Utazási lehetőség Kárpát-medencei középiskolásoknak június 4-én

Kárpát-medencei magyar középiskolásoknak hirdet diákutaztatási pályázatot a Rákóczi Szövetség a június 4-i Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából.
A program célja, hogy a Kárpát-medence különböző országaiban élő magyar középiskolások ellátogassanak egy másik Kárpát-medencei ország településén működő magyar középiskolához, és így minél több közvetlen kapcsolat alakuljon ki a magyar diákok, tanárok, illetve iskolák között.
A programot idén is pályázati formában hirdette meg a Rákóczi Szövetség, amelyre bármely Kárpát-medencei középiskola jelentkezhet.
A pályázat feltétele, hogy az utazó középiskolás csoport a Kárpát-medencében legalább egy határt átlépjen és egy másik iskolával közös programot szervezzen június 4-én.
Iskolánként egy autóbusznyi diák utazhat a pályázat keretében, amihez a Rákóczi Szövetség – az utazásban résztvevő diákok számától függően – 100, 150 vagy 200 ezer forint utazási támogatást ajánl fel a sikeres pályázóknak, illetve igény szerint segít a fogadó iskola közvetítésében.

További információk és a pályázati űrlap a Rákóczi Szövetség honlapján található: www.rakocziszovetseg.org

Rákóczi Szövetség

magyarno.com

Hozzászólás

Powered by Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


CAPTCHA Image
Reload Image

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás