Olcsóbb lesz utazni a másodosztályú vonatokon

2013. május 13., 19:06

 

 

 

 

 

 

Június 1-től az alacsony komfortfokozatú vasúti vonalakon -100-120 járatnál – 15 százalékkal csökkennek a jegyárak – ezt Fónagy János közlekedési államtitkár jelentette be hétfőn az Országgyűlésben egy interpellációra adott válaszában. A gyorsvonati pótjegy marad, a diákok és a nyugdíjasok viszont bérletkedvezményt kapnának.

Az államtitkár megjegyezte: a május 15-től érvényes, gyorsvonati pótjegy vásárlására vonatkozó  intézkedés a gyors, nagytávolságú, közvetlen eljutást biztosító járatokra terjed ki, amelyek legalább három megyét érintenek, és közlekedési útvonaluk legalább 100 kilométerrel hosszabb. A naponta indított több mint 3 ezer vonatból, a rendszer kiterjesztése után is csak 456 járaton kell gyorsvonati pótjegyet váltani – jelezte.

Az Index úgy tudja, a pótjegyből felárából bérletkedvezményt kapnak diákok és a nyugdíjasok. Az erről szóló javaslatot információink szerint a Fidesz-KDNP hétfő délelőtti frakcióülésén Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) infrastruktúráért felelős államtitkára ismertette.

nyugati
Az NFM és a MÁV még május 1-jén jelentette be a közvetett jegyáremelést: e szerint a hónap közepétől csaknem mindegyik gyorsvonatra kiegészítő jegyet kell venni, amiért semmilyen pluszszolgáltatás nem jár. A gyorsvonati pótjegy 100 kilométer alatt 150, majd a távolság függvényében sávosan emelkedő összeg lesz egészen 735 forintig. A pótjegyért az utas ülőhelyet nem kap, ráadásul pótjegyet kellene váltani a Budapest-bérlet érvényességi területén belül is.

A minisztérium hivatalos tájékoztatása alapján a MÁV felárainak bevételét a minőségi szolgáltatásokat nyújtó vasúti kocsik – két év alatt közel 300 jármű – megújítására fordítja. A személyszállító vasúttársaság idén nyárig a tervek szerint a kétszázadik ingyenes wifi-elérést biztosító kocsiját is forgalomba állítja.
Forrás:orientpress.hu

magyarno.com

Hozzászólás

Powered by Facebook Comments

Szóljon hozzá a cikkhez:

e-mail (Kötelező, de nem publikus!) A *-al jelölt mezőket kötelező kitölteni!

*


CAPTCHA Image
Reload Image
Scroll To Top