Képzeletünk játszik velünk? A természet furcsa alkotásokra képes. Mindenki hallott már a vándorló kövekről Kaliforniában, vagy a gigantikus, 2000 évvel ezelőtt, készült, állatfigurákat ábrázoló Nazca-vonalakról Peruban. A természet alkotásai, vagy képzeletünk játszik velünk? A kőbe zárt lelkek, arcok, emberi alakok fantáziánk szüleményei? […]

                Kiürült a város, alig van forgalom a város utcáin. Aki csak tehette, vízpartra ment egy kis felüdülésért. Aki itthon maradt, másképp próbálja vízzel frissíteni magát. magyarno.com

                UV típusú nosztalgiavillamos halad a III. kerületi Bécsi úton 2013. július 21-én. Előtérben Puskás Ferenc első, egész alakos köztéri szobra. A Budapesti Közlekedési Központ kocsiszín-látogatással kiegészített kirándulásai során körbe utazhatjuk a fővárost egy nosztalgiavillamos fedélzetén. (MTI) magyarno.com

                  A különböző jogállású települések kategóriáit Magyarországon az alkotmány, illetve újabban az alaptörvény is tartalmazza. A rendszerváltás után megszülető helyi önkormányzatokról szóló törvény rögzítette a várossá nyilvánítás sarokpontjait, megállapítva, hogy a kezdeményezés joga a nagyközségek önkormányzatának képviselő-testületeit illeti. A ma is hatályos, […]

                Százezernél több egynyári virágpalánta kiültetése kezdődött meg kedden Debrecenben – közölte Gábor Zsombor, a polgármesteri hivatal városüzemeltetési osztályvezetője az MTI-vel. A 4500 négyzetméter összterületű köztéri ágyásokba 20-féle egynyári virág, köztük kakastaréj, petúnia, begónia, büdöske, pistike, meténg, díszcsalán, canna, lisztes zsálya, lobélia, illatos […]

            Idén gyerekek látták meg először az erdei fülesbaglyokat (Asio otus) Debrecenben, amint éppen pihentek a Poroszlay úton, egy fenyőfán. Koczka András, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület területi irodavezetője elmondta, az utóbbi években nem szokatlan, hogy az állatok a városba húzódnak a hideg elől. […]

              Diszpécserszolgálatot ellátó tűzoltó dolgozik az 52 millió forintból felújított, 1929-ben épült, városképi jelentőségű tűzoltólaktanyában, Mezőtúron. Címlapfotó: Bakondi György, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója (b4) és Herczeg Zsolt polgármester (b5) átvágja a nemzeti színű szalagot Liszkai Zoltán katasztrófavédelmi kirendeltség-vezető (b3) és Tóth Tibor, […]

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás