeli beszélgetés, tanácskérés lelkileg megnyugtató. Természetesen az elhunyt szavai nem mások, mint az itt maradt személy belső hangja, de az elhangzottak az elhunyt személyiségét, sőt gyakran a hangját is megjeleníti. A jelenséget terápiásan is fel lehet használni, akár az elhunyttal, akár más személlyel való beszélgetésre az un. “üres szék” technikával, amikor a páciens hol az egyik, hol a másik székre ülve hol saját nevében, hol a másik személy nevében beszél (Dannenbaum és Kinnier, 2009).

A jelenlétérzés

A megözvegyültek kb. 50%-a éli át spontán mód időnként elhunyt társa jelenlétét (Dannenbaum és Kinnier, 2009). A jelenlétérzés olyan határozott élményt jelent, amikor az illető bizonyossággal érzi, hogy a másik (vagy valaki) ott van a közelében. A jelenlétérzést erős érzelmek, stressz, oxigénhiány, éhezés, halántéklebeny epilepsziás kisülések, vagy akár a halántéklebeny és a fali lebeny találkozásának elektromágneses ingerlése is kiválthatja (Persinger, 1992). A jelenlétérzés magyaráz meg különféle látomásokat, képzelt vagy elhalt személyekkel való, valósnak megélt találkozásokat. Egy hegymászó így írt erről:

Mindannyiszor, mikor egyedül másztam, volt egy erős érzésem, hogy kísér egy másik személy. ..,Ez teljesen megszüntette a magányérzetemet, amit egyébként szoktam érezni. Sőt olykor azt éreztem, hogy kötéllel össze vagyunk kötve, és ha én megcsúsznék, ő megtartana. Emlékszem, állandóan a hátam mögé pillantgattam, és egyszer, amikor megálltam mentás kekszet enni, gondosan kettétörtem, és kezemben egy fél keksszel körbe néztem, és szinte sokként ért, hogy nincs, akinek odaadjam.” (Brugger és Regard, 1997).

Az önállósult láthatatlan társak

Íróknál természetesnek tekintjük, hogy belebújnak hőseik bőrébe, hiszen a fejükkel kell gondolkodjanak. Ezek a hősök azonban gyakran önállósulnak, képzeletbeli társakká válnak. Ezt a független ágens illúziójának nevezik. Sok író számol be arról, hogy helyettük a szereplők írják a regényt. Egy 60 írót meginterjúvoló vizsgálatban az írók fele számolt be ilyen élményekről (Taylor és mtsi., 2003).

J. K. Rowling, a Harry Potter íróját arról kérdezték, a főhős miért lett fiú, mire azt felelte, hogy ő lányt akart, de a figura nem hagyta magát.

Francine du Plessis Gray amerikai írónő azt írta, hogy hősei vele alszanak, felébresztik őt, és követelik, hogy mondja el, mit tervez velük.

Flaubert tudatosan törekedett a Bovaryné írásakor, hogy száműzze önmagát, mint mindentudó mesélőt, és azt tapasztalta, hogy ettől a regénye önálló életre kelt és a szereplők egymáshoz való viszonya alakította.

Maupassant írás közben hallotta, ahogy diktálja magának, amit írnia kell.

Dosztojevszkij a Karamazov testvérek írásakor szembesült azzal, hogy a cenzoroktól való félelme és saját meggyőződése ellenére, hőse, Iván az ateizmus melletti érvel.

Enid Blyton mesekönyv író azt írta: “Nem tudom a szereplőim, mit fognak mondani, mi fog történni. Abban a boldog helyzetben vagyok, hogy egyszerre vagyok képes írni és elsőként olvasni a történetet. Olykor egy szereplőm mond valami vicceset, hogy elnevetem magamat miközben leírom. Azt gondolom, én ilyet száz évig sem találtam volna ki. Aztán azt kérdem magamtól: de végülis most ki gondolta ki ezt?” (Watkins, 1990)

A szereplők önállósulása révén a képzelt társ jelenség közvetlenül megtapasztalhatóvá teszi, hogy agyunk nem egészen úgy működik, ahogy mindennaposan elképzeljük.

Hogyan működik az agy?

Agyunk, akárcsak egy számítógép, rengeteg modulból áll, amelyek folyamatosan kommunikálnak egymással, szabályozzák egymás működését. Régóta tudjuk, hogy agyunk önálló életet él, a külső és belső testi ingerekre önállóan aktiválja az életünk során elsajátított megfelelő programokat, amelyek egy részéről tudósítja az “akarat” központot, amely jóváhagyhatja és engedi a programot lefutni, vagy legátolja, és akkor a program elakad (Wegner, 2009).

Az akaratélmény tehát nem elindítója a cselekvéseknek és gondolatoknak, hanem csupán melléktermék, illúzió. Mégsem érezzük magunkat marionett bábúnak, hiszen agyunk leggyakrabban azt “akarja”, amivel magunk is egyetértünk, vagy ha nem, módunkban áll a nem kívánt viselkedést legátolni. (Kivéve, ha agyunk nem “erősködik” tovább, mint a különféle addikt viselkedések esetén.)

A párhuzamos működésekre jó példa a hanghallások és belső beszéd. Létezik egy kapcsoló a fali lebeny alsó tekervényében, amely jelzi, ha saját “akaratból” teszünk valamit. Amikor mások bőrébe bújva gondolkodunk vagy beszélünk, akkor ez a kapcsoló átállítódik, és ettől tudjuk, hogy ezek most nem a mi gondolataink és érzéseink. Így működik az empátia is: átéljük a másik ember érzéseit, de tudjuk, hogy ezek mégsem a mi érzéseink. A kapcsoló állásának fokozatai vannak, ezért van pl. a képzelt társnak több fajtája is: van, amikor tudjuk, hogy a képzelt társ végső soron mi vagyunk, de a kapcsoló szélső állásában a képzelt társ – mint az íróknál láttuk – önálló, idegen lényként viselkedik. Valójában a lelki társ gondolatai, szándékai a mi agyunk termékei, de részlegesen vagy teljesen önállósultnak éljük meg őket.

Az ókori görögöktől napjainkig

Julian Jaynes sokak által vitatott elmélete szerint időszámításunk előtti 9000 és 1000 között az emberek un. kétkamarás tudattal rendelkeztek, azaz a jobbféltekéjükből jövő utasításokat, vagy viselkedésük kommentálását hanghallásokként élték meg, és az Isteneknek vagy elhunytak lelkének tulajdonították. A kétkamarás tudat ie. 1000 körül a társadalmi változások hatására belső beszéddé alakult (Jaynes, 1976). A hanghallások később is gyakori tapasztalások voltak, Szókratészről tudjuk, hogy a Daimónja rendszeresen beszélt hozzá (McCarthy-Jones, 2012).

A szkizofrén betegek jelentős része akusztikus hallucinációkat él át, amelyek utasítás vagy komment jellegűek. Ezek igazoltan a jobbféltekei beszédmezőből erednek (McCarthy-Jones, 2012).

Igen sok mentálisan egészséges ember is átél hanghallásokat, és ezek tartalma nem különbözik a mentálisan betegnek nyilvánított emberekétől (Bentall, 2004). A belső beszéd során a hangképző izmok kimutathatóan, de észrevehetetlenül működnek, azaz a hangosan gondolkodás az egyedfejlődés során “elnémul” és belső hangokká változik. Az is igazolható, sőt felerősítve hallhatóvá lehet tenni, hogy a belső hanghallás valójában belső beszéd (Bentall, 2004). Összességében azt mondhatjuk, hogy a hanghallás olyan belső beszéd, amelyhez nem társul az akarat élménye. További kutatás fogja tisztázni, egyesek miért hangos beszédnek hallják a fejükben zajló belső beszédet.

Magyar Nő Magazin

Hozzászólás

Powered by Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


CAPTCHA Image
Reload Image

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás