Komolyan kellene végre venni a tényadatokat és tenni valamit a fennmaradásért. Nem elegendő az eddigi rossz magyar szokás szerint legyinteni és mindent elintézni azzal, hogy ugyan, én egymagam mit tegyek, úgy sincs eredménye. Ennek az időnek vége kell, hogy legyen. A magyarság egyik feladata a példamutatás. Most elsődlegesen egymásnak […]

            Mikor a szíved már csordultig tele, Mikor nem csönget rád, soha senki se, Mikor sötét felhő borul életedre, Mikor kiket szeretsz, nem jutsz eszükbe. Ó, “Lélek”, ne csüggedj! Ne pusztulj bele! Nézz fel a magasba, – reményteljesen, S fohászkodj: Miatyánk, Ki vagy a mennyekben! […]

                                                                                                                                                                                                                                                                                             Bírák oktatnak jogi ismereteket középiskolásoknak a Nyitott Bíróság elnevezésű programban, melynek nyitó előadását Darák Péter, a Kúria elnöke tartja – mondta Hilbert Edit, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) általános elnökhelyettese az MTI-nek. A hivatal által elindított program keretében a középiskolások osztályfőnöki órákon […]

            Rendkívüli élménnyel gazdagodhattak a magyar népmesék azon kedvelői, akik szeptember 23-án ellátogattak Sárosorosziba. E napon került sor ugyanis a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Beregszászi Középszintű Szervezetének és a KMKSZ Sárosoroszi Alapszervezetének szervezésével a helyi iskolában a Mese, mese, mátka… címet viselő XI. Oroszi Mesemondóversenyre. […]

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás