Aki minden évben átúszta a jeges Dunát

Nyolcvanegy éve, 1939. május 13-án született Schirilla György szuperhosszútáv-futó, hosszútávúszó, az egészséges életmód népszerűsítője, Magyarország első számú egészségőre, aki a jeges Duna átúszásával tett szert országos ismertségre.
Szívbetegen született, az orvosok azt mondták szüleinek, örüljenek, ha fiuk megéri a negyven évet.
Kamaszkorában megkapta az akkor még gyógyíthatatlannak számító gyermekparalízist, ami tovább rontotta életkilátásait.
Végső soron mégis betegségének köszönhette hírnevét: vallomása szerint, amikor tizennyolc évesen egy lány csúfolni kezdte, mert egyik lába vékonyabb maradt, Schirilla a jeges Dunába ugorva akart véget vetni életének.
A jéghideg vízből sikerült kiúsznia, a kalandot tüdőgyulladással úszta meg, sőt beteg lábában megindult a vérkeringés.
Ekkor megfogadta, hogy minden év telén átússza a zajló Dunát, és 35 éven keresztül évről-évre, olykor többször is belevetette magát a jeges habokba, hogy ígéretét teljesítse.
schirilla-gyorgy3Az átlagembert már látványával is megborzongató úszásokra saját módszerével, futással és jógával készült.
A jeges vizet kedvelő Schirilla 1967-ben futásban is próbára tette magát, 32 nap alatt futotta le a Budapest és Moszkva közötti 2216 kilométeres távolságot.
schirilla-gyorgy1Egy évvel később Gazdag Gyula filmrendező dokumentumfilmet forgatott róla Hosszú futásodra mindig számíthatunk címmel: ebben a kamera Kenderesre, a tiszteletére épült bisztró megnyitására elfutó sportoló követte, majd az avatóünnepséget is megörökítette. (Schirilla az előző évben, Moszkva felé állt meg a faluban, ahol az új bisztrót róla akarták elnevezni, de mivel élő emberről nem lehetett, a létesítmény a Sport nevet kapta.)
schirilla-gyorgy4Hírnevének másik alappillére vegetáriánus életmódja és ehhez kapcsolódó hitvallása volt. Gyökereit ismét a gyerekkorban kell keresnünk: 12 éves korában szemtanúja volt, hogyan készülődtek nagyszülei a vasárnapi ebédre, s ettől kezdve soha többé nem evett húst.
„Láttam, ahogy a nagyapám elvágja a csirke nyakát. Ettől kezdve, ha anyám szaftos kanállal akart számomra ételt szedni, nem voltam képes azt megenni” – írta később.
Vegetáriánus életmódjáról merítette életerejét, hitvallásáról több könyvet is publikált,  a múlt század 80-as éveiben feléledő vegetarianizmus eszmei vezetője volt Magyarországon.
Schirilla György 1999 februárjában, hatvanévesen bekövetkezett halálhíre az egész országot megdöbbentette, hiszen életmódja és sportsikerei alapján mindenki azt várta, hogy aggastyánként fog meghalni.

ifjú Schirilla György
ifjú Schirilla György

A jeges Duna átúszásának hagyománya nem szakadt meg: fia, aki maga is sportember, minden januárban átússza a folyót.
Apja hosszútávfutó teljesítményének emlékét is elevenen tartja: minden évben szervez figyelemfelkeltő futásokat. 2003-ban futott először a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézetért, ahol korábban kislányát műtötték, 2009-ben elfutott Rómába, ahol XVI. Benedek pápa is fogadta, 2011-ben ötnapos futásával a gyermekkori cukorbetegségre és az egészséges életmód fontosságára hívta fel a figyelmet.
schirilla-gyorgy6Hosszú futásodra mindig számíthatunk!

Fotók: MTI archívum

Magyar Nő Magazin

Hozzászólás

Powered by Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Árpád fejedelemség, és város Szíriában

csü máj 14 , 2020
Sokan észrevették már, hogy régi, közel-keleti térképeken feltűnően nagyszámú magyarul hangzó helységnév van. Ezek közé tartozik az Arpad név, pontosan ugyanúgy írva, mint a magyar Árpád, csak éppen az ékezetek hiányoznak. Sokan fel is tették már a kérdést: lehetséges-e ennyi hangnak pontos sorrendben való, véletlen egyezése? Mi ennek a matematikai […]

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás