Szerveink és pszichés állapotunk

2014. február 19., 15:22

Kutatók már régen felismerték, hogy a megbetegedések szoros kapcsolatban állnak pszichés állapotunkkal, a dr. Hamer által kidolgozott rendszer például a betegségek egy új megközelítését mutatja be, amelyek esetében a pszichés okoknak nagy jelentősége van. A Német Orvostudomány (GNM) jelentősége az, hogy dr. Hamer megtalálta, és bizonyítani is tudta az összefüggést a betegségek és a psziché között.

Bár az egyes szervek konkrét megbetegedése és a pszichés megnyilvánulásaink között egyértelmű kapcsolatot kutatásokkal még nem sikerült alátámasztani, megfigyelésekre hagyatkozva a szervi betegségek leginkább az alábbi tulajdonságokkal állnak összefüggésben.

szervek 2

Máj: mohóság, fösvénység, bizalmatlanság, nyugtalanság, aggodalmaskodás, (gyanakvás), rosszhiszeműség.

Epe: közönyösség, szenvtelenség, indulatosságra való hajlam, elfojtottság, ingerlékenység

Vese: kapzsiság, irigység, ítélkezés, bosszú, hamisságra, továbbá kisebb – nagyobb mértékű alantas hajlamokra vall

Lép: könnyelműségre anyagiakban, és még inkább lelki értékekben való tékozlás, felületesség

Bél: érzékenység, érzelgősség, ingerlékenység

Bélrenyheség: makacsság, kötöttség, türelmetlenség

Vakbél: érzékenység, kilengésre való hajlam

Bélcsavarodás: nagyfokú anyagiasság

magyarno.com

Hozzászólás

Powered by Facebook Comments

Szóljon hozzá a cikkhez:

e-mail (Kötelező, de nem publikus!) A *-al jelölt mezőket kötelező kitölteni!

*


CAPTCHA Image
Reload Image
Scroll To Top

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás