Szeptemberben avatják fel Cseh Tamás szobrát a Szent Gellért téren

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Újbuda a korábbi terveken változtatva az alkotással nem az “indiánnak”, hanem a dalszerzőnek állít emléket. A 2009-ben elhunyt Cseh Tamás kedden, vagyis ma lenne 70 éves.

Hoffmann Tamás polgármester elmondta: az önkormányzat a művész családjának kérésére változtatott korábbi döntésén, és határozott amellett, hogy Majoros István szobrászművész egy másik tervére adnak megbízást. A Budapest Galéria korábban mindkét tervet támogatta. Az előbb támogatott alkotáson a Bakonybélen indiántábort működtető, Füst a szemében nevet viselő “indián törzsfőnök” ágyékkötős alakját öntötték volna bronzba egy üvegfal előtt, míg a mostani látványterven a művész az utcán sétálva, kabátban, gitárral a kezében jelenik meg.

A szobor melletti feliraton – felidézve az énekes egyik legismertebb dalát, és utalva arra, hogy a közelben lakott – a következő szöveg fog állni: “Nincsen más ebben a dalban, nincsen más, csak egy utca, ahol valaha laktam, és még egy délelőtt”. A táblán olvasható lesz még Cseh Tamás indián neve is. Hoffmann Tamás elmondta, hogy a műalkotás költségeit az újbudai önkormányzat fedezi. A szobrot az elképzelés szerint a Szent Gellért téren, a Bartók Béla út és a Budafoki út találkozásánál, a majdani metrókijárattal szembeni kis parkban állítják fel, ehhez azonban még a fővárosi közgyűlés jóváhagyása szükséges.

A Kossuth-díjas énekes, zeneszerző, előadóművész, egy korszak és egy nemzedék kultikus alakja, hangulatának tolmácsolója, Cseh Tamás január 22-én lenne 70 éves. 1970 körül kezdett dalokat írni, alkotótársa Bereményi Géza író, filmrendező lett. Életének meghatározó része volt az indián kultúra iránti vonzódása. Társaival 1961-ben Bakonybél közelében a Bakony hegység egyik eldugott völgyét “indián területté” nyilvánították, ettől kezdve egészen haláláig minden évben megszervezték az indiántábort.

cseh indián
Cseh Tamás munkásságát 1993-ban Liszt Ferenc-díjjal ismerték el, 1994-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét, 1998-ban – Bereményi Gézával közösen – a Pro Urbe Budapest díjat vehette át. 2001-ben Kossuth-díjjal tüntették ki műfajteremtő előadóművészi teljesítményéért, egy korszak életérzését emlékezetesen tolmácsoló, a hétköznapok prózáját és költészetét egyidejűleg megragadni képes dalaiért.

2006-ban gyógyíthatatlan betegséget diagnosztizáltak nála. A halálos kórral vívott három éves küzdelem után Cseh Tamás 2009. augusztus 7-én Budapesten hunyt el. Születésének évfordulóján, a magyar kultúra napján a Széchényi Könyvtárban egynapos kiállítás nyújt bepillantást Cseh Tamás titkos indián életébe, megtekinthetők metszetei, fellépéseinek dokumentumai, relikviái. A művész hetvenedik születésnapján számos koncertet tartanak.

 

(ujbuda.fidesz.hu)

magyarno.com

Hozzászólás

Powered by Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


CAPTCHA Image
Reload Image

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás