Miért szeretjük a leandert?
Először is, mert tavasztól késő őszig ontja virágait, aztán pedig azért, mert kint a szabadban éppen úgy pompázik nekünk, mint a lakás bármely napfényes helyén.
A leander (magyarul babérrózsa) Dél-Európa mediterrán vidékéről származik.
A növény minden egyes része mérgező, az ókorban már ismertek voltak hatóanyagai.
Napjainkban OPC extract néven Brazíiliában gyártják kivonatát, amelyet világszerte eredményesen használnak rákos betegek kezelésére.
Az első hallásra félelmetesnek tűnő örökzöld növény ősidők óta semmit sem veszített népszerűségéből, sokan kedvelik a rózsaszín, fehér, bordó, esetenként sárga virágokat bontó leander fajtákat.
A fás szárú leander ízlésünknek és a helyi adottságoknak megfelelően, akár 3 méteres fának, vagy terebélyes bokornak is nevelhető, a lényeg, hogy fagymentes, szélárnyékos helyre kerüljön.
A leandert, ha tehetjük, a téli fagyos idők múlásával tegyük ki a szabadba. Általában -5°C-ig télálló növények, az árnyékos helyet viszont nem kedvelik. Tűző napon érzik jól magukat, szeretik a vizet, de bizonyos mértékig a szárazságot is jól tűrik.
A dús virágzat eléréséhez egyenletes öntözésre van szükségük, ezen kívül, virágzásáról még azt érdemes tudni, hogy az elnyílt virágokat szárastól le kell vágni, a levágott szár helyén ugyanis azonnal újabb virág fejlődik.
A leandert méretétől függően, évente át kell ültetni, az enyhén lúgos, tápanyagban gazdag talajt kedveli.
Szaporítása rendkívül egyszerű, a levágott hajtást szabadítsuk meg alsó két-három levelétől és állítsuk egy pohár vízbe. A poharat tekerjük jól körbe alufóliával, a sötét hatására ugyanis 5-6 nap alatt gyökeret növeszt.
Címlapfotó: Ann Mortimer
Powered by Facebook Comments
