Nem a nagy piros hal a szörny

Kína észak-nyugati részén, Hszincsiang (Xinjiang) tartományban él az a népcsoport, amely csak a magyarokat tekinti rokonának. Itthon keveset tudunk közös történelmünkről, ők azonban a véres kínai erőszak, a betelepítések és a mérhetetlen elnyomás ellenére sok titkot őriznek.

Ujgur autonom tartomány
Ujgur autonom tartomány

Történelmükre vonatkozó legkorábbi utalás a ’kilenc törzs’-re, azaz a tokuz-oguzokra a 630-as évekre tehető. Az oguzok törzsszövetségnek kezdettől fogva az ujgur volt az egyik legjelentősebb törzse. 745-től az ujgurok nem egészen egy évszázadig, 840-ig uralkodtak egész Kelet-Belső-Ázsia területén. Birodalmuk Mandzsúriától az Altajig és a tien-sani karlukokig húzódott kelet–nyugati irányban. Fővárosuk az Orhon folyó mellett volt, neve Ordu-balik, azaz „a királyi tábor városa”.

A ma élő, tízmilliós lélekszámú ujgur kisebbség történelme során mesés kulturális kincset halmozott fel, amely a 19. században a térségbe érkező kutatókat és felfedezőket mind ámulatba ejtette. Autonóm tartományukat Ujgurisztánnak, vagy Kelet-Turkesztánnak nevezik.

Ujgur nő
Ujgur nő

Kínai feljegyzések szerint, az ujgurok messze földön híres gyógyítók voltak, többek között az akupunktura felfedezése is nevükhöz fűződik. A sámánizmus ma is él, bár hitük, vallásuk a történelmi viszontagságoknak köszönhetően összetett.

A sámánizmus érintetlen hagyományai ma is élnek
A sámánizmus érintetlen hagyományai ma is élnek

Gutenberg előtt évszázadokkal ismerték a könyvnyomtatást, jártasak voltak az építészet, művészet és a zene területén. A legegyszerűbb foglalkozású ember is tudott írni és olvasni. Ők voltak az a nép, akiknek a területén keresztül vezetett a selyemút, amely összekötötte a keletet a nyugattal.

A hivatalosan ma is autonóm köztársaság önállóságáról Kína nem mond le, hiszen az ujgurok földje 122- féle ásványkincset- köztük olajat, gázt, szenet és aranyat rejt. A médián keresztül naponta találkozhatunk erőszakos összecsapásokról szóló hírekkel, amelyek a kínai propaganda szerint „terror akcióként” terjednek.

Függetlenségüket ma is követelő ujgurok
Függetlenségüket ma is követelő ujgurok

A kínai elnyomó politika ügyét feszegető, Kína szemét szúró jogvédő Ümit Hamit ujgur aktivistát 2013. májusában, szégyenletes módon kitoloncolták Magyarországról. Barátokat, ősi rokonokat keresett, ellenségekre lelt. Később, visszatérve, egy sajtótájékoztatón három dologról akart szólni: arról, hogy szerinte az Északnyugat-Kínában élő ujgurok a magyarok közeli rokonai, arról, hogy ezt a szabadságáért küzdő népet Kínában kegyetlenül elnyomják, és arról, hogy milyen kínos volt az ő kiutasítása Magyarországról május legvégén.

Kína erőszak politikájának köszönhetően, szinte naponta esnek ujgurok áldozatul a hatalom kiszolgálóinak
Kína erőszak politikájának köszönhetően, szinte naponta lehet ujgur áldozatokkal számolni

Az ujgurok gyötrelmes történelmüket mesebeli tájon élik. Az egyik mesebeli táj a legendás Kanas tó vidéke, amely egy völgyben, az Altáj-hegység közelében, Xinjiang Ujgur Autonóm tartomány északi csücskében fekszik. A „Kanas” mongol szó, jelentése „tó kanyon”.

A Kanas tó vidéke
A Kanas tó vidéke

A híres, titokzatos, vad táj, különösen ősszel ejti ámulatba a látogatókat. A növények arany napsütésben tündökölnek, a tóhoz közeli hófödte hegyek az égig érnek. A kis faházak környékén mélázó, kérődző szarvasmarha és juh csordák mit sem sejtenek az aktuális politikáról. A tündérmesébe illő táj sok tündérmese titkot őriz.

Állattenyésztés a Kanas vidékén
Állattenyésztés a Kanas vidékén
Hétköznap a Kanas mentén. Iskolába tartó gyerekek a mesés tájon.
Hétköznap a Kanas mentén. Iskolába tartó gyerekek a mesés tájon.

A legenda szerint hatalmas szörnyek élnek a tó mélyén, amelyek a szomjúságukat csillapítani vágyó lovakat és tevéket a tó fenekére húzzák. A „lófogyasztó szörny”  valójában a „nagy piros hal” (Hucho taimen), amelynek hossza a 10 métert is meghaladja.

A Kanas tó szörnye a nagy piros hal. Az igazi szörny azonban gonosz emberek lelkében él.
A Kanas tó szörnye a nagy piros hal. Az igazi szörny azonban gonosz emberek lelkében él.

A szörny tehát nem a tó mélyén rejtőzik. A gonosz az emberek lelkében lakik.

Fotók: cntv

Hozzászólás

Powered by Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Ajkunk bőre fokozottan ki van téve az időjárás viszontagságainak

vas jan 12 , 2014
Télen ajkunk bőre fokozottan ki van téve az időjárás viszontagságainak. A bőr megfeszül, majd kirepedezik, cserepessé válik. Az üzletekben kapható szintetikus balzsamok drágák és nem minden esetben váltják ki a hozzá fűzött reményeket. A biztos eredmény elérése érdekében saját magunk készíthetünk ajak ápolót, amely táplál és gyógyít, nem utolsó sorban […]

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás