Szentesi Zöldi László: Egyetemi lázadók

2013. február 13., 12:45

 

 

 

 

 

 

 

Kezdjük azzal, hogy diákként magam is lázadtam. Sőt: lázadtunk. Az alaphelyzet az volt, hogy diktatúrában éltünk, orosz katonai konvojok vonulgattak az ablakunk alatt éjszakánként, a hétfői rendkívüli adásnapokon pedig ’56‑os gyilkosok kacsingattak a képernyőn. Ilyen körülmények között a nemzedéki és közéleti ellenérzés rockzenében, hosszú hajban, focimeccseken bukkant ki, és ezzel nagyjából a végére is értünk a lázadás lehetséges fórumainak és módszereinek.

Lázadtunk tehát, de nem voltunk ostobák és megvásárolhatók.

Akkoriban a lázadó csöves nadrágban, babos kendővel lófrált, a zsebében néhány bélás, a szívében P. Mobil-dalok, valamint a remény, hogy őszintén is lehet élni egy roppant hazug korban.

Ma a lázadó méregdrága megafonnal áll a Deák téren, rajta százezer forintos Columbia dzseki, a táskájában laptop, a zsebében okostelefon, valamint anyuci ötezer forintja, hogy a tüntetés után után haza tudjon taxizni a rózsadombi házba. Az egész ember harminc kiló, ami viszont rajta van, félmillió forint.

Hányan lehetnek a Hallgatói Hálózat aktivistái? Százan? És honnan a pénz nem csekély költségeikre? Ha olyan függetlenek mindentől, hogyan lehetséges, hogy külföldi szakemberek készítik fel őket a spontán lázadásra?

A tanórákat, miniszteri és államtitkári előadásokat megzavaró borzas hajú hülye gyerekek anarchiájában semmi új nincs. Tiszteletlenek, nagyszájúak, önimádók. Láttunk már ilyet. Azokat, akik nagy dérrel‑dúrral berontanak az egyetemi tanórákra, és ott elhadarják sületlenségeiket, az átmeneti üzemzavar emeli fel néhány napra. Aztán visszahullanak oda, ahonnan érkeztek: a nagy, sötét ismeretlenségbe. Más körülmények között ugyanis senki sem kíváncsi rájuk, a munkásőr nagypapa és liberális apuci kis kedvenceire.

Hogy Soros Györgyék nem végeztek tökéletes munkát, jól jelzi, hogy az ifjú forradalmárok beszélni még nem tudnak.

Szó szerint alig lehet kibogozni valamit abból a hadarásból, éneklésből, kaffogásból, amit a mikrofon előtt művelnek. És hát a tartalmi mondanivalójuk sem túl épületes.

„A kormány tönkreteszi a felsőoktatást”, „elveszik a jövőnket”, ennél azért még a kambodzsai diákmozgalomban is több kell.

De tényleg: tudja bárki is, hogy konkrétan miért tüntetnek? Már semmi nem elég?

Ha én egyetemi rektor lennék, nem tűrném intézetemben a rendbontást. Mégsem normális, hogy három nyápic beront az előadásra, megáll a tanítás, és mindenki hallgat, mint a csuka. Ilyen önfelbuzdulásból a Magyar Hírlap is szervezhetne kultúraterjesztő rohambrigádokat mondjuk György Péter esztéta tanár úr előadásaira. Gondolom, akkor nem mutatna előzékenyen utat, hogy tessék nyugodtan lázadni, addig elmegyek kávézni.

A magyar felsőoktatás hiányosságait nem lehet hőbörgéssel megoldani. Ha viszont más, konkrét politikai céljai vannak a magyar egyetemista és főiskolai társadalom kis hányadát kitevő hazai Cohn‑Benditek lármázásának, akkor persze világos minden. Akkor valóban azt kell tenniük, amit valakik, valahol előírtak számukra.

Ez a rombolás maga: a semmilyen tekintélyt, tudást nem ismerő csirkefogók világa. Jogokról beszélnek, de akcióikkal mások — tanuláshoz, közlekedéshez való — jogait sértik. Vonulgatnak ide-oda, mint Mao Ce‑tung vörösgárdistái, és utálnak mindenkit, aki okosabb, idősebb és tapasztaltabb náluk.

De ott a másik hagyomány, amely a tudást, az életkort, az emberi minőséget tiszteli. A felnőttek világa. Azoké a felnőtteké, akik riadtan nézik a mutáló hangú emberkezdeményeket, majd riadtan révednek vissza egykori önmagukra, és határozottan úgy emlékeznek, hogy a Hallgatói Hálózat pimaszsága, bunkósága abban a korban teljességgel ismeretlen volt.

Nem foglaljátok el az iskolákat, a tantermeket, nem foglaltok el semmit – mars tanulni, örüljetek, hogy tanulhattok, és nem rúgnak ki mindannyiótokat az egyetemről, mint akkor, amikor a lázadásnak még életre szóló következményei voltak. Mert tudjátok, ha mi annak idején visszabeszélünk a rendőrnek, nemcsak félholtra vernek, de ki is csapnak a világ valamennyi tanintézményéből. Az volt a diktatúra, nem a mai világ, ahol drogra és bulira mindig akad pénz, bezzeg a tandíjra már nem.Szegénykéim.

Szentesi Zöldi László, Magyar Hírlap

Készítette : Tatár András Miklós, Bayer Zsolt baráti kör

Címlap fotó : nol.hu

magyarno.com

 

Hozzászólás

Powered by Facebook Comments

Szóljon hozzá a cikkhez:

e-mail (Kötelező, de nem publikus!) A *-al jelölt mezőket kötelező kitölteni!

*


CAPTCHA Image
Reload Image
Scroll To Top