Táltosi világ és a vallás

2018. május 16., 10:00

Amikor az öregeket kérdeztem, hogy a táltosok milyen módon látták a vallást, a kereszténységet és az ateizmust, akkor különböző válaszok jöttek, és mindig mosolyogtak. Mindig arra hivatkoztak, hogy a különböző vallások, azok csak részek, és néha eltérnek a természetes tanítástól, amely törvényekből és Istentől jön. Nagyon nem szerették az ateizmust, mondván: „az istentelenség nem fogadja el a lelket, a nagy lelket és az Istent, a törvényt”, ezért „ők nagyon hibáznak”. De a vallásról sem volt túl jó a véleményük, ahogy mondták: a vallás „nagyon fékezi a lélek fejlődését, és leállítja az embert az Isten küldetésétől”, „ők istent találtak ki”, „istentalálókat” mondtak, pedig „Isten mindig (egy lépéssel, egy törvénnyel) előttünk van”.
A táltosok azt is tartották, hogy lelkünk kölcsön a népünk lelkéből, ez a tanulásnak és az értelmezésnek része: „kapunk és adunk népünknek az embereken és az emberiségen át”.
taltosi_vilag_es_vallas2A testben növelő lélek növeli a nagy lelket, mondták, ám van egy nagyobb lélek is, amelytől akarva vagy akaratlanul tanulunk. Ez a lélek a természeté, és nekünk „figyelembe kell venni a természet tudását”, amelyben rejtve van „Isten tudása és hatalmas munkája”.
Erősítették, hogy Isten minden különálló embert különböző utakra küldte, de a nagy lélek szolgálatában van mindenki, a földön lévő életben kell dolgozni, a lelkek idejöttek a törvények fejlődésében dolgozni, ezért, „vannak jobb vallások is, így nekünk a magyaraknak jó a keresztény vallás”, csak „ne tévedjünk el a vallás nevében”.
Mindig az Isten keresésében és a jó útjában kell dolgozzék az ember. Ne felejtsük el, hogy a rossz az Isten kezében van. „Isten a rosszat a rosszal űzi el”, mégis hozzátették, „ne legyen az ember a rossznak eszköze”.
Mindezekkel aztán találkoztam a közmondásainkban is, hejgetéseinkben, csujogtatásainkban:
Ami le van írva törvénybe, azt nem kerülheted, ezért keresd és ismerd meg.
Isten törvényei tudják az igazi utat.
Szabad az út a jóra és a rosszra, neked választani lehet, mégis csak azt tehetsz, ami törvényekben van, vigyázzál a tetteidre, ne keljen leállítson az Úr.
Tudja Isten, mit csinál.
Jót teszel, jót kapsz, rosszat teszel, rosszat kapsz.
A tetteid hét nemzetségen túl is elérik unokáidat.
Istennek törvénye mindenben benne van.
Törvénytelen cselekedet Isten ellen van, ezért a törvény büntet.
Ember által hozott szabályok nem mindig az Isten törvényei, mégis részei.
Az Isten törvényeit érezzük, és ezeket keressük.
Az Igazi törvények nem változtathatók.
Törvény törvényt követel.
Ahogy megveted ágyad, úgy alszol.
Törvénytelen dolgok nem történhetnek meg.
A rossznak vannak törvényei, és biztos büntetnek.
A jónak törvényei nehezek, és nem egyszerű örömet hoznak.
Ami könnyű, az nem biztos, hogy jó.
Ami neked nem jó, másnak se jó.
Ami neked jó, nem biztos, hogy másnak jó, ezért nézd a törvény következtetését.
Azt lehet mondani, hogy a táltosok az Istent a logikában keresték, a megfogható törvényekben, ellentétben a vallásokkal.
A logikát nemcsak az anyagban keresték és kutatták, így nem értettek egyet az ateistákkal.
A lelki világot logikára építették, és tudták, hogy ez hat a testre.

Boros Anikó

 

Hozzászólás

Powered by Facebook Comments

Szóljon hozzá a cikkhez:

e-mail (Kötelező, de nem publikus!) A *-al jelölt mezőket kötelező kitölteni!

*


CAPTCHA Image
Reload Image
Scroll To Top