Ünnep viharokkal

 

 

 

 

 

 

 

 

A meteorológiai szolgálat figyelmeztetése szerint, hétfőn este, késő este északnyugat felől előbb a Kisalföld, Alpokalja térségébe megerősödő, helyenként viharossá (60 kilométer/óra fölé) fokozódó széllel hidegfront érkezik. A záporok mellett esetleg zivatar is kialakul, melyhez 70-80 kilométer/órát elérő szél is társulhat.

Keddre, augusztus 20-ára kilenc megyére és a főváros területére a várható heves zivatarok és a felhőszakadás miatt is citromsárga, vagyis elsőfokú figyelmeztetést adtak ki. E szerint Baranya, Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Heves, Komárom-Esztergom, Nógrád, Tolna és Pest megyében valamint Budapesten kialakulhat olyan heves zivatar, amelyet károkozó szél és jégeső kísérhet, és rövid idő alatt jelentős mennyiségű, akár 25-30 milliméternél is több csapadék hullhat.

Az MTI úgy tudja, hogy az állami rendezvények – köztük az esti budapesti tűzijáték – biztonságos lebonyolításáért is felelős operatív törzs kedden hozza meg a végleges döntést arról, hogy az időjárás alakulásának függvényében megtartják-e a tűzijátékot, vagy sem.

 

(hirado.hu)

magyarno.com

Hozzászólás

Powered by Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


CAPTCHA Image
Reload Image

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás