Most itt vagy
Magyar Nő Magazin > Posts tagged "ruha"

Otthon is csinosan

Mit vegyünk fel, ha nem megyünk sehova? Az utcai ruha, farmer, harisnya, szoknya nem enged lazítani, érdemes tehát minél hamarabb kikerülni szorító fogságukból. Amint hazaérünk, vegyünk fel kényelmes ruhát, és persze alaposan mosakodjunk meg, szabaduljunk meg a város mocskától Többször próbáltam utcai ruhában otthon tevékenykedni, de valahogy soha nem sikerült. Hazatérve mégiscsak egy kötetlenebb környezetben…

Nemzeti ünnep előtt – A Bocskai ruha üzenete

Nemzeti ünnepeink tartalmának ismerete, a velük kapcsolatos emlékek őrzése és ápolása minden magyar ember kötelessége. Az ünnep közeledtével válogathatunk majd azok közül a programok közül, amelyeken szívesen részt kívánunk venni. A tartalom mellett azonban érdemes néhány szót ejteni a külsőről is, ugyanis nagyon sokan kényelmi szempontokat figyelembe véve (rosszabb esetben az ünnep nagyságát degradálva) –…

A lezser nem feltétlenül slampos

Az utazás örömteli élményét könnyen elrontja a nem jól kiválasztott ruha. A túl szűk, vagy elegáns ruháknak inkább a bőröndben a helye, hosszú utazáshoz érdemes inkább lezser nadrágot választani. Volt idő, amikor a hazánkból idegenbe látogató turistákat már messziről észre lehetett venni slampos sportruházatukról. Szerencsére sokan felismerték azóta, hogy a lezser nem jelenti azt, hogy…

Virágok és virágszínek

Nyáron ezer színben pompázik a természet. A nyári viruló rét, a szikrázó kék ég, vagy az aranyosan perzselő napsugár árnyalatai mind kedvderítőek. A ruhák és a jól kiválasztott kiegészítők csodásan mutatnak, harmonikus megjelenést biztosítanak. A szépen lebarnult arcbőr pihenhet, nyáron felesleges a smink. Legfeljebb a száj színét érdemes összhangba hozni a főbb árnyalatokkal. A hatás…

Galgóci tarsolylemez motívumok ruhákon

Aranyozott ezüst tarsolylemezek helyett ruhákon jelenik meg az ősi galgóci motívum. Az ornamentális palmettalevelek, indafonatok őseink szakrális üzenete, a jelképrendszer a mai kor emberének, a tudat formálása nélkül születik újjá. Minden ősi ornamentum szakrális jelentést hordoz, minden motívumunk egy-egy szimbolikus dísz, amely mind a Teremtő erejének megnyilvánulásáról szól. A galgóci tarsolylemez motívum palmetták textilmintára emlékeztető végtelen…

Átlátszóan vidám

Az unalmas, szürke, borongós napokat teszi vidámmá a víztiszta műanyag esőkabát. Csapadék ellen teljes védelmet nyújt, az alatta lévő ruha száraz marad és látni engedi kedvenc darabjainkat, amelyeket egyébként féltenénk esernyő alatt. A kedvetlen, egyhangú, monoton hangulatot megtörik a kabát alatti színes ruhák, amelyeket jól hagy érvényesülni az átlátszó műanyag. magyarno.com

Modern és klasszikus stílusjegyek

A népszerű olasz divattervező, Luisa Spagnoli 2015. tavaszi nyári kollekciói a nőies, klasszikus eleganciát mutatják be, amelyekben felfedezhetjük az új szezon minden alkalomra szóló darabjait. A sikkesen elegáns ruhákban a modern és klasszikus stílusjegyek észrevétlenül összefonódva jelennek meg, ennek köszönhetően bármelyik darab hordható akár alkalmi, akár hétköznapi utcai megjelenéshez. Luisa Spagnoli modelljei között a feltűnő,…

2015-ben a színek együtt járnak

Az unalmas szürkeségnek vége, a színes lábbelik csábítóan kínálják magukat a boltokban. Végre sikerül talán megtalálni a megálmodott tavaszi cipőt, ám annak összehangolása a ruhatár többi elemével nem egyszerű feladat. Ideális esetben – a klasszikus divat szerint -, a táska és a cipő színe mindig együtt “jár”, de legalább a kiegészítők árnyalatai teremtik meg az…

Lágy pasztellszínekkel érkezik a tavasz

A tavaszi, természetes, pasztellszínek idén is hódítanak. A borongós, sötét ruhák a szekrény mélyére kerülnek, az első napsugarak, a tavaszi virágok édeskés illata évről, évre előcsalogatja a természet első bágyadt krémszíneit. A zöld, kék, rózsaszín, sárga, narancs pasztell árnyalatai illenek az évszakhoz,  tavasszal minden a tarka virágos mezőre emlékeztet. A forró nyár harsogó színeinek még…

Tavaszi, nyári virágözön

A női alak és a virágok együttes ábrázolása maga a teljes összhang. A virág, mint a szerelem jelképe, ősidők óta megjelenik a ruházaton. A festett, varrott virágözön nem más, mint egy végtelen, színes, virágos kert, amelyben a legszebben pompázó szál éppen a virágos ruha viselője. A kecses virágok ábrázolása nemzedékről, nemzedékre öröklődik, legfeljebb a ruha…

Ezt hozza a tavasz

Ősszel, New Yorkban, a Lincoln Center helyt adott az idei év legnépszerűbb vonalainak. A kifutón különböző virágok, nyugodt streetwear, elegáns ruhák és letisztult, sikkes pret-a-porter darabok jelentek meg. Íme, néhány modell amivel tavasszal már a boltokban találkozhatunk. Herrara úgy tűnik, továbbra is kedveli a virágokat. Kollekciójával a friss, modern és merész vásárlókat célozza meg. A…

Fókuszban az egyrészesek

2015-ben hódítanak az egyrészes ruhák. A szögletes modellek mellett megjelennek a klasszikusan fodros, csipkés darabok, tehát bőven van lehetőség a testalkathoz illő, egybe szabott ruhák kiválasztására. 2015-ben ez a fazon minden testalkathoz telitalálat, legfeljebb a ruha hosszát kell előnyösen megválasztani. A derék lejtett szabása, kombinálva a ruha alsó részének húzásával, vagy rakott betétjével, vékonyabb hatást…

Időtlen idők

Az idő múlásával változik az emberi test, ezzel sajnos együtt jár a ruhatár egyes darabjainak cseréje. Mindenkinél eljön az idő, amikor már nem kutat lázasan a legújabb divat kollekciói között, és fele annyi időt sem tölt ruha vásárlással, divatlapok böngészésével, mint azelőtt. Az idő előrehaladtával a figyelem értelemszerűen mindig az aktuális túlélési stratégiához igazodik, a…

Mindennapi élet az 1930-as években

A mindennapi élet szokásai, módja természetesen a társadalmi helyzettől függtek. Az 1930-as évek Magyarországának társadalma felfelé rendeződött: mintául mindenki számára a legfelső, illetve a hierarchiában a felette álló réteg életmódja szolgált. Hogyan élt a “felső tízezer”? Az elit: ide tartozott – részben már származásától függetlenül – a politikai vezető réteg, a földbirtokos- és a pénzarisztokrácia….

Top