Kalapot le: A sikeres érettségi után Szegedi Dezső 69 évesen egyetemista lett

A Miskolci Nemzeti Színház színművésze leckét ad mindenkinek kitartásból és akaratból.

Az biztos, hogy Szegedi Dezső volt az idén az ország legidősebb érettségizője, és valószínűleg ő a legidősebb egyetemi hallgató is.

A Miskolci Nemzeti Színház színművésze hamarosan betölti a 69. életévét, de az elmúlt héten ugyanolyan izgalommal várta az egyetemi ponthatárok nyilvánosságra hozatalát, mint a 18 éves fiatalok.

Igaz, csütörtök este épp színpadon volt, a Mágnás Miskát próbálták, de amikor néhány szabad perce adódott, ránézett a telefonjára.

Az általa választott szakhoz, a kulturális antropológia alapképzéshez 284 pontra volt szükség, neki viszont sokkal több volt, 380. Tehát felvették, amiről SMS-t is kapott.

– Nagyon örültem, hogy sikerült, hogyne örültem volna! Gondoltam persze, hogy felvesznek, de azért száz százalékig nem lehet benne biztos az ember. Már tavaly is szerettem volna bekerülni az egyetemre, csak nem volt meg a szükséges 280 pontom, több mint 10 hiányzott. Ezért érettségiztem az idén történelemből, ami kiválóan sikerült – sorolta a színművész.

Elmondta azt is, hogy nappali tagozatra jelentkezett. Egyéni tanrendet kér majd, hiszen nem tud minden előadáson részt venni a színházi munkája miatt. Amire azonban tud, feltétlenül beül, mivel nagyon érdekli a kulturális antropológia, de a szociológia is, írja Tóth Sándor.

– A következő években azt várom az egyetemtől, hogy rengeteg dolgot tanítsanak meg nekem az oktatók, mert fantasztikusan érdekesek ezek a tudományágak – fogalmazott.

Hangsúlyozta: nem érzi úgy, hogy túl idős lenne a tanuláshoz, hiszen az nincs korhoz kötve. Az ember vagy akar tanulni, vagy nem.

– Nem azért járok majd egyetemre, hogy diplomám legyen, vagy hogy pályát váltsak 70 évesen, hanem mert minél többet szeretnék tudni. Az motivál, hogy szélesebben fogom látni a világot, jobban megismerem a minket körülvevő valóságot. A szociológia azért is érdekel, mert a roma közösség képviselője vagyok, és tudással felvértezve a fiatal korosztályra is jobban tudok majd hatni. Nem hivatalosan, csak beszélgetések, baráti „sóderpartik” alkalmával – fogalmazott a színművész.

Nem adta fel

Mint azt korábban megírtuk, Szegedi Dezső tavaly „elnyerte” a legidősebb érettségiző címet.

Akkor társadalomismeretből érettségizett emelt szinten, hogy jelentkezhessen az egyetemre, a szociológia szakot jelölte meg.

Mivel a pontjai még így is kevésnek bizonyultak, az idén belevágott a történelembe.

Mindkét vizsgát a Zrínyi Ilona Gimnáziumban teljesítette.

– Egyébként a fiam, aki szociálpolitika szakon végzett annak idején, beszélt rá a kulturális antropológiára.

Azt mondta, hogy az számomra sokkal érdekesebb lenne, mint a szociológia.

Rögtön utána is olvastam, előadásokat kerestem az interneten, és rájöttem, hogy ez a tudományág valóban fantasztikus és csodálatos – tette hozzá a színművész.

Megjegyezte: csakúgy, mint tavaly, most is azt hitte, hogy a felkészítő kurzuson kinevetik majd a fiatalok, de egyáltalán nem így történt.

Létrehoztak egy közös Facebook-csoportot, és ott közösen tanultak. Amikor pedig kiderült, hogy 100 százalékos írásbelit írt, akkor a fiatalok csodálkoztak a legjobban.

Magyar Nő Magazin

Hozzászólás

Powered by Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Magyar Titanic- A Pajtás gőzhajó

sze aug 4 , 2021
67 éve, 1954-ben borult fel a balatonfüredi mólónál a Pajtás nevű gőzhajó, legalább 22 ember fulladt bele a magyar tengerbe. A pontos számot nem tudni, hiszen a baleset után nem sokkal az ÁVH megszállta a területet és hermetikusan lezárta. Még arra is figyeltek, hogy kevés fotó maradjon fent a balesetről, […]

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás