Hazaárulók akadtak minden időben. Előbb, vagy utóbb ítélt fölöttük a nemzet, s ítélete ellen nem volt fellebbezés.
Az elmúlt évtizedek nemzetközi, helyesebben hazátlan és nemzetbontó szellemi irányzata azonban hézagot nyitott a társadalom ítélőképességén, s abban a hézagban megjelent az új kor lovagja, a kávéházi hős, aki milliókat keres, a szélhámos, aki milliókat csap be. Megjelent elegáns öltönyében, unott arcával, cinikus vicceivel, tömött pénztárcájával, és a csodálkozó társadalomnak bemutatta a modern hazaárulás művészetét.
Mert csak úgy püffedt a jóléttől: a kávéház természetesen azonnal melléállt, majd a kabaré, a színház, s a gazdátlan utcai irodalom egy-kettőre lovagjává avatta. Vitézi tetteit hirdették széltében a márványasztalok között, ódákat zengtek hősiességéről, leleményességéről, életrevalóságáról, cinizmusáról, s arról, hogy nem ismer hazát, nemzetet, becsületet, erkölcsöt, törvényt, nem ismer semmit, csak a maga falánk érdekeit.
A társadalom nézte a színjátékot, előbb csodálkozott, aztán megdöbbent, majd a kabaré olcsó tréfái megnevettették, s végül tapsolt a bűvésznek, akinek minden sikerült.
Így született meg a modern hazaáruló. Kávéházi erkölcsbírák javaslatára a közvélemény lovaggá ütötte, s az eszmék zűrzavarában felserdülő fiatalság számára az élelmesség és a gyors meggazdagodás mintaképévé tették. Szellemi hatalmasságok hódoltak be előtte, s a konjunktúra hatlábú táltos paripáján vígan vágtatott új meg új kalandok után.
Istennek hála, megszűnt már az a beteges korszak mely létrehozta. Valami azonban mégis itt maradt belőle, halványuló emlékén kívül. Annak a szellemnek néhány parányi széthullott darabja, mely ezt a modern hazaárulást eszménnyé tudta emelni.
Ugyanennek a szellemnek a hordozói azok az apró gonosztevők is, akik itt-ott, városon és vidéken egyaránt ravaszkodnak előre-hátra, s nem akarják megérteni, hogy az ő hitvány kis bőrüknél a haza jövendője sokkalta fontosabb. Nem akarják megérteni, hogy a haza, aki védi, tartja, hizlalja őket, s annak kijátszása nem egyéb, mint szembehelyezkedés a nemzet érdekeivel.
Nehéz és felelősségteljes harcot vívunk jövendőnk érdekében, s aki ebből a küzdelemből kivonja magát, aki a közösség érdekei mögött is csak a maga hasznát keresi, aki ravaszkodik, alattomoskodik, megkárosítja a nemzetet: az hazaáruló. Hazaáruló, a szó közönséges értelmében, és megérdemli, hogy a nemzet megvetésén kívül az igazságtevés büntető keze is lesújtson reá.
Ideje, hogy felébredjünk végre, és a társadalom egységes fellépésével kipusztítsuk magunk közül ennek a modern hazaárulásnak szellemét, mely kísérteni a múltból visszajár.
Ideje, hogy lerántsuk a leplet erről a múltból átöröklött ál-leleményességről, botcsinálta életrevalóságról. Mert ami alatta van, az hazaárulás, ocsmány és közönséges. Hazaárulók akadnak minden időben. De ítél felettük a nemzet, és ítélete ellen nincsen fellebbezés!
domonyi.aries/magyarno.com
Powered by Facebook Comments
A hadbíróság épülete előtt.
Csikorgó foggal és sápadt ajakkal.
Álltam a sötét, komor ház előtt.
És elképzeltem benn a jó barátot,
És láttam szuronyok közt állni őt.
És akkor hangtalanul, befele,
Miatta is egy égő könnyet sírtam,
De a falra, mint annyi falra már,
Látatlanul egy "Mene Tekel"-t írtam.
Ítélnek még itt magyar bírák egyszer,
Ahogy van Isten égben: úgy tudom,
Villan még itt a nap sugára egyszer,
Villámló magyar csendőrszuronyon!
Ítélnek még itt magyar bírák egyszer,
De, akkor bosszulatlan nem marad.
Egyetlenegy meghurcolt árva lélek,
Egyetlenegy ártatlan áldozat!
Ítélnek még itt magyar bírák egyszer,
És a bizonyság ott lesz a falon,
Ott feketéllik a rettentő írás:
E bűnösöknek nincsen irgalom.
1919 november 13A hadbíróság épülete előtt.
Csikorgó foggal és sápadt ajakkal.
Álltam a sötét, komor ház előtt.
És elképzeltem benn a jó barátot,
És láttam szuronyok közt állni őt.
És akkor hangtalanul, befele,
Miatta is egy égő könnyet sírtam,
De a falra, mint annyi falra már,
Látatlanul egy "Mene Tekel"-t írtam.
Ítélnek még itt magyar bírák egyszer,
Ahogy van Isten égben: úgy tudom,
Villan még itt a nap sugára egyszer,
Villámló magyar csendőrszuronyon!
Ítélnek még itt magyar bírák egyszer,
De, akkor bosszulatlan nem marad.
Egyetlenegy meghurcolt árva lélek,
Egyetlenegy ártatlan áldozat!
Ítélnek még itt magyar bírák egyszer,
És a bizonyság ott lesz a falon,
Ott feketéllik a rettentő írás:
E bűnösöknek nincsen irgalom.
1919 november 13.
reményik Sándor vers, 1919. november 23.