Ritkán mozdulunk ki otthonról, pedig a szabadidő értelmes tartalommal töltve, segít a hétköznapi nehézségek átvészelésében. Egy jól kiválasztott mozi-, vagy színházprogram csodákra képes. Mit teszünk ahelyett, hogy egy jól szervezett estével lepnénk meg magunkat? Lehangoltan, fáradtan, a heti munka után kiégve rogyunk a TV elé és bámuljuk az értéktelen csodákat, lehangoló híreket. Pedig enélkül is éppen eléggé elgyötört a lelkünk. Képesek vagyunk egyfolytában gyötrődni.
Márpedig, amikor belefeledkezünk az önmagunk sajnálatába, s teljes hittel erősítjük, hogy nyomorra születtünk, hogy átok ül az életünkön, s a létezésünk valójában egy hatalmas büntetés, a legnagyobb hibát követjük el önmagunk ellen. Semmi mást nem teszünk ilyenkor, mint a gondolatainkban ülő kis szemtelen bestiát energiával tápláljuk, s ő a dédelgetésünk által növekedve egyre vérmesebben követelődzik, sőt még játszótársakat is meghív magához az éterben kószáló társai közül. Élősködőként nem ismer hálát, s sosem ad örömteli pillanatokat, csak kapni akar újabb és újabb erőt a létezéséhez. S ha kicsit unja már magát nálunk, hívatlan vendégként bekukkant a környezetünk tudatába is nézelődni, igyekezve megfertőzni másokat. Közben, mi magunk, észre sem vesszük, hiszen el vagyunk merülve a sajnálkozás medrében, hogy a negatív gondolati teremtményünk, kaján vigyorral az arcán, a létező legszebb energiát fojtogatja, a szeretetet. Elveszi minden létező erőnket, nem engedve, hogy a boldogság hozzánk férkőzzön.
Otthoni, mélybe süppedt dagonyánkból tévézés közben nem valószínű, hogy ki tudunk vergődni. Nem vagyunk elveszve, még akkor sem, ha pillanatnyilag úgy tűnik. Csak egy csipetnyi erőre van szükség és egy kellemes társra, akivel pattogatott kukorcát rágcsálhatunk a mozivászon előtt.
Asztalos Károlyné nyomán
magyarno.com
Powered by Facebook Comments