A kobak kabakos növényből, azaz tökfélékből kiszárított termés, amelyben vizet, bort tartottak és vittek. Magját tavasszal vetették el, és termése, a kobaktök októberre ért meg.
Leszedése után néhány hétre – néha tavaszig – a füstre akasztották, hogy később a szú bele ne essék, a héja megkeményedjék és barna-piros színt kapjon. Amikor levették a füstről, a kocsánál kifúrták, vagy tüzes dróttal lyukat égettek rajta és a magot kirázták belőle. Összeszáradt belét a tök belsejében pörgetett vesszővel szedték ki, ezután vizet öntöttek bele, hogy a még benne maradt részek leázzanak.
Az így elkészített kobak egynémelyikét finom vésett díszítéssel, karcolással, ritkábban spanyolozással díszítették. A díszítményeket vagy azok közeit sósavval – mint a szarut is – az alapszínnél sötétebbre színezték. Végül fadugót faragtak bele.
A díszítményeket vagy azok közeit sósavval – mint a szarut is – az alapszínnél sötétebbre színezték. Végül fadugót faragtak bele. A kész kobakot zsineggel, szíjjal, néha vesszővel a tarisznyához csatolva hordták. A dunántúli pásztorok azt tartották, hogy a kobakban mindig friss marad a víz.
Hazánkban legtovább a dunántúli pásztorok használták a kobakot, s közülük néhányan díszítésével is foglalkoztak. Pásztorok, szegényebb falusi emberek eladásra is díszítettek kobakokat, s a különböző nagyságú díszített és díszítetlen darabokat a vásárokon árulták.
Mint italt tároló edényféleség nagy múltra tekint vissza. A 16–18. századi festményeken gyakran találkozunk vele. Az utasok hol övükre függesztve, hol vállukon egy bot végére akasztva vitték magukkal.
A 18. sz. dereka táján Faludi Ferenc találós verset is írt róla:
Mese, mese, mi az: Jár-kél lába nélkül?
Mese, mese, mi az: Megáll talpa nélkül?
Ha előtalálod, tied lesz kobakom,
Vagy ha jobban tetszik, légrádi bicsakom
Madarassy László: Művészkedő magyar pásztorok (Bp., 1935)
Napjainkban legfeljebb váza, vagy más lakásdekoráció készül kabakosokból, őszi hangulatkeltéshez.
magyarno.com
Powered by Facebook Comments