Most itt vagy
Magyar Nő Magazin > címlap > Zrínyi talán jobban tette volna, ha a hozzá magyarul író Szultánra hallgat

Zrínyi talán jobban tette volna, ha a hozzá magyarul író Szultánra hallgat

Már a török időkben felismerték igazán magyar politikusaink, hogy a “két pogány között” a török a kevésbé pogány. Illem megjegyezni például, hogy az igen keresztény Habsburg “magyar” királyt bosszantotta az a tény, hogy a török mindig magyarul írt neki és nem latinul vagy németül. El kell ismerni, hogy a török sohasem igyekezett a magyar szellemi életet megfojtani és a népet törökké tenni.
Erre a legékesebb bizonyíték Balkán mai nem-török lakóssága. Többet ártott a keresztény német uralom a magyarságnak, mint a 150 éves hódoltság. Ha valaki ebben kételkedik, olvassa el Rákóczi “Recrudescunt”-ját.

Igaz, a török háborúkban sok magyar elpusztult, de kinek az érdekében? Mikszáth Kálmán írja ezzel kapcsolatban:
“Mert sok vér kellett akkor a pápának. Ugyanis őszentsége szította ezeket a harcokat, hogy egy akó török vér öntődjék, egy félakó keresztény vér ment rá. A pápa azt tartotta, hogy ez jó üzlet… Hogy az Isten mit tartott róla, azt nem tudom.” (Mikszáth: Szelistyei asszonyok).

Zrínyi talán jobban tette volna, ha a hozzá magyarul író Szultánra hallgat. “Kedves ecsém, menjünk együtt a német császár ellen”.
Zrínyi egyéni tragédiájában benne van a nemzet tragikus sorsa…
A török háború nem magyar érdekeket szolgált.
Erre már a törökverő Hunyadi fia, Mátyás király is rájött, amikor felvetette a Magyar Nemzeti Vallás gondolatát, igaz mohamedán alapon.
Ha Mátyás akkor (mint ahogy a Vatikánt megfenyegette) felveszi a mohamedán vallást, igen valószínű, hogy ma a Rajna mellett is magyarul beszélnének.
Az egyesült magyar és török haderőnek nem tudom ki tudott volna akkor ellenállni.
Ehelyett – hála a vatikáni méregkeverésnek – a két turáni testvérnemzet kétszáz évig tartó titáni harcban egymást kimerítette. (Tudunk vatikáni lovagok által aljasul legyilkolt, Mátyás udvarába tartó, török követekről.)
Így lettünk mi a “kereszténység védőbástyája”.

Igaz, 300 évvel előtte sem volt különb Nyugat. IV. Béla hiába kért vatikáni segítséget (levelét nem régen találták meg a Vatikán könyvtárában).
Batu kán békét ajánló követei sem kerültek a magyar király elé, erről keresztes lovagok idejében gondoskodtak.
Árpád házi királyaink még büszkék voltak (a papok nem kis bosszúságára) keleti eredetükre és családfájukat Atilláig és Nimródig vezették.
IV. Béla, bölcs király lévén, nem valószínű, hogy elutasította volna a szintén keleti tatárok békeajánlatát, szabad elvonulást biztosítva nyugat felé az aranyhordának.
Nem nehéz elképzelni, mi lenne ma nemzetünk a tatár és a török pusztítás nélkül.
Sajnos a magyar nemzeti érdekeket ekkor már – hála a szentistváni politikának – vatikáni keresztény és német érdekek váltották fel.
A magyar királyi udvar hemzsegett az idegen “tanácsadóktól”, akiknek java része pap volt.

Prof. Dr. Országh József: Magyar Hit vagy szellemi nyomor (13-15.o.)

magyarno.com

Hozzászólás

Powered by Facebook Comments

15 thoughts on “Zrínyi talán jobban tette volna, ha a hozzá magyarul író Szultánra hallgat

  1. Igen valószínű, hogy ma a Rajna mellett is magyarul beszélnének…. hahahahha… hát persze. eszt a mesét ki veszi be? Akinek nincs esze az. A török, a német mindig a saját érdekét nézte. amúgy a Rajna mellett inkább törökül beszélnek most.

    1. Jan… Ön milyen nyelvet is beszél? És melyiket ismeri? Mert a magyarban nincs olyan, hogy eszt, hacsak nem folytatódik étikussal (ha érti?!), ellenben van ezt. Nos ezt ajánlom figyelmébe!

  2. No persze. És a 150 év eredményeként az addig sivár pusztaság, sivatag, nyomortanya Alföld virágzó paradicsommá vált, az a drága török százezrével telepítette be a szép fiatal nőket, dolgos férfiakat, ezért vált Európa XV. századi nyomortanyájából valódi nagyhatalom 150 év múlva.
    Kit is néztek ti hülyének?

  3. Sajnos hogy nem lehetne magyarországról kirúgni minden vallásnak papjait!!! A kereszténytól a Moon által alapitott hülységeket. Mindegyik bekebelezi a magyaroknak az agyátt úgy hogy már túl sokan vannak akik nem tudnak jozanul gondulkozni.

    1. Na, már a Moon is itt van? Véleményem szerint azonos veszélyességűek a szcientológiával.

    2. Na, már a Moon is itt van? Véleményem szerint azonos veszélyességűek a szcientológiával.

  4. Nem lennék sem Országh úr, sem az írás megjelentetői helyében, amikor odaát netán Zrínyinek, Hunyadinak, IV. Bélának, de bármelyik turul nemzetségbeli királyunknak magyarázzák a fenti írás helyességét. Szerencsére apostolkirályok voltak Jézus Krisztusban, így biztos szolnak néhany jó szót mellettük Teremtőnknél.

    1. Szíven talált engem is a szöveg. A Szentkirály mellett akartam jómagam is szót emelni, de az Ön néhány mondata helyettesít minden felesleges fecsegést. Isten áldja!

  5. Apostoli királyság nincs.
    Talán jó volna tisztázni az ellentmondást miért is lesz Szent valaki?
    István király egy korábban létrejött berendezkedést vert szét.
    Ha hitelt érdemlő a “korabeli” írások tartalma zsoldos külföldi serege is volt.
    Taksony unokája, Mihály herceg fia Vazul története érdekes.
    Imre herceg meghal, ezzel Vazul mint rangban és korban ideális király jelölt lehetne.
    Szent megvakitja. Apostoli királyság mítosza fail 17.századi találmány
    Istvánt ha tettek után ítél az isten a pokolban találjuk e embert aki a kereszténységet tűzzel -vassal terjeszti. Apostoli királyságot mily meglepő 1759-ben ismerik el, azt is Mária Terézia és törvényes utódainak.

  6. Szerintem nem az eltorzitott tortenelmi multrol kene vitat letrehozni hanem egyszeruen amikor itt az ido tenni az ellen hogy ilyesmi megegszer elofordulhasson. Peldaul most…billentyukkel nehez a Magyarsag erdekeben “harcolni” mikor hazank tulajdonkeppen bajban van. Ott mutassak meg a maguk erejet ahol erre szukseg van. Isten nem segit….mert evolucio az van…de mas semmi.

    1. Gratulálni tudok csak, válaszoltam egy kérdésre, ellenőrizhető állításokal, mi lehett a Vita alap, valakik fröcsögése nem létező bizonyítékok ismertetése és ezzek láncolata x hivatkozik y aki hivatkozik x személyre?
      Ez lenne a vita.
      Nos első mondat leírva furcsán fura: legyen torz múltunk, és menjünk lovakat cserélni lenne a helyes megoldás! Történelemben számtalan nép sikeres forradalma ismert, hosszú távon működött bármelyik is?
      Sikeres nép forradalom álomvilág, a hatalomba kerülök hamar kezdik le nyúlni a közös forrásokat, csupán csak az miatt amit demokráciát működteti : a leváltható hatalom.
      Gazdasági esélye a forradalomnak:
      Sikerül átvenni a hatalmat, mi történik akkor?
      nem tudom, de utcai válasz van: majd az oroszok…igen majd jól lakunk sok sok majdal.
      Van földünk tudunk enni, nem fizetjük az államadósságunk szintű elméletekel csak probléma van.
      Jobbik is hiába nyer, hiába bíznak a radikalizmus erejében, saját zsebeit tömö bagázsá válnak ha akarják ha nem.
      Nos sok sikert az új lovakhoz, a kocsis marad ha kell ha nem.
      geo és gazdasági politikai tudás nélkül könnyű forradalmi dolgokat írogatni. ” nem kívánok álláspontot meghallgatni, történelem tudata igazolja állításaim, aktuális politika kérem hanyagolni, erős off volt részedröl.

  7. Idegesítő, ahogy a törököket 150 év honvédő harc és elnyomás után már a sokadik cikkben összemossák a magyarokkal. Nagyon jól tette Zrínyi, hogy nem hallgatott a szultánra.
    Most is inkább masszív határt lett volna jó állítani már régen, hogy az iszlám ne terjedjen. Meg hogy az EU-s államalapító népek ne legyenek kitéve a bevándorlásnak.

  8. Mátyás??? A pápa szolgája volt, eszébe sem jutott volna mást tenni, mint amit tett.
    Olvassátok Janus Pannoniust!!!!! Ö volt Mátyás íródeákja is.
    A levelek, melyeket a pápának írt, mind seggnyalás.

  9. … ja és még annyit, hogy az tényleg igaz lehet, hogy a török nem tiltotta a magyart, mert ha nem így lett volna, akkor ma mind törökül beszélnénk.

Hozzászólás a(z) Hingyi Sándor bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Top