Egy nőtől, aki éppen a jogosítványát akarta megújítani a megyei hivatalban, a hivatalnok hölgy megkérdezte, hogy mi a foglalkozása. A nő hezitált, nem igazán tudta, hogyan határozza meg a munkáját.
Úgy értem -magyarázta a hivatalnok- van munkája, vagy csak …?
“Persze, hogy van munkám,”- csattant fel a nő. ”Anya vagyok.”
”Az anyaság nem számít foglalkozásnak, a háztartásbeli a megfelelő
szó!”-hangsúlyozta a hivatalnok.
Egészen addig a napig nem is jutott eszembe a történet, amíg egyszer csak ugyanebbe a szituációba nem kerültem a polgármesteri hivatalban. A hivatalnok láthatóan egy karrierista hölgy volt, kiegyensúlyozott, hatékony és megszállottja az olyan fontosnak hangzó címeknek, mint: “Hivatali Vallató” vagy ”Városi Nyilvántartó”.
”Mi a foglalkozása? “-kérdezte.
Mi késztetett rá, hogy ezt válaszoljam, nem tudom, csak úgy kibuktak belőlem a szavak.
”Tudományos munkatárs vagyok a gyermekfejlődés és emberi kapcsolatok területén.”
A hivatalnok megdermedt, a golyóstoll megállt a kezében és úgy nézett rám, mint aki rosszul hall. Megismételtem lassan, kihangsúlyozva a fontos szavakat. Majd csodálattal
néztem, amint a kijelentésemet fekete nyomtatott betűkkel a hivatalos nyomtatványra írta.
”Megkérdezhetem, “-kezdte a hivatalnok érdeklődéssel- “Pontosan mit csinál ezen a területen?”
Hűvösen, minden izgatottság nélkül a hangomban, hallottam magam válaszolni:
“Továbbképző kutatómunkát végzek, laboratóriumban és terepen, (általában úgy mondom a házban és a házon kívül). A főnökömnek dolgozom (az Úrnak elsősorban, aztán az egész családnak), szereztem már négy elismerést (mind lány). Természetesen ez a munka az egyik legelhivatottabb a földön, (akar valaki ellentmondani? ) és gyakran napi 14 órát dolgozom (24 közelebb áll a valósághoz). De a munkám több kihívást tartogat, mint a legtöbb átlagos karrier és az elismerés sokkal kielégítőbb, mint pusztán a pénz.”
A hivatalnok egyre növekvő elismeréssel töltötte ki a nyomtatványomat, felállt és személyesen kísért az ajtóhoz. Amint ráhajtottam a kocsifelhajtónkra, a csodálatos új karrieremben elmerülve, szaladtak elém a laborasszisztenseim : 13, 7 és 3 évesek. Az emeletről hallottam a gyermekfejlődési programunk új kísérleti modelljét (6 hónapos
kisbabánkat), amint egy új hangmintát tesztelt. Úgy éreztem, csapást mértem a bürokráciára. Úgy tűntem fel előttük, mint aki sokkal előkelőbb és nélkülözhetetlenebb az emberiség számára, mint “csak egy másik Anya”.
Anyaság. Micsoda nagyszerű karrier! Különösen, ha egy cím is van az ajtón: a Nagymamák “Vezető tudományos munkatársak, a gyermekfejlődés és emberi kapcsolatok területén ”, és a Dédnagymamák ”Ügyvezető tudományos munkatársak”. És hiszem, hogy a nagynénik “Tudományos munkatárs-helyettesek”.
(tanmesek.blogspot)
magyarno.com
Powered by Facebook Comments
