A hazugságok tengerében fulladozunk |

Manapság sikk hazudni. Kényelem? Vannak akik úgy vélik, ez az egyetlen módja az előbbre jutásnak.

És előbbre jutnak?

Úton – útfélen füllentenek, csúsztatnak, maszatolnak, súlyosabb esetben hazudnak az emberek. Mi vezérli őket abban, hogy félrevezessék embertársaikat? Miért nincs aki helyreigazítsa a kóros füllentőket?

Pár nappal ezelőtt, a villamos megállóban várakozva, akaratlanul hallgattam végig két fiatal hölgy beszélgetését arról, hogyan csapják be barátnőjüket, miként sikerülhet egyiküknek furfanggal magához édesgetni a távol lévő ismerős hölgy jóképű szerelmét. Szokványos történet, mondhatnánk…

Munkahelyemen kollégáim sorozatos füllentéseire figyeltem fel. Mindez a hibák elfedésére vonatkozó akció volt. Korábban nem foglalkoztam apró – cseprő ügyeskedéseikkel, ármánykodásaikkal, tettem a dolgom, abból éppen elég van, nem engedhettem meg magamnak, hogy minden inkorrekt viselkedésre reagáljak.

Folytathatnánk a gondolatmenetet a családdal, a megcsalt feleségekkel, férjekkel, a gyerekek sorozatos hazudozásaival, de mi is az értelme? Hazugsággal megoldódnak a problémák? Ki a szenvedő alany, a hazudozó fél, vagy akit becsaptak? Igaz még a régi jó magyar mondás: “a hazug embert hamarabb utolérik, mint a sánta kutyát”? Azt mondják, az igazság előbb – utóbb kiderül. Na, igen, ha nem kézlegyintéssel reagál a környezet. Kiderül, ha nem struccpolitikát folytatva dugjuk fejünket a homokba, hanem időt és energiát nem sajnálva, végére járunk zavaros ügyeknek. Fulladozunk a hazugságok tengerében. Úgy tűnik, lassan szép lassan belefáradunk kiszínezett, átdolgozott történetek felgöngyölítésébe és már fel sem kapjuk a fejünket még a tetten ért hazugságokra sem. Pedig a bűnösök várják, mikor csap le fejükre a pallos!