Rejtélyes kristálykoponyák

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A titokzatos, emberi koponyát formázó, kristályból kifaragott szobrok eredete, rendeltetése nem ismert, de számos feltételezés látott napvilágot velük kapcsolatban. Vallási rítusok, varázslatok, szertartások kellékeinek tartják őket, sokan a földönkívüliekkel is összefüggésbe hozzák létezésüket.

Egy ősi indián legenda szerint a Földön 13 emberi méretű koponya létezik, melyek hatalmas, természetfeletti tudás hordozói. Fontos információkat tartalmaznak az emberiség eredetével és jövőjével, a világegyetem rejtélyeivel kapcsolatban. Ez a tudás azonban akkor válik hozzáférhetővé és az emberiség közkincsévé, ha mindegyik kristálykoponya előkerül, és egybegyűjtik őket. Ám ez csak akkor történhet meg, ha az emberiség elér egy bizonyos erkölcsi fejlettségi fokot, hogy ne éljen vissza a tudással.

Eredetük ködbe vész

A leghíresebb kristálykoponya az 1924-ben, egy ősi maja város, Lubaantum (a mai Belize területén) feltárásakor Frederick Albert Mitchell-Hedges régész lánya által talált darab. Ez a koponya az egyetlen, amely két darabból áll. A kvarckristályból készült koponya tömege 5,2 kg, és anatómiailag szinte tökéletes.

Dorlandnek a vizsgálat során az a meglepő körülmény is feltűnt, hogy a koponya a kvarc kristálytengelyének irányát figyelmen kívül hagyó módon készült, holott ez a tengely határozza meg, hogy a kifaragás során mekkora eséllyel reped meg a kristály. A kutató ráadásul a legalaposabb mikroszkópos vizsgálattal sem fedezett fel karcolásnyomokat a koponyán.

A kristálykoponya eredete a történelem homályába vész; kora meghatározhatatlan, funkciója, elkészítésének módja nem ismert. A kvarckristály ennyire precíz megmunkálása olyan technológiát feltételez, amely még ma sem áll az emberiség rendelkezésére. A kvarckristály keménysége miatt az egyetlen eszköz, amivel meg lehet munkálni – a mai ismereteink szerint – a gyémánt. Frank Dorland restaurátor szerint a koponya készítői először gyémánttal gömbformát faragtak ki, majd a csiszolást, maratást, fényezést víz és homok oldatával végzett megszámlálhatatlanul sok kezeléssel kivitelezték. Ez a folyamat körülbelül 300 évnyi munkába kerülhetett. A Mitchell-Hedges-féle kristálykoponya tehát vagy egy mára elfeledett eljárással készült, vagy több évszázad alatt nyerte el mai formáját.

Frederick Albert Mitchell-Hedges
Frederick Albert Mitchell-Hedges

Médiumi információ

 

Carole Wilson,
Carole Wilson,

Carole Wilson, Kanada legismertebb médiuma, akinek segítségét a rendőrség is rendszeresen igénybe veszi megoldatlan gyilkossági ügyek esetében. Mint médium, képes rá, hogy a kristálykoponyában tárolt információkhoz hozzáférjen. Carole szerint a kristálykoponyákat sok-sok évezreddel ezelőtt alkották egy magasabb intelligencia tagjai – egy olyan civilizáció, amely megelőzte a majákat.
Így vall erről: „Ez a tárolóedény tartalmazza sokak elméjét és az egy elmét… Nem az általatok ’fizikainak’ nevezett eljárás útján készült. Jelenlegi formájába a gondolat hatalma öntötte… A világ java része a szellem erejével jött létre. A szellem teremti az anyagot. Ez az edény azért kristályosodott ki, mert neked, a három dimenzió által behatároltan, szükséged van a látásra, a hallásra és a tapintásra…

További edények fognak előkerülni… számosan vannak még… Amikor valamennyi tárolóedény együtt lesz, bámulatos tudásnak lesztek birtokosává… A fény és a hang lesz a kulcs; amikor a megfelelő rezgést előállítjátok, megkapjátok az információt, melyre szükségetek van… De az idő még nem jött el… Még mindig vannak olyanok, melyek még formát sem nyertek… és mások, melyek biztonságban pihennek az óceánok mélyén… Túl veszélyes lenne az embernek birtokolnia ezt az információt… túl korai az evolúció szempontjából… mert az emberiség még mindig a pusztítás eszközeinek jobbítására tör.”

Ősi indián legenda

Az őslakos amerikaiak között a mesélés hagyománya az eszköze annak, hogy titkos tanításaikat generációról generációra átadják egymásnak. A cherokee-k a következőket mondták el:

Kezdetben 12 világ létezett az emberi élet számára. Ezek a planéták különböző napok körül keringtek. A bolygók mindegyike összegyűjtötte tudását, és ezt a tudást egy holografikus számítógépbe táplálta: egy kristálykoponyába. A planéták öregjei segítették a Föld népeit, hogy felépítsenek négy nagy civilizációt: Lemúria, Mu, Mieyhun, és Atlantisz civilizációit. Arra használták fel a koponyák tudását, hogy misztikus iskolákat hozzanak létre, a rejtett bölcseletek iskoláit, és titkos gyógyító szervezeteket. Később kezdték széles körben is elterjeszteni a tanokat. Az információ megközelítőleg 750 000 esztendővel ezelőtt érkezett meg, és 250-300 000 esztendővel ezelőtt kezdődött el a terjesztése a Földön.

A koponyákat egy piramis belsejében tartották – a Bárkaként ismert hatalmas formációban. A Bárka a szent bolygókról származó, körben elhelyezett 12 koponyából állt, egy tizenharmadikkal, a leghatalmasabbal, a formáció középpontjában. Ez a tizenharmadik koponya képviselte valamennyi világ kollektív tudatát, és kapcsolódott valamennyi szent planéta tudásához.

kristalykoponya
Az utazó emberek a koponyákból álló Bárkát először az olmék néphez vitték el, majd a maják vették át, azután az aztékok. Ám az aztékok arra használták fel a koponyák hatalmát, hogy visszaéljenek saját erejükkel, és másokat az irányításuk alá vonjanak. Az egyetlen hatalom, amely képes volt megtörni az aztékokat, a spanyol birodalom volt. Amikor a papok, akik Cortezzel érkeztek, meghallották a kristálykoponyák hírét, az információt eljuttatták Rómába, a pápának is. Mielőtt azonban megkaparinthatták volna a kristálykoponyákat, a helyi papok és harcosok elmenekültek velük. A koponyák szétszóródtak a világban, és addig kell vándorolniuk, míg megtanulunk osztozni egymással a tudáson, gondoskodunk egymásról, tanítjuk egymást, és békés, harmonikus világot teremtünk a Földön.”

A hölgy, aki hatot birtokol

Nem tudjuk, hány darab kristálykoponya lehet a Földön, de közülük hattal Joky van Dieten Maasland büszkélkedhet. A holland hölgy élőlényeknek tekinti a kristálykoponyákat, akikkel állandó telepatikus kapcsolatban áll. Úgy gondolja, hogy élő entitások, élő energia-források. Mindegyikük más típusú kristályból készült és mind máshonnan került hozzá: Oroszországból, Mongóliából, Olaszországból, Peruból, Brazíliából és Guatemalából. Szerinte a kristálykoponyák eszközök, hogy kapcsolatba kerülhessünk a csodákkal. Mindenki számára megnyílnak, akik meditálni szeretnének velük.

Joky van Dieten Maasland így beszél a koponyák misztériumáról: „Mi mindannyian részei vagyunk egy varázslatnak, de egyenként a saját főszerepünket játsszuk az élet nevű csodában. A kristálykoponyák arra tanítanak engem, hogy láthatatlan erők vannak körülöttünk, amiket „lecsapolhatunk”, saját javunkra használhatunk, s ezáltal mindig egy pozitív szervezet részei lehetünk. A kristálykoponyák tökéletesen megváltoztatták az életemet. Amióta velem vannak, sok felismerést tettem, minden nagyon szép körülöttem, és csodálatos emberek keresztezik az utamat, akiktől nagyon sokat tanulok.”

Különös tulajdonságok

A koponya fényvezető- és visszaverő tulajdonságai figyelemreméltók. Fény útjába helyezve a kristály felragyog, a szemüregek pedig a többi résznél is fényesebben világítanak. Ez láthatóan tudatos tervezés eredménye. Számos tudományosan megmagyarázhatatlan jelenségről számolnak be azok, akik közel kerültek a Mitchell-Hedges-féle kristálykoponyához. Többen elmondták, hogy képes a színét változtatni, hangot és illatot kibocsátani, szemüregébe nézve pedig némelyek régi épületeket, embereket láttak. Egyszóval a koponya szinte minden érzékszervre képes hatni, ami a mai természettudományos fogalmakkal nem magyarázható.

Ezek a tapasztalatok is azt támasztják alá, hogy a kristálykoponyák sajátos adattároló rendszerek, melyek képesek a körülöttük áramló energiát és rezgéseket, a közelükben előforduló embereket és eseményeket rögzíteni, majd visszajátszani. A régi legendák szerint a kristálykoponyák gyógyításra is szolgáltak. Ezt igazolják a koponyák jelenlegi „gondviselői” is, akik maguk is tapasztaltak gyógyulást, sőt a koponyákat meglátogató vendégek is.

 

(astronet)

magyarno.com

Hozzászólás

Powered by Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Székelyföld - Csíkban faragják Erőss Zsolt kopjafáját

szo aug 31 , 2013
                Török Csaba fafaragó kopjafát farag a Kancsendzöngán májusban eltűnt Erőss Zsolt hegymászó emlékére Csíktaplocán 2013. augusztus 31-én. A kopjafát Pilisvörösváron állítják fel szeptember 15-én. MTI Fotó: Haáz Sándor magyarno.com HozzászólásPowered by Facebook Comments Kapcsolódó: Magyarul beszélő indiántörzs 1. rész Magyarul beszélő indiántörzs […]

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás