Szellemi impulzusok nélkül az emberiség végzete felé rohan

2018. március 23., 18:10

Dr Rudolf Steiner a spirituális ébredés “előhírnöke” volt…

Mint ismert Steiner 1925 március 25-én hagyta el az árnyék világot. 1924-ben kezdett el betegeskedni, melyből nem sikerült kigyógyulnia.
Rejtélyes betegsége összefüggésbe hozható az általa tervezett első Goetheanum épületének szintén rejtélyes leégésével.
A Goetheanum az antropozófia központi épülete,melyet Steiner egy új spirituális központnak szánt.
Az első épülettel Steiner összekötötte éteri erejét,mely szintén a lángok martalékává vált.

Mi történhetett itt pontosan?

Steiner egy fontos spirituális ébredés “előhírnöke” volt.Több alkalommal is beszélt arról hogy a 30-s 40-es években tapasztalható lesz bizonyos embereknél az éteri látás.
Ezzel az éteri látással Krisztust éteri megjelenését is észleni lehet. Nem meglepő módon éppen ekkor volt a legerősebb az ellenerők támadása.
Erre a támadásra az emberiség nem volt felkészülve.Az démoni erők már az első világháborúban is rázúdultak a világra.
Steiner szerint az első világégés oka a materializmus térnyelése volt.
Felhívta a figyelmet,hogy szellem nélkül nem megy.
Szellemi impulzusok nélkül az emberiség végzete felé rohan.
Sajnos az emberiség nem hallotta meg szavait és tekintetét nem fordította a szellemi világ felé,ezért a démoni támadás második hulláma még pusztítóbb módon jelentkezett.Az első világháború után szinte egyből gyülekeztek a viharfelhők egy második tragédiához.
Elsőként az ahrimánikus/sátáni bolsevizmus született meg,ezt követte a fekete mágián alapuló német nemzetiszocializmus is.
Az antropozófia azonban egy harmadik veszélyes rendszert is ismer,az un amerikanizmust.
Három viharfelhő csapott össze Európa felett,melyből aztán egy soha nem látott tragédia lett.
1945-ben a háború befejeződött, de az ördögi eszmék megmaradtak. A náci veszélyt felváltotta a bolsevizmus veszélye.
És,ami igazán szomorú, a materializmus megmaradt, az emberiség továbbra se fordul az ég felé. Azóta a kommunista vész is elmúlt, itt a béke, a szabadság. Vagy még se?
Európa ismét egy komoly válságot él át és ez itt zajlik körülöttünk, újra gyűlnek a vihar felhők.  Kérdés mindez hova fog vezetni?
Egy biztos,szellem nélkül nem megy, szellemi impulzusok nélkül nem sok jót várhatunk.
Visszatérve Steinerhez,elmondható hogy Ő a fent leírt tragédiákat kívánta elkerülni.
Kidolgozta a szociális élet hármas tagozódását,egy olyan rendszerét,mely a szellemi világ impulzusaiból született meg.
Steiner minden tette mögött ott húzódott meg a szellemi világ,mintegy a szellemi világok “szóvivője” volt.

test es lelekSteiner bármennyire is magas beavatott volt,a magas áhrimáni és sorathi lényekkel szemben nem sok esélye volt.
Az emberek lelkében nem tudta feléleszteni a szellemi világok iránti érdeklődést.
A Goetheanumot és vele együtt az új spirituális felemelkedés esélyét,az ellenerők szele elsöpörte.
A lángokban Áhrimán és serege Európát leigázó haláltáncuknak előtombolását produkálták. Abban a tűzben benne volt mindaz, ami Európát sújtani fogja, az elkövetkező évtizedekben.
Mit tudunk,miért lobbant lángra a Goetheanum? Egy elmélet szerint fanatikus nácik gyújtottak fel, a nácik akik sötét erők földi helytartói voltak.
Ám ez csak egy feltételezés,különben semmi bizonyosat nem tudni róla.
Az emberiség eddig a materializmus tragédiákhoz vezető útját választotta. Ám az antropozófia által az emberiség még ráléphet a spiritualizmus ösvényére,rátalálhat az anyag mögött meghúzódó szellemre. És mennyivel különb lenne a világ,ha az egoizmus és hatalom vágy helyett a világpolitika egy a szellemi világból kiinduló,élhetőbb igazságosabb politikát folytatna?
Ám a világpolitika nem fog változni, míg MI nem változtatunk. Minél hamarabb fordulunk a szellemi világok felé, annál hamarabb változik jobbá a világ.
Korszak váltás ide vagy oda,addig nem lesz változás,ameddig MI nem változtatunk rajta.
Hiszem hogy Rudolf Steiner is ezt akarja.Halála napjára nem úgy kell emlékezni,hogy gyújtok egy gyertyát,hanem úgy,hogy tekintetemet a szellemi nap felé, Krisztus felé fordítom,ezáltal szebbé, jobbá téve a világot.
Ha végre az anyag fölé, a szellemire tekintek, akkor pl az emberek közti faji és társadalmi különbségek is eltűnnek, mert az ember szelleme egyforma.
Ha az emberiség a szellemi fény-Krisztus- vezetése alatt állna, akkor, de csakis akkor a démoni erők nem találnának táptalajt az emberi szívekben.

Én kívánom, hogy ez a spirituális ébredés minél hamarabb megtörténjen, írja a Webley.
És ezúton szeretnék köszönetet mondani Rudolf Steinernek, amiért egész életét az ezoterika tanításának szentelte.

Köszönjük Rudolf.

www.magyarno.com

 

Hozzászólás

Powered by Facebook Comments

1 hozzászólás

  1. A spiritualis felébredés? Tudom, megin kérdezem : Mi a spirituális szónak az értelme? Magyarra fordítva az szellem. De az a gond, hogy még valaki megtudja magyarázni a szónak a lényegét, addig nincs ÉRTelme. Honnan jönn, mikor kapjuk, miért kapjuk.
    Minden kérdésnek felelete a mi csoldálatos magyar anyanyelvünkben létezik. Az a baj, hogy annyira bent élünk a nyelünkben, hogy már nem, vagy nagyon nehezen vesszük észre. Ide teszem amit a Sir John Bowring írt a magyar nyelvről

    „A magyar nyelv messze magasan áll, magában. Egészen sajátos módon fejlődött, és szerkezetének kialakulása olyan időkre nyúlik
    vissza, amikor a legtöbb európai nyelv még nem is létezett.

    Önmagában, következetesen és szilárdan fejlődött nyelv, amelyben logika van, sőt matézis, erő, a hangzatok minden hajlékonyságával és alakíthatóságával. E nyelv a nemzeti önállóság, a szellemi függetlenség legrégibb és legfényesebb emléke…
    A magyar nyelv eredetisége még ennél is csodálatosabb tünemény! Aki megfejti, isteni titkot boncolgat, annak is az első tételét…”
    A magyar nyelv a régmúltba vezet. Nagyon sajátos módon fejlődött és szerkezete ama távoli időkre nyúlik vissza, amikor a legtöbb európai nyelv még nem is létezett. Ez egy olyan nyelv, melynek logikája és matematikája, a feszített húr erejének kezelhetőségével és rugalmasságával bír. Az angol ember büszke lehet, hogy nyelve magán hordozza az emberiség történetét. Eredete kimutatható, láthatóvá tehetők benne az idegen rétegek, melyek a különböző népekkel való érintkezés során rakódtak egybe. Ellenben a magyar nyelv olyan, mint a terméskő, egy tömbből van, amin az idő vihara egyetlen karcolást sem hagyott. Nem naptár ez, amely a korok változásához alkalmazkodik. E nyelv a legrégibb és legdicsőségesebb emlékműve a nemzeti önállóságnak és szellemi függetlenségnek.

Szóljon hozzá a cikkhez:

e-mail (Kötelező, de nem publikus!) A *-al jelölt mezőket kötelező kitölteni!

*

Scroll To Top