Most itt vagy
Magyar Nő Magazin > Posts tagged "Debrecen"

Egy hordónyi ezüstpénz a középkori Lengyelországból – Kiállítás Debrecenben

Magyarországon először Debrecenben, a Déri Múzeumban tekinthető meg A głogówi kincs című tárlat, amellyel egy időben bemutatásra kerülnek Déri Frigyes numizmatikai gyűjteményéből az Árpád-ház uralkodóinak féltve őrzött veretei is. A látogató végigkövetheti a magyar címer kialakulásának folyamatát, melynek ősi elemei, a kettős kereszt és a sávokkal osztott címer a korai pénzeken tűnnek fel először. A…

A megmentett örökség Debrecenben

A Megmentett örökség – Kincsek Európa szívéből című régészeti vándorkiállítás bemutatja, hogy a Kárpát-medence népei meghódították a környezetüket, azaz megteremtették saját kultúrájukat – mondta Halász János kultúráért felelős államtitkár a kiállítás megnyitóján kedden a debreceni Déri Múzeumban. “Egy tájnak sosem az a legfőbb ismérve, hogy milyen áruházak találhatóak a főútjai mellett, hogy hány sávos autóút…

Korona virágokból – Debreceni Virágkarnevál

                Debrecen európai hírű virágkarnevállal köszönti augusztus 20-át, Szent István, az államalapítás és az új kenyér ünnepét. A virágkocsikat közelről is érdemes megtekinteni, mert igazi érdekességekre bukkanhatnak a szemlélődők. Például, az egyik virágkocsin van egy kisautó, amelynek kerekeit mákszemekből rakták ki a készítők. A hárommillió szál száraz és…

Újra kiszínezik Debrecen egét a hőlégballonok

                Augusztus 14-18. között rendezik meg a 33. Magyar Nemzeti Bajnokság és 13. Debrecen Kupa Nemzetközi Hőlégballonversenyt. Ebben az évben három nemzet 17 versenyzője emelkedik hőlégballonjával a levegőbe – adta hírül a dehir.hu internetes portál. Az első felszállás a megnyitó napján, este 18 és 19 óra között volt,…

Hárommillió virág, 16 virágkocsi, 23 együttes a Debreceni Virágkarneválon

                Hárommillió száraz és élő virág díszíti a 44. Debreceni Virágkarneválon augusztus 20-án felvonuló 16 virágkocsit. A kompozíciók között, a karneváli menetben 23 hazai és külföldi együttest, művészeti csoportot láthat a közönség. A virágfelvonulást megelőző karneváli héten már augusztus 15-től kiállításokkal, virágbemutatókkal, cseh sörünneppel várják az érdeklődőket –…

Megkezdődik a Kárpát-medencei magyar református középiskolák találkozója

                Magyarország, illetve a Felvidék, Kárpátalja és Erdély 40 intézményéből több mint 170 vendég érkezik Debrecenbe a szombaton kezdődő, idén 18. alkalommal rendezendő Kárpát-medencei magyar református középiskolák találkozójára. A Debreceni Református Kollégium két intézménye, a 475. tanévét idén záró gimnázium és a 175 éves Leánynevelő Intézet örökébe lépő…

Hát ilyenek vagytok ti, kultúra-rombolók!

                Debrecen vezetése az elkészült rovástáblát elbontatta. Az avatás nem volt sajtóhír, de a tábla helyét jelző gödörnél filmezett a helyi TV, nem véletlenül. Hova süllyedt a hajdani rovás-fellegvár? Félúton Erdélyben Küküllő partján, vagy ahol csak magyarok élnek, Együtt vagyunk a bajban, hát együtt szóljunk a szélnek. Gyűjtsön…

A kollégiumi nevelés életpéldát adhat

              A kollégiumi nevelés lényege, hogy “fontos amit kaptunk, de fontosabb, hogy kitől kaptuk, hogy ki az, aki adta, s hogyan adta: irántunk való kíváncsisággal, életpéldával, szeretettel, hűséggel” – mondta az emberierőforrás-miniszter a Debreceni Református Kollégiumban szombaton, amikor megnyitotta a kollégiumtörténeti kiállítást. Az egykori kollégiumi diák Balog Zoltán hozzátette:…

Virágba borul Debrecen

                Százezernél több egynyári virágpalánta kiültetése kezdődött meg kedden Debrecenben – közölte Gábor Zsombor, a polgármesteri hivatal városüzemeltetési osztályvezetője az MTI-vel. A 4500 négyzetméter összterületű köztéri ágyásokba 20-féle egynyári virág, köztük kakastaréj, petúnia, begónia, büdöske, pistike, meténg, díszcsalán, canna, lisztes zsálya, lobélia, illatos ternye, cseppecske, sétányrózsa, bojtocska és…

Györfi Sándor Wass Albert szobra Debrecenben

              A szobor a Medgyessy sétányon a debreceni hírességek emlékparkjában áll. A szobor és a ‘kövek’ a sétány jobb oldalán, a fák között találhatók, az erdélyi magyar író és költő egész alakos szobrával. Az író három boldog emlékekkel teli évet töltött el Debrecenben, így a városhoz való kötődése is…

Debrecenbe kéne menni… – Nem pulykakakas, hanem mangalicafesztivál Debrecenben

            Az elmúlt húsz évben negyvenötszörösére nőtt a mangalicaállomány Magyarországon, és a sertésstratégia részeként a jelenlegi 60 ezres kocaszámot 2020-ig 150 ezerre kívánják növelni – mondta a Mangalicatenyésztők Országos Egyesületének elnöke a hétvégi Debreceni Mangalica Fesztivál szerdai beharangozó sajtótájékoztatóján. 1991 nyarán mindössze három mangalicatenyésztő volt az országban, 198 mangalica kocával….

Rövidpályás gyorskorcsolya-vb

            Debrecen, 2013. február 21. Nagy Konrád és Keszler Andrea válogatott gyorskorcsolyázók bemutatót tartanak a debreceni Főnix Csarnokban 2013. február 21-én, ahol március 8. és 10. között rendezik meg a rövidpályás gyorskorcsolya-világbajnokságot. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt magyarno.com

Top