Most itt vagy
Magyar Nő Magazin > címlap > Sötétben minden árnyék férfi

Sötétben minden árnyék férfi

 

 

 

 

                                                                                                                                                                                                                                                                                Egy rosszul megvilágított helyen látott, nem jellegzetes ruházatú, kivehetetlen arcú személyt sokkal valószínűbben ítélünk férfinak, mint nőnek. A Kaliforniai Egyetem kutatóinak szerdán megjelent tanulmánya szerint ez olyan ösztön, amely a történelem előtti időkben a túlélésben segített.

A pszichológusok azokat a viselkedésmintákat tanulmányozták, amelyek a másik személy vizuális percepciójához kapcsolódnak. Női és férfi önkénteseket kértek fel, hogy tekintsenek meg 21 emberi sziluettet, amelyek ugyanolyan magasságú figurákról készültek, ám a csípő- és derékbőségük aránya különböző volt. A sorozat egy egyértelműen női, homokóra formájú árnyképpel kezdődött, utolsó darabja pedig tipikusan férfira jellemző figurát ábrázolt. Az önkéntesek arra kérték, hogy azonosítsák a sziluettek nemét és jelezzék, mikortól kezdve látják az alakot már férfinak.

A Proceedings of Royal Society B című folyóiratban megjelent meglepő eredmények szerint a nem egyértelmű figurák esetében a többség határozottan férfinak látta az alakot. “Meglepődtem a jelenség mértékén, az ugyanis sokkal erőteljesebb, mint feltételeztem” – mondta a kutatásvezető Kerri Johnson a Reuters hírügynökségnek.

A természetben a női és férfi alak közötti választóvonal a 0,8-as a derék-csípő arány (vagyis egy 80 cm-es derékkörfogat esetén 100 cm-es csípőbőségtől látszik nőnek egy figura). A kísérletben részt vevő önkéntesek azonban ezt az arányt átlagosan 0,68-ra csökkentették. Más szóval nőnek szinte csak a Marilyn Monroe alakjával vetekedő sziluetteket ítélték.

Johnson csoportja további három kutatást végzett még el, amelyek módszere csak enyhén különbözött a fentiektől, hogy meggyőződjenek arról, hogy valós-e ez a percepciós aszimmetria. Tapasztalataik szerint a módszertől függetlenül a jelenség ugyanolyan határozottan megmutatkozott. A pszichológusok szerint azonban ennek oka nem valamiféle észlelésbéli hiba, hanem a túlélési ösztön továbbélése. Egy férfi nagyobb fizikai fenyegetést jelent, mint egy nő, ezért ősi percepciós mintánk szerint inkább felkészülünk a veszélyre, azaz a jobb félni, mint megijedni elvét követjük. Johnson nem zárja ki, hogy a választásokban kulturális és etnikai faktorok is szerepet játszhatnak az alakok megítélésében.

A tanulmány tapasztalatai azt mutatják, milyen könnyen megerősíthetők a nemi sztereotípiák, sokszor talán veszélyes mértékben is, hiszen egy nőt csak akkor tartunk képesnek a harcra, ha testalkata maszkulin és nem esztétikus a külseje.

 

MTI/magyarno.com

Hozzászólás

Powered by Facebook Comments

Minden vélemény számít!

Top