Bárcsak elmondhatnám neked
belül mit is érzek…
Melyik korban mit éltem át,
hordtak rám az évek.
Mint egyiptomi főpapnő,
kevertem a mérget.
S téged beleértve, gyorsan
pusztult minden élet.
Indiai rizsföldeken
viseltem a szárit.
Maharadzsa volt az apám,
s megkaptam én bármit…
Máglyán égtem középkorban,
s végig nézted vesztem.
Belehaltam a szülésbe,
s járt hozzád egy szellem.
Csipkés blúzod kigombolva
követeltem csókot.
Mit tettem én?! A balga. Ki
úrként vágyat lopott.
Várban hordtam pompás étket,
szegény voltam, s árva.
Megértem pár világégést
a jobb létre várva.
Én voltam a híres múzsa…
sápadt, vézna, beteg.
Eltemettél nagy titokban,
könnyed most is pereg…
Várlak! Ahogy minden létben.
Oldjuk fel a múltat!
Hadd szüljük meg újra egymást!
Hisz csak rajtunk múlhat…
Németh Noémi ©
Szerzői- és minden jog fenntartva.
Powered by Facebook Comments