A Kisvakond nagy rendetlensége

Még a bájos kis vakond rajzfilmeken felnőtt nemzedék sem örül, ha kertje nap, mint nap túrásokkal van tele. Az egyébként kedves állat a talajban élő és kártevők után kutat, járatainak építését kidőlt növények, és szaporodó kis földhalmok jelzik. Végeláthatatlan küzdelem kezdődik ember és állat közt, a vakond ugyanis kitartóan és meglehetősen szívósan ragaszkodik otthonához.

vakond 2

Trükkös csapdákra, ügyeskedésre a vakond jellemzően nem reagál, egy-egy nehezen elűzött példány helyett megjelenik az utánpótlás. A végeredmény mindig ugyanaz. A láthatatlan ellenfél elleni védekezés szinte teljesen eredménytelen.

A hagyományos módszerek némiképpen enyhítik a helyzetet, és ha elég kitartóak vagyunk reménykedhetünk, hogy az állatok nyugalmasabb lakhely után néznek.

vakond 3

Kutya

A kertben szaladgáló kutya lábdobogása és ugatása zavarja a vakondot, emellett a vadászkutyák boldogan kísérleteznek a vakond kiásásával.

Víz

A vakond járatainak elárasztása, a kiterjedt járatrendszer miatt sok vizet igényel, de az elázott kis állat levegő hiányában, valamelyik kijáratnál felbukkan.

Növények

A sárfű (euphorbia lathyris) gyökérnedve emlékeztet a petróleum szagára, amit a vakond nem szeret. A gyökérnedv a gyökérzet sérülése esetén kerül a talajba. A bodza (sambucus ebulus) levágott szárának illó anyaga elriasztja az állatot, ehhez a megtört szárat a járatba kell tömni.

Hangok

A sörösüveg módszer és a többi, boltban vásárolható vakondriasztó szerkezet jellemzően nem válik be, ugyanis az állat a földfelszín alatt gyorsan hozzászokik az állandó búgó hanghoz. A fülsiketítő fűnyíró zaja sokkal hatásosabb.

 

magyarno.com

Hozzászólás

Powered by Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás