Partl Viktória: Az angyalokról

Az angyaloknak nincsen egojuk. Ők látják azt az igazságot, amely szerint minden teremtményben megtalálható az Isteni fény.

Az őrangyalok olyan szellemlények, akik kísérnek bennünket a földi tartózkodásunk idején. Segítenek abban, hogy próbatételeinket megértsük, könnyebben átvészeljük. Finoman figyelmeztetnek, ha eltérünk attól a tervtől, ami miatt a Földre érkeztünk.

Angyali védelmezőt minden egyes személy kap, aki ezen a bolygón van, de nem minden ember veszi igénybe. Sőt, az emberek általában nem is tudnak az őrangyalok segítségről.
Az angyaloknak nem avatkozhatnak be a védencük sorsába, amíg az nem jelzi, hogy igényt tart a segítségre. Csak akkor léphetnek közbe, ha az a személy, akit védelmeznek, életveszélybe kerül és még nem fejezte be az életfeladatait. Minden egyéb esetben, tiszteletben tartják a szabad akaratot.

Akkor sem szólnak ránk, ha butaságokat csinálunk. Ezért is fontos naponta jeleznünk feléjük, hogy igényt tartunk a szolgálataikra, mert akkor a legegyszerűbbtől a legrafináltabb módokon keresztül képesek segíteni. Segítségnyújtásuk hatékonysága tőlünk függ, ugyanis szükségük van a szeretetenergiánkra. Időről-időre ki kell nyilvánítanunk nekik a szeretetünket és a hálánkat a segítségükért.

Tudomásul kell venni, hogy egy olyan csodálatos lénynek, akinek a tudatossága jóval magasabb szinten áll, mint a miénk, nincs igénye arra, hogy bizonyítsa létezését! Azonban ha őszinte kérdéssel fordulunk felé, szívesen kielégíti kíváncsiságunkat!

Az arkangyalok nagyhatalmú lények. Ők felügyelik az őrangyalokat, üzeneteket közvetítenek a teremtőtől és támogatnak bennünket. Őket nem köti a tér és az idő, ezért egyszerre mindenkinek tudnak segíteni, aki hozzájuk fordul. Bárki kérheti a segítségüket. Az őrangyalainkkal egyetértésben gyógyítanak, irányítanak és csodákat tesznek.

magyarno.com

Hozzászólás

Powered by Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Szottyadt, ronda, de finom

szo nov 15 , 2014
Ami ronda, az ronda. Nem szívesen nyúlunk utána, de szegény naspolya mit sem tud a szép csomagolású marketingről. Az október végén szüretelhető gyümölcsök lassan ehető állapotba kerülnek. Lippai János, a Posoni kert-ben a következőket írja a naspolyáról: „A noszpolyafa gyümölcseit, minek előtte meglágyul, akkor szedik: de jobb, ha a fáján […]

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás