A Hold az az égitest, amelyet a legtöbbet tanulmányoztak a történelem folyamán. Könnyen megfigyelhető, hiszen Földünkhöz a lehető legközelebb esik, távcső nélkül szemügyre vehető, és ellentétben a Nappal, aminek a fényét visszaveri, nyugodtan belenézhetünk, nem vakít el és nem károsítja szemünket. Őseinknek egyik legfontosabb időszámító eszköze volt, mert állandó periódusokban […]

A Sloan Digital Sky Survey (SDSS) kutatócsoport elkészítette a Tejútrendszer új térképét. Felfedezésük szerint, a csillagok közel egyharmada drámaian megváltoztatta pályáját. A The Astrophysical Journal július 29-én közölt cikkében bemutatott tanulmány segíti megérteni a csillagok keletkezését és útjukat a világegyetemben. „Napjainkban sokan elhagyják szülőföldjüket és gyakran átutazzák a fél világot, […]

Schmidt Mária történész szerint Kertész Imre Nobel-díjas író az augusztus 20-ai nemzeti ünnep alkalmából pályája csúcsteljesítményeinek elismeréséért kaphat majd magas állami kitüntetést. A Terror Háza Múzeum főigazgatóját a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában kérdezték arról, miért vitatják többen is az író várható kitüntetését, és miért javasolták neki, hogy ne […]

Tegnap esti holdfelkelte a salgói vár mögött Somoskőújfalu közeléből fotózva. A Hold elliptikus pályának földközeli pontján tartózkodik, ezért 30 százalékkal fényesebbnek és 14 százalékkal nagyobbnak látszik, mint átlagos holdtöltekor. MTI Fotó: Komka Péter Egy férfi fényképezi a felkelő Holdat a Gellért-hegyről 2014. július 12-én. A Hold elliptikus pályának földközeli pontján […]

Ha van a családban egy-két lelkes focidrukker, akkor most minden a foci körül forog. Adjuk meg mi is a módját, és lepjük meg focidrukkereinket ezekkel az egyszerű, nagyon látványos, nagyon focis kiegészítőkkel. Inspirációnak itt van néhány ötletet, hogy is nézhet ki egy terített asztal a foci-VB alatt. Zöld, krétával írható […]

              A Holdba csapódnak az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) ikerszondái hétfőn este, közép-európai idő szerint 21.28-kor. A NASA 471 millió dolláros összköltségű programjának keretében a GRAIL-űrszondák (Gravity Recovery and Interior Laboratory) a Hold gravitációs terét és belső szerkezetét kutatták. A kisebb mosógép méretű űreszközöket, […]

            Megvizsgáltuk, hol, mennyiért lehet jégkorizni Budapesten. A pályahasználat 400 és 1300 Ft között változik pályától és időszaktól függően. Általánosságban igaz, hogy hétköznap a legolcsóbb a belépés, míg a korcsolyabérlés bármelyik időszakban ugyanannyi, nagjyából 1000 Ft-ot kóstál. Tulajdonképpen mindenhol lehet korcsolyát, illetve akár az egész […]

              Kezdődik a síszezon a Bükkben: szombaton Bánkúton beindítják az első felvonót. A bánkúti síklub honlapja szerint az elmúlt hétvégi havazásnak köszönhetően a pályákat húsz centiméteres hó fedi, így szombaton reggel 9-kor megnyithatják a 2012-2013-as síszezont. A síklub egyelőre a C jelzésű felvonót üzemelteti, […]

            Mintegy 40 millió forintos fejlesztés keretében újabb hóágyúkat telepített, illetve bővítette a pályák világítását a mátraszentistváni Sípark üzemeltetője az idei szezonra. Így az idén már 16 hóágyú működik a területen, a liftek nyomvonalának behavazását speciális, lándzsás hóágyú is segíti, a felvonók nyomvonalát pedig a […]

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás