Roger Waters, a Pink Floyd korábbi vezetője, augusztus 29-én, augusztus 30-án, Szentpéterváron, illetve Moszkvában ad koncertet. A múlt héten legendás rocker a londoni Hyde Parkban megrendezett British Summer Time fesztiválon játszott, mely főpróbája volt az oroszországi turnénak. A TASS tudósítója, aki részt vett a londoni koncerten, egy politikával telerakott showt […]

Natalie Portman izraeli-amerikai színésznő (Leon a profi) döntésétől hangos a hétfői izraeli sajtó, mert a színésznő úgy döntött, nem veszi át az izraeli Nobel-díjnak is nevezett, kétmillió dollárral járó Genezis-díjat. Portman közölte, azért nem utazik Izraelbe, hogy átvegye a díjat, mert nem kíván lehetőséget teremteni Benjámin Netanjahu miniszterelnöknek, hogy beszédet […]

Valahogyan, mint az indiánok, akik, amikor a vesztüket érezték, nem volt mit enniük, nem volt bölény, létrehozták a Szellemtánc mozgalmat, és ha nem is fogok táncolni, de próbálom én is a szellemek segítségét kérni, úgy érzem, eltévedtem az életben! És az egész világ eltévedt, nem tiszteljük a régi eszméket, akár […]

A mindennapi élet szokásai, módja természetesen a társadalmi helyzettől függtek. Az 1930-as évek Magyarországának társadalma felfelé rendeződött: mintául mindenki számára a legfelső, illetve a hierarchiában a felette álló réteg életmódja szolgált. Hogyan élt a „felső tízezer”? Az elit: ide tartozott – részben már származásától függetlenül – a politikai vezető réteg, […]

Szégyenletes az Európai Unió magyarokkal szembeni viselkedése – mondta felháborodottan svájci történész ismerősöm, akivel hajdanán együtt jártam a genfi egyetemre. – Ezer év óta a magyarság az európai keresztény műveltség kihagyhatatlan elemét képezi. Magyarország hosszú évszázadokon át Európa védőbástyája volt, ugyanakkor tudósaival és művészeivel jelentős szerepet játszott az európai műveltség […]

                Barack Obama meglehetősen nehéz helyzetbe került. Szeretné eltávolítani Assad elnököt, de nincs kivel helyettesíteni. És ha egyszerűen megfosztja az országot a vezetőtől, és káoszba taszítja, ezzel csak újabb problémákat okoz a szír helyzet miatt aggódó, szomszédos Izraelnek. Mindemellett üres az amerikai államkassza, […]

                Fredericksburg, Richmond, Gettysburg – e városnevekről az amerikai polgárháború jut eszünkbe, azok a csataterek, ahol több mint 150 évvel ezelőtt az Egyesült Államok történetének legvéresebb háborúja zajlott. Ám ha a hadisírok feliratait böngésszük, vagy a történelemkönyveket lapozgatjuk, magyar nevekkel is találkozhatunk. Kik […]

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás