Most itt vagy
Magyar Nő Magazin > címlap > Újra hódít a fűző

Újra hódít a fűző

A melltartó elődje, a francia „corset” – fűző – szó a „corpus” vagyis test szóból származik, utalva arra, hogy a ruhadarab elsősorban a test „megtartására”, támasztására szolgált, valamint hogy leszorítsa a deréknál kibuggyanó alsószoknyá(ka)t.

fűző3A fűző nem mai találmány, már az ókorban is hordtak olyan ruhadarabokat, melyek az alakot korrigálták, akkor még nehéz szöveteket csavartak a derekuk köré, néhol a szövetrétegek közé csirizszerű anyagot öntve a szilárdság érdekében. Ilyen fajta fűzőt ma már csak a japán kimonókon láthatunk, az ún. obi, vagy övsál a hölgyek derekán ugyanolyan funkciót lát el, mint az európai fűző, viszont merevítők nélkül. Csupán egy kikeményített selyem anyag, mellyel körbetekerik a ruhát, majd igen szorosan lekötik.
Valerie Steele könyve, A fűző története című könyve elmagyarázza, hogy a fűzőket a hiedelmekkel ellentétben nem húzták össze annyira erősen, hogy ténylegesen károsíthassák a tüdőt és a hölgyek nem hordták őket egyfolytában olyan sokáig, hogy érdemben károsodhasson a gyomruk vagy bármely szervük. A könyv szerint olyan esetről nem tud az orvostudomány, mikor a fűző viselése halálos lett volna. Az effajta híreszteléseknek az írónő szerint az az oka, hogy a XVIII.-XIX. századi orvosok minden olyan női „betegséget”, melyet nem tudtak megmagyarázni, a fűző viselésére vezettek vissza.
A XIV. századi Spanyolországban terjedt el igazán a mai fűző elődje.
A férfiak is igen magas számban viselték, főleg a negyvenes-ötvenes korosztály, hogy elrejtsék pocakjukat és így fessebbnek tűnjenek a társaságban. A férfifűzők viszont csak a 20. század második felében kaptak valamennyi nyilvánosságot, pedig napjainkban is igen keresett termékeknek számítanak.
A divatba való betörése 1947-ben következett be, mikor Christian Dior bemutatott egy az új kollekciót, melyben a fűző mint elegáns ruhadarabok felsőrésze jelent meg és hódít azóta is.
ujra_hodit_a_fuzoMára az anyagok és a technikák széles skálájának köszönhetően a fűző kényelmesebb, mint valaha, sikerült visszakapnia az őt megillető helyet a hölgyek szekrényében. Mind alsónemű, mind felsőrész formájában a nőiesség érzését adja viselőjének és számtalan férfiszív dobban meg a látványára.

Erdei Klára

magyarno.com

Hozzászólás

Powered by Facebook Comments

Minden vélemény számít!

Top