Újjászerveződött és új tartalmat kapott a magyar őstörténet-kutatás a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpontjának (BTK) keretei között – hangoztatta Pálinkás József, az Akadémia elnöke a kétnapos magyar őstörténeti konferencia szerdai megnyitóján Budapesten. A humántudományszakok nagy részét tömörítő központban 2012-ben létrejött magyar őstörténeti munkacsoport […]

              Kínai kutatók szerint a tojásfehérje fogyasztása ugyanolyan mértékben segíthet a vérnyomás csökkentésében, mint a hagyományos vérnyomáscsökkentők. A kínai Csilin Egyetem kutatói tanulmányukat az Amerikai Vegyésztársaság (ACS) New Orleansban folyó éves tanácskozásán mutatták be kedden. Laboratóriumi vizsgálataik bizonyították, hogy a tojásfehérje egyik összetevője – […]

Az étvágy ellenőrzésére képes agysejteket azonosítottak brit tudósok, akik úgy vélik, hogy a felfedezett sejtegyüttes lehet a fő tényező olyan étkezési rendellenességek kialakulásában, mint amilyen az elhízás. A Kelet-Angliai Egyetemen rágcsálókon végzett kísérletek során a kutatók rájöttek arra, hogy a tanicitáknak nevezett sejtek az étvágy szabályozását végző neuronokat tudnak előállítani, […]

          A magyar Európa egyetlen népe, amely részben Ázsiából származtatható; a magyarság „Eurázsia kicsinyben„. A magyarság „mássága” egyrészt felelősséget követel múltunk kutatóitól, másrészt ennek tudomásulvétele és elfogadása záloga fennmaradásunknak. A magyar Belső-Ázsia kutatókat általában nem övezte dicsfény. Munkásságukról külföld alig szerzett tudomást, és eredményeiket gyakran idegen […]

              Svájcba, Ausztráliába vagy Norvégiába éri meg születnünk – állítja az Economist Intelligence Unit egyik friss felmérése, ami az országok jövőbeli helyzetét vizsgálta aszerint, milyen lehetőségei lesznek felnőttkorában egy ma megszülető gyereknek. Magyarország – holtversenyben Horvátországgal – a 46-ik helyen áll, míg a legkevesebb esélye a […]

                                                                                                                                                                                                                                                                                                   A hatvanas években Dr. Vámos-Tóth Bátor kutatónak nyugat-afrikai kiküldetése során feltűnt, hogy a világban előforduló ősi földrajzi nevek és kultúrák egyenes kapcsolatban vannak egymással – ideértve a díszítőművészeti, építészeti, zenei alapformákat is. Legkülönösebb viszont az, hogy a Kárpát-medencei magyar kultúrhagyományok tudományos alapkulcsai […]

Gondoltál már arra, hogy vajon az eszkimók között miért nem fordul elő soha gyomorfekély vagy gyulladásos betegségek? Pedig elég egyoldalú a táplálkozásuk. Miért van Japánban jóval kevesebb cukorbeteg, mint bárhol máshol a világon?  Mi lehet ez, egyszerű véletlen, vagy van valami különös magyarázata? Sok kutatót foglalkoztattak ezek a kérdések és […]

              Amerikai kutatók egérkísérletekben megmutatták, hogy az „óramolekulát” kódoló gén hiánya a zsírsejtben az agyi molekuláris óra termelődésére hatva felborítja az állatok étkezési rendjét, ami elhízáshoz vezet. A Nature Medicine című tudományos folyóiratban ismertetett tanulmányukban, amelyben azzal foglalkoztak, hogy a zsírsejtek miként jelzik az […]

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás