Oroszország bányát nyit a Holdon

Oroszország saját erőből kezdi meg a Hold ásványkincseinek a kiaknázását és 2030-ra már állandó telepet létesít az égitesten – írta csütörtökön az Izvesztyija című napilap.
“A Hold egy kiaknázásra váró égitest és a 21. század a nyersanyagforrásokért folyó versenyről szól majd” – fogalmaz az Orosz Tudományos Akadémia, a Roszkozmosz orosz űrkutatási hivatal és a Moszkvai Egyetem közös tanulmánya.
oroszorszag-hold-banya2A programtervezet olyan űrutazási technológia kifejlesztését irányozza elő, ami lehetővé teszi a nyersanyagkincs feltérképezését nemzetközi együttműködő partnerek nélkül is. A korábbi javaslatok csak nemzetközi együttműködés keretében tartották kivitelezhetőnek a Hold kolonizálását. A kutatási program első fázisa az Izvesztyija értesülése szerint 28,5 milliárd rubelbe (800 millió dollár) kerül majd.
Oroszország az elkövetkező 16 évben több, egyenként három-négy éves időtartamú holdkutató programot indít el.
A 2016 és 2025 között tervezett első négy program a Hold déli sarka fizikai és vegyi jellemzőinek feltérképezését irányozza elő, ahol az első bázis létesül majd. Az első oda-vissza utazásokra 2028 és 2030 között kerül sor, a terület emberi felderítését pedig 2030 és 2040 között végzik el.
Korábbi orosz Hold-kutató expedíciók bauxit, vas, titán, ritkaföldfém és más ásványok jelenlétét mutatták ki.

magyarno.com

Hozzászólás

Powered by Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


CAPTCHA Image
Reload Image

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás