Vajdaságból Szibériába a boldogulásért

 

 

 

 

 

 

Az óbecsei Pénzes Károly a hosszú telek szibériai földjén találta meg a boldogságát.

Oroszország, Nyugat-Szibéria, Hanti- és Manysiföld, Pitjah városa – ötezer kilométerre szülővárosától, Óbecsétől itt él Pénzes Károly koreográfus. 2006-ban fél évre jött ide építőmunkásnak, azóta családot alapított, és a városi színház koreográfusaként az orosz bajnokság megnyeréséig röpítette táncosait.

1930-ban a Szovjetunióban nyolc nemzetiségi körzet alakult, köztük volt az Osztják-Vogul Nemzetiségi Körzet is. Nevét 1940-ben Hanti-Manysi Nemzetiségi Körzetre, 1977-ben Hanti-Manysi Autonóm Körzetre változtatták. A Szovjetunió felbomlása után ez lett Oroszország olajban leggazdagabb régiója, amely az 1990-es évektől dinamikusan fejlődik. A körzet fővárosában állami intézmények modern épületei, bankok és tudományos intézetek irodaházai, új egyetemi városrész, ultramodern repülőtér, szórakoztató- és sportközpontok épültek pár év leforgása alatt, de nem volt ez másképp Pitjahban, Károly új városában sem. Ez a szédületes tempó a kőolaj- és gázlelőhelyeknek köszönhető.

„2006 februárjában kerültem ide egy belgrádi építkezési vállalattal. A fél évre tervezett munkavállalásból másfél év lett, végül itt maradtam, megnősültem és lett egy 11 éves nevelt lányom. Odahaza először a péterrévei Tisza táncegyüttesben táncoltam, majd 1994-ben megalapítottuk az óbecsei Orion táncegyüttest, ahol koreográfusként, művészeti vezetőként dolgoztam. Ebből nem lehetett megélni, pénzt keresni jöttem ide, ahol az emberek elsősorban a kőolaj és a gáz kitermelésével foglalkoznak. Mi építkezéseken dolgoztunk” – meséli Károly.

A vidék őslakosai a finnugor népek ugor ágához tartozó hantik, akiket az oroszok és a régi leírások többnyire osztjákoknak neveztek. Hanti-Manysiföld gyors ütemű urbanizációjával az őslakosok száma folyamatosan csökkent, legnagyobb részük összeolvadt a betelepülő lakossággal, és már nem őrzi az egykori hagyományokat. A hantik lélekszáma a 2002-es népszámlálási adatok szerint 29 ezer, a manysiké pedig 12 ezer fő volt. A szakirodalomban e két népcsoportot összefoglalóan obi ugoroknak nevezik.

Károly elmondása szerint Pitjahnak közel 50 ezer lakosa van, 90 százalékuk orosz. A megmaradt őslakosok egyáltalán nem keverednek az oroszokkal, messze a várostól, a tundrában élnek, állattenyésztéssel és halászattal foglalkoznak. Nyelvük, kultúrájuk szinte érintetlen. Több magyar kutató is él közöttük, és a körzet fővárosában magyar tanszék is működik.

Károly évek óta a városi színházban dolgozik koreográfusként, klasszikus és latin-amerikai tánccsoportokat készít fel, és az IFMD Nemzetközi Táncszövetség szervezésében megtartott bajnokságon formáció kategóriában az általa nevelt ifjúsági korosztály ezüstérmes, felnőtt táncosai pedig Oroszország bajnokai lettek az idén.

Az első szibériai „tánclépésekről” Károly így mesél: „Megismerkedtem a feleségemmel, aki iskolában tanított angol nyelvet. Én ekkor még egy kukkot nem tudtam oroszul. Erre ő kitalálta, hogy a középiskolásoknak angolt és táncot lehetne tanítani fakultatív jelleggel. Így alakult meg az első tánccsoportunk, rendszerese felléptünk a városi rendezvényeken, és mivel a városi színház vezetőjének megtetszett a munkám, meghívott, hogy dolgozzam ott.”

A szakemberek szerint annál nagyobb a kulturális sokk, minél nagyobb a különbség két kultúra között. A folyamat első, a „mézeshetek” szakaszában a választott országban minden izgalmasnak, érdekesnek, egzotikusnak tűnik, különlegesnek hatnak az ízek, az emberek érdekesek és barátságosak. Az alkudozás szakaszában ez a varázs megszűnik, a kiérkezőben ekkor tudatosul, hogy az elején izgalmasnak, furcsának vagy viccesnek tűnő dolgok mindig ilyenek lesznek, ezek jelentik a továbbiakban a mindennapokat. Sokszor azzal szembesülnek, hogy bizonyos helyzetekben nem tudják, mit tegyenek, és néha a legegyszerűbb feladat is teljesíthetetlennek tűnik – mindez általában szorongást, csalódottságot és erős honvágyat vált ki. A beilleszkedés szakaszában kialakul az otthonosság érzése is, míg a mesterszakaszban teljesen részt tudnak venni a külföldi ország életében, a honvágyuk megszűnik.

Károly tulajdonképpen a beilleszkedés mesterszakaszát éli, de a sokkhatások őt sem kerülték el. Az első sokkot maga Szibéria és a hihetetlen fejlődés okozta. „Ez a vidék a magyarok őshazája, úgyhogy én visszatértem az ősföldre. Ide mindenki a jó pénzkereseti lehetőség miatt jön, még az oroszok is. Aki itt született, legfeljebb 20 éves lehet, az idősebbek mind dolgozni jöttek ide, majd családot alapítottak. 20–25 évvel ezelőtt ezen a vidéken nem volt semmi. Itt kőolaj és gáz bugyog minden irányban, ennek köszönhető a rohamos fejlődés. 20 éve innen még telefonálni sem lehetett, ma már a technika minden vívmánya elérhető. Csak ebben az évben három óvoda és egy iskola épült a városban. Szibériában ez az 50 ezer lakosú város kicsinek számít, de errefelé nagyjából száz kilométerenként van település. Itt mindenki segít mindenkinek, mert tulajdonképpen senki sincs „otthon”, mindenki jött valahonnan.”

Károly elbeszélése szerint Nyugat-Szibériában magas az életszínvonal, jók a fizetések, és mivel van kereslet, Pitjahban mindent meg lehet venni. A lakásától 50 méterre lévő boltban magyarországi és szerbiai termékek is kaphatók – még az óbecsei konzervgyár által készített ajvár is.

„Hogy mi az, ami mégis hiányzik? Itt tíz hónapon át tél, két hónapig nyár van, tavasz és ősz nincs is, tehát szinte semmi sem terem meg. Mindent meg lehet ugyan venni, de messziről szállítják ide az árut, ami így nem az igazi, otthon megszokott friss zöldség vagy gyümölcs. Burek? Az tényleg nincs, az hiányzik… Minden mást, ami nincs, a húgom küld nekem Óbecséről”.

Károly számára az egyedüli gondot az ötezer kilométeres távolság jelenti, emiatt legutóbb 2008-ban volt otthon, Óbecsén. Azt tervezi, legközelebb a feleségét és a kislányát is viszi magával, akik még sosem jártak a családfő szülőföldjén.

magyarszo/magyarno.com

Hozzászólás

Powered by Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


CAPTCHA Image
Reload Image

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás