A drávaszögi Várdarócon plüsskakasütéssel zárják a farsangot

 

 

 

 

 

Tizenegyedik alkalommal elevenítik fel a drávaszögi Várdarócon (Vardarac) február 12-én, húshagyó kedden a több száz éves farsangbúcsúztató népszokást, a kakasütést – mondta el Micheli Tünde, a Várdaróc Magyar Kultúregyesület alelnöke az MTI-nek.

A horvátországi magyar település hagyományos falunapi rendezvényén a fiatalok kakasnak öltözve végigvonulnak az utcán és körbeugrálják a kint álló asszonyokat, lányokat. A néphagyomány szerint ettől termékenyek lesznek a falu menyecskéi.
Az utcákon lovas kocsik is felvonulnak: az egyiken a zenészek kapnak helyet, a másikra egy csónakot raknak. A csónakba egy kályha kerül, amelyben tűz ég. Mindez az árvíztől való megmenekülést, a bő termést és a családi tűzhelyet szimbolizálja az egykor nádasokkal szegélyezett faluban.

vardaroc2
A kakasütés régen úgy zajlott, hogy élő kakast temettek a földbe, amelynek csak a feje látszott ki. A kakasfejet bekötött szemű legényeknek egy doronggal kellett eltalálniuk. Akinek sikerült, az a hiedelem szerint még abban az évben menyasszonyra talált.
A népszokás mai változatában plüsskakast használnak, és nem fiúk, hanem lányok a kakasütők. Idén a kakasfesztiváljáról ismert magyarországi Mozsgóról is érkeznek vendégek, akik bemutatják a kakasütés ottani változatát.

Fotók : huncro.hr

MTI/magyarno.com

Hozzászólás

Powered by Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás