Most itt vagy
Magyar Nő Magazin > címlap > Szakács Gábor: Hunok a 9-10.-es történelem oktatásban, 2014-es tankönyv

Szakács Gábor: Hunok a 9-10.-es történelem oktatásban, 2014-es tankönyv

Attila király és népe – Valóban olyan borzalmasak voltak a hunok, ahogyan a 2014-ben megjelent Történelem munkafüzet 9-10. Kísérleti Tankönyv Ammianus Marcellinust idézve néhány sorban leírja? Vannak ennél több és más forrásaink is? Utánajártunk.

tortenelemkonyvTörténelem munkafüzet a 9-10. évfolyam számára
Kísérleti tankönyv, 2014

A 9. osztályosok számára készült Történelem tankönyv 101. oldalán mindössze néhány sor jelzi, hogy a hun keleti, török vagy iráni nép, amely a 4. század közepén érkezett a Kárpát-medencébe. A hun népről nagyon keveset tudunk, nyelvüket nem ismerjük – írja és mindössze négy hun szóra hivatkozik, de ezeket sem sorolja fel. A világtörténelem egyik döntő ütközeteként nyilvántartott catalaunumi, hun-római csatát nem is említi, csupán egy időponttal jelzi, majd rögtön Attila halálával zárja a visszatekintést. A világtörténelem egyik legjelentősebb nemzete, a hunok iránt érdeklődő tanuló ebből bizony nem sokat tud meg, de talán jobb, ha meg sem jegyzi az ott olvasottakat, hiszen a 102. oldalon utolsó királyukat, Odoaker-t ugyanis germán (!) vezérként említi, akárcsak a Wikipédia.

Ekkorát nem lenne szabad tévedni egy tankönyvben! Ugyanis a hun Balambér, Uldin, Roga, Edikon vérvonal sarja volt, aki 493-ban hunyt el a Nyugat-Római Birodalom királyaként és ezzel ért véget a terület rómainak nevezett időszaka. A munkafüzet készítői bőségesen válogathattak volna a hunokat elismerő szövegek és előnyös ábrázolások közül is.

A történelmi tényeket tekintve, az esetleges magyar elfogultságot kizárandó a sváb származású Fischer Károly Antal (1838-1926) több évtizedet szentelt életéből a rovásírás kutatásának, mivel a hun-magyar folytonosságot ezen a szakterületen kereste. Egyébként ezért nem szerencsés a rovás- helyett csupán a magyar írás kifejezés, hiszen a hunok már korábban is ugyanazt használták, mint később a magyarnak nevezett népcsoport. Fischer, eredetileg 1889-ben kiadott A hun-magyar írás című könyvének előszavában írja: “…a színarany az marad akkor is, ha a tyúk kaparja ki, nem szükséges, hogy tudós találja meg, hogy értéke legyen”. A kutató, noha nem kapott támogatást sem a Magyar Tudományos Akadémiától, sem az akkori magyar kormánytól, saját költségén utazva, mindenről személyesen győződött meg. Foglalkozott a nagyszentmiklósi aranylelet és más rovásírásos emlékek megfejtésével, közérthetően összefoglalta sajátosságaikat, vizsgálta Attila király ábécéjét és a róla szóló koholmányokat. Elutazott a svájci Hunok-völgyébe (Val d’Anniviers), hogy a helybéli néphagyomány, valamint a házak gerendáiba vésett rovásemlékek alapján tájékozódjon.

Hogy milyenek voltak a hunok, arról Kiszely István antropológus írt 2001-ben megjelent A magyar nép őstörténete című könyvében (Magyar Ház Kiadó). Theodóziosz bizánci császár két hun főember, Edikon és Oresztész követjárása után maga is követeket küldött a hun uralkodóhoz, mely csoport tagja volt Priszkosz rhétor Kr. sz. 448-ban. Az ő leírásából maradt ránk több részlet kordokumentumként, ezekben a hun uralkodó vendéglátását, a közemberek baráti viselkedését írja le rendkívül előnyösen, ahogyan Attila fából épült palotáját is. Ez az építkezés nem vallott sátorlakó, állandóan vándorló életmódra, ahogyan az útközben látott lakosság állandó falvai sem. Onogesius nem véletlenül fogalmazza sajátosan, hogy inkább élne szolgaként Attilánál, mint szabad előkelőként a rómaiaknál. Egy kegyetlen, vérszomjas uralkodó aligha kaphatott volna ilyen dicséretet.

A megmaradt gúnyrajzok és iratok persze évszázadokig nem így ábrázolták a hun uralkodót. Fején szarvakkal, visszataszító, szinte állatias arccal igyekeztek őt holtában is ellenszenvessé tenni. Sajnos az Attila, Isten kardja (1993) című rockopera is szakadt rongyokban, őrjöngve ugra-bugráló hordának mutatta a hunokat.

A fő kérdés mind a mai napig, hogy lehetett-e köze a hunoknak és Attilának a magyarokhoz? Gúnyolása ellenére a székelyek az ő utódaiknak tartották és tartják magukat. A Képes Krónika, Oláh Miklós püspök, a 16. században élt Heltai Gáspár protestáns lelkész, műfordító, Szenczi Molnár Albert lelkész, nyelvtudós (1574-1634), a költő Csokonai Vitéz Mihály, valamint a költő és hadvezér Zrínyi Miklós dicső elődként írta le e népet és Attilát.

A hunok jelentőségét mutatja, hogy a népvándorlás kezdetét Kr.u. 375-től számítják, amikor a hunok átlépték a Volgát, korabeli nevén Etilt. Végcéljuk a Kárpát-medencébe történő visszatérés, ami egyben a világtörténelmi korszak befejezését is jelentette. Már említettük a másik jelentős, hunokhoz kapcsolódó történelmi tényt, amikor Attila leszármazottja, Odoaker 476-tól volt a Nyugat-római Birodalom királya. Sajnálatos véget ért, amikor jóhiszeműen békekötésre indult Nagy Teodorikkal, aki a hun uralkodót feleségével és ifjú fiával (!) együtt felkoncolta. Gyilkosai nem sokáig örülhettek diadaluknak, mert a Nyugat-római birodalom, benne Itáliával, darabjaira hullott.

Nem kevésbé izgalmas kérdés, hogy ismerjük-e a hunok nyelvét szókincsét? Napjainkban is tapasztaljuk, hogy ez utóbbi, valamint az ismeretanyag gyorsan változik, főleg a fiatalok körében. Ennek bizonyítéka, hogy Friedrich Klára még általános iskolai tanárként egy szókincsvizsgálat keretében kérdezte meg, mit jelent a szén szó. Erre az osztály tanulóinak túlnyomó része már nem tudott válaszolni, hiszen nem azzal fűtenek a szülei.

Annak idején persze nem ez volt a módi, mert a saját nyelv volt az összetartozás egyik meghatározó ismérve. A középkorban a három részre – Habsburg és török fennhatóság, valamint Erdély – szakadt ország magyarságát saját nyelve tartotta össze. Jellemző, hogy amíg a királyi Magyarországnak a Habsburg uralkodó latinul vagy németül, addig a török szultán az elfoglalt területre magyarul küldött levelet.

Mindez még szembetűnőbb a rovásírás szó újabb változattal történő lecserélésével, ezzel kapcsolatban a Történelem tankönyv egy másik alapvető tévedést is tartalmaz. A magyarok rovásírását föníciai eredetűnek tartja török átvétellel. A súlyos tévedést bizonyítja, hogy a türkök csupán a Bilgekagán-Kültegin testvérpár színrelépésével használták először a Kr. u. 732-ben és 735-ben állított síremlékeiken. Kézai Simon, IV. (Kun) László udvari papja a rovásírást hunnak, Szabó Károly nyelvész a 19. században hun-székelynek, a Magyar Tudományos Akadémia egykori tagjai, valamint tucatnyi nyelven beszélő Szentkatolnai Bálint Gábor tudós, utazó, kutató hun-magyar írásnak nevezte. A rovásírás szóösszetételt elsőként a kolozsvári Mátyás szoborcsoport alkotója, Fadrusz János tette közzé az 1900-as évek elején. Ilyen jeleket figyelt meg az első magyar régésznő, Torma Zsófia, az 1870-es években az erdélyi Tordoson folytatott ásatásai során feltárt Kr.e. 6.000-3.000-ig tartó műveltség újkőkori leletein.

Az eddig legkorábbi rovásjeles emléket az erdélyi Alsótatárlakán sírfeltárás során találta 1961-ben a magyarul is beszélő román régész, Nicolae Vlassza. Másolatban az Erdélyi Nemzeti Történeti Múzeumban kiállított korong a legkorábbi írásbeliség emléke. Ennek ellenére Hoppál Mihály – Jankovich Marcell – Nagy András – Szemadám György Jelképtár (1990) című kötetében úgy fogalmaznak, hogy “…az arámi betűsírásból fejlődhetett ki, szogd közvetítéssel, talán türk rovásírás mintájára…”. Csak az a bökkenő, hogy betű összerovása csak a magyarral rokon, egymással jogfolytonos szkíta, hun, avar népcsoportoknak volt, márpedig a tatárlakai korongon ez is található. Ilyen emléket eddig más népektől, így az etruszkoktól, germánoktól, türköktőlnem is találtak, arról nem beszélve, hogy a legrégibb arámi írás csak Kr.e. 900-ból származik. Ez jóval későbbi a szkíta írásnál és a tordosi műveltségnél.

A kutatók és oktatók magyar írásnak mondják a rovásírást, ha annak eredetét, latin betűs írástól való különbözőségét, és nem jellegét akarják kiemelni. Ha viszont a magyarok elődeinek, őseinek írásaként határozzuk meg, akkor rovásírást említünk, ami a tevékenységre is utal. A UNICODE-ba Old Hungarian néven került, nyilvánvaló, hogy az Old nem kihalt, hanem régi magyar írást jelent.

A magyarság és eredeti írásának ősiségét a hivatalos álláspont tagadja, helyette került előtérbe politikai megfontolásból a közép-keleti, kazah kapcsolat, eredet. Ennek célja annak elhitetése, hogy a hun-magyarok nem egyedüli honfoglalókként érkeztek (vissza) a Kárpát-medencébe, ahol őket velük rokon népek fogadták békésen. Az ősi történelem minden alapot nélkülöző átírásának célja, hogy a magyar honfoglalókkal érkezőket is őshonosnak tüntethesse fel. A másik cél pedig nyilván az, hogy a magyarság ne ismerhesse meg tényleges történelmét, eredetét, múltjának végtelen mélységeit.

A hunokat és így a magyarságot is súlyosan sértő tankönyv részletre az Isztambulban élő Ferenczi Ebubekir Hodzsa (tanító) hívta fel a figyelmünket, köszönet érte.

http://www.rovasirasforrai.hu/Kitekinto/Attila-kiraly-es-nepe.htm

magyarno.com

Hozzászólás

Powered by Facebook Comments

3 thoughts on “Szakács Gábor: Hunok a 9-10.-es történelem oktatásban, 2014-es tankönyv

  1. A Képes Krónika így kezeli a hun és magyar viszonyt: … “a hunok, vagyis a magyarok …”, “… Attila magyar király …”

    Hogy ez mit jelent, azt az olvasóra bízom.

  2. Olvasva Szakács Gábor írását, s a beillesztett mondat “…a színarany az marad akkor is, ha a tyúk kaparja ki, nem szükséges, hogy tudós találja meg, hogy értéke legyen”, bátorított fel, hogy említést tegyek a következőkről: származásom után kutatva hozott össze a sors Petrás Máriával, aki csángóföldről érkezett kis Magyarországra. Elmondás szerint sok Petrás nevű ember él Pusztina környékén. (Én meglepő módon, sok hasonló nevű személyt fedeztem fel Litvániában!) Évekkel ezelőtt a kezembe akadt Kelemen Kálmán Csángók című könyve amely 1975-ben jelent meg Budapesten. Nagyon sok fontos információt nyertem belőle, ami segített az amatőr munkában. Azt szoktam mondani: “ha valaki véletlenről beszél az Istent káromolja.” Ezért nem tarthatom véletlennek, hogy Németországban is a kezembe akadt egy német nyelvű könyv aminek címe: “Ecsetmeditációk az álompatak partján.” Az írója egy német történész-kinek nevét most nem tudom ideidézni-, az ó-kínaiakat kutatta. Könyvében azonban meglehetősen bőven ír a kutatásai során a mai Kína északi területein felfedezett hunokról. Aprólékosan leírja a ruházatukat, az életvitelüket, szokásaikat, egész kultúrájukat. Kimondottan kellemes külsejű, jó modorú, tisztességes embereknek írja le őket, akik szabadon élnek nagyon jó összhangban a természettel. A vonatkozó könyvből kimásolt fordítást annak idején elküldtem Obrusánszki Borbálának. Nem tudom, hogy feltudta-e használni, de jó lenne, ha bekerülhetne ez is a köztudatba.
    Üdvözlettel: Petráss László műszerész mester

  3. Nemhogy szomorú, de az un. rendszerváltás óta eltelt idő után most már vérlázító is, hogy még mindig idegenszolgáló áltudósok és mta (szándékosan kisbetűvel) vezető történészek, régészek, nyelvészek erőltetik még mindig ezeket a szándékos hazugságokat. De mit is várhatnánk, ha a rendszerváltás után is ilyen akadémiai elnökeink voltak: “a magyarok szeretnének hazudni maguknak egy dicsőséges és nagy múltat, mert jelentéktelen, primitív, elmaradt barbár senkik.” Glatz Ferenc
    Nem hogy a Hunokról, még a Magyarokról is ez a véleménye az Akadémia Elnökének! Pedig számtalan korabeli leírás van a Hunokról!!! (India, Kína, Tibet, Arab források, Rengeteg Görög forrás) Mégis a Hunoktól rettegő római birodalom írnokait kell idézni, ahol a sok Isten hit, az orgiák, az emberáldozatok, keresztényüldözések, egymást gyilkoló elmeháborodott vezetők birodalma virágzott.
    Harmadikos lányom is az idén tanult Atilláról, persze át kellett “írnom” a történelemkönyvét. Az egészben nem a hazudozás mégis a legszomorúbb, hanem az, hogy a gyökereket hamisítják meg. Hiszen nincs koronája egy gyökértelen fának…

Minden vélemény számít!

Top