Srebrenica és Auschwitz, Hirosima és Sztálingrád: a történelem legtöbb nagy tragédiája helyhez köthető, s ez a hely idővel népek gyötrelmeinek szimbóluma lesz. A Pine Ridge Indián Rezervátumban élő oglala lakota közösségnek is van ilyen helye a Wounded Knee-patak mellett szelíden emelkedő lankákon. „Ki akartak irtani, be akartak olvasztani bennünket, megszegtek […]

            A magyar vasúttörténet során először állhatnak szolgálatba női motorvonat-vezetők. A MÁV Csoport és a GYSEV Zrt. közös felhívásban keres motorvonat-vezető gyakornokokat, elsősorban a két cég más munkakörben dolgozó alkalmazottai közül, akik a 13 hónapos képzést követően állhatnak munkába motorvonat-vezetőként. A több mint 160 éves […]

            Hajnali háromkor kel, hogy Tatabányáról a fővárosba vonatozzon, és ötkor már a 19-es villamos vezetőfülkéjében köszönthesse az utasokat. Ledniczki Zsuzsannát nem gyerekkori álom hajtotta a pályára, ám maximalizmusának köszönhetően most ő Európa legjobb villamosvezetője. – Hogy lesz egy csinos, fiatal tatabányai nőből budapesti villamosvezető? […]

                                                                                                                                                                                                                                                                                                 Szerencsére már nem azt az időt éljük, amikor a nőket egyszerűen alkalmatlannak tartották bármiféle vezetői feladat ellátására. Bár napjainkban is akadnak szakterületek, ahol a női vezetők aránya messze alulmarad az európai átlagtól – mint például a politika –, de összességében elmondható, lassan természetessé […]

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás