A legismertebb Vaszary- és egy most felbukkant Ferenczy-kép a Virág Judit Galériánál

 

 

 

 


 

Három remekmű, egy Vaszary János-, egy Ferenczy Károly- és egy Tihanyi Lajos-festmény emelkedik ki a Virág Judit Galéria október 19-i őszi aukciójának anyagából.

Nem véletlenül került a katalógus címlapjára Vaszary János 1938-as Ősz című olajképe, mivel ez Vaszary utolsó műveinek egyike, késői festészetének remeke, jól dokumentált alkotása. A festmény a Magyar Nemzeti Galéria 2007-es gyűjteményes Vaszary-kiállításának egyik központi darabja volt. Ezúttal pedig az aukció legmagasabbra árazott tétele 24 milliós kikiáltási árral, 34-40 millió forint közötti becsértékkel.


A nemzeti képtár tavaly rendezte meg Ferenczy Károly gyűjteményes kiállítását. Mivel a művész életműve sok lappangó képet sejtet, ezért akciót indítottak annak felkutatására. Az egyik legkeresettebb alkotás az éppen a most felbukkant Lovak a vízben (Lóitatás) volt. Az 1900-1903 körüli olaj-vászon technikájú mű pasztózus színeit finom reflexek oldják, a kompozíciót pedig a fények és árnyékok együttese formálja. A képet kiállításon legutóbb 1922-ben láthatta a közönség. A kilencven éve rejtőzködő Ferenczy-remekmű kikiáltási ára 20 millió forint, becsértéke 24 és 32 millió.


Ugyancsak 20 millióról indítják (30 és 40 millióra becsülve) Tihanyi Lajos Csendélet zöld palackkal című vásznát. A korai magyar avantgárd festményen az 1908-as dátum szerepel. Ebben az évben Tihanyi első, rövid párizsi tartózkodása alatt megismerkedett Gauguin, Cézanne és a fauve-ok festészetével. Ezek a hatások a festő sajátos képalkotó módszereivel, intenzív színeivel olyan remekművekhez adtak indíttatást, mint ez a csendélet.


Rippl-Rónai József képeinek népszerűsége, keresettsége a válság ellenére töretlen. A Virág Judit Galéria árverésén is három műve szerepel. A nagymama köszöntése (Az alvó nagyanyó) a fiatal Rippl-Rónai alkotása 1890-ből.

Azok közül a többnyire rejtőzködő szalonképek közül való, amelyeket Párizsban Munkácsy tanítványaként festett. A most Franciaországból hazakerült enteriőrkép kikiáltási ára 7,5 millió, becsértéke 10 és 15 millió forint. Rippl-Rónai késői korszakának gyöngyszeme a Zorka piros barett sapkában című pasztell. A fiatal nőt ábrázoló ciklus kiérlelt darabja 4,5 millió forintról indul. Míg egy krétarajz feleségéről, Lazarine-ről 3 millió forintról licitálható.
Schönberger Armand festészetében 1920 és 1930 között számos kubista térszemléletű városkép született. E korszak egyik kiemelkedő kvalitású darabja a most 4,5 millióra árazott Nagyváros című vászon.
A hat Mednyánszky László-tájkép, tavaszi vagy havas hegyoldal, erdőrészlet 800 ezertől 4 millióig vihető el.
Az aukció érdemleges tétele még tíz Kádár Béla-, kilenc Scheiber Hugó-, két Ziffer Sándor-, négy Jándi Dávid- és négy Egry József-festmény is.
MTI/magyarno.com

Hozzászólás

Powered by Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

A Proton rakéta kiköszörülte az orosz űriparon esett csorbát

hét okt 15 , 2012
              Az augusztusi kudarcot követően az orosz Proton hordozórakéta vasárnap kiköszörülte az orosz űriparon esett csorbát, miután sikerrel juttatott Föld körüli pályájára egy amerikai műholdat.     A Proton-M az Intelsat 23 távközlési műholddal moszkvai idő szerint 12 óra 37 perckor startolt a kazahsztáni Bajkonurról. Kilenc […]

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás