Saját vérből állítottak elő őssejteket

 

 

 

 

 

 

A páciens saját vérének felhasználásával állítottak elő brit kutatók személyre szabott őssejteket, a módszerrel a jövőben egy sor betegséget kezelhetnek.

A módszert kidolgozó Cambridge-i Egyetem kutatói szerint eljárásuk az egyik leggyorsabb és legbiztonságosabb őssejtforrás lehet. A Stem Cells: Translational Medicine című szakfolyóiratban ismertetett tanulmányban a módszerrel előállított őssejteket erek építésére használták fel.


Az őssejtterápia az orvosi kutatások egyik legreménytelibb területe, mert ezeket a differenciálatlan sejteket a testet felépítő szinte bármely más sejttípussá át lehet alakítani, így potenciálisan bármit kijavíthatnak vele a szervezet elromlott “alkatrészei” közül az agytól a szívig és a szemtől a csontokig.
Korábbi kutatásokban megmutatták, hogy felnőtt bőrsejtekből kiindulva elő lehet állítani őssejteket, amelyeket a test sajátjaként ismer fel, és nem lök ki.
Mostani munkájukban a cambridge-i kutatók olyan sejteket kerestek a vérben, amelyek feladata eredendően az, hogy az érfalak sérüléseit kijavítsák, majd ezekből hoztak létre őssejteket.
Amer Rana kutatásvezető szerint ez a módszer jobb, mintha a bőrből vennének mintát. Úgy véli, hogy praktikus és hatékony módszert sikerült kifejleszteniük az őssejtek előállítására a vérben található sejtekből.
A szövetbiopszia nem kívánatos beavatkozás – különösen gyerekeknél és időseknél -, míg a vérvétel rutinszerű minden páciensnél – idézte a kutatót a BBC hírszolgálata.
Rana szerint az így előállított őssejtek egyúttal biztonságosabbak is, mint a bőrből készült őssejtek, ugyanis nagyon stabilnak bizonyultak a tesztek során.

MTI/magyarno.com

Hozzászólás

Powered by Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


CAPTCHA Image
Reload Image

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás