Múzeumok őszi éjszakája Szegeden

 

 

 

 

 

 

 

Változatos programokkal várja az érdeklődőket a Móra Ferenc Múzeum pénteken, az idei múzeumi őszi éjszakán, az ekkor megnyíló, Megmentett örökségünk című kiállításon egy honfoglalás kori ezüst ékszert is bemutatnak, amelyre egy internetes aukciós portálon bukkantak a közgyűjtemény munkatársai.

Szatmári Csilla muzeológus a programokat bemutató szerdai sajtótájékoztatón elmondta, hogy pénteken este 6-tól a Kultúrpalota szinte valamennyi kiállításán tárlatvezetők kalauzolják az érdeklődőket.
A december 16-ig látható Munkácsy-kiállításon a tárlatvezetések mellett egy új festményt is bemutatnak: Békéscsabáról érkezik A kis Jeanne című alkotás, amelyet 2007-ben főként közadakozásból vásárolta meg a múzeum mintegy 28 millió forintért.
A szervezők különleges programokra invitálják a vendégeket: a múzeum természettudományi és néprajzi látványraktárát zseblámpás túrán fedezhetik föl az érdeklődők. A vendégek betérhetnek az igazgatói irodába, ahol Móra Ferenc íróasztalát és a szoba emblematikus berendezési tárgyait Fogas Ottó múzeumigazgató mutatja majd be az érkezőknek. Emellett az igazi gyöngyszemnek számító múzeumi könyvtárat is megcsodálhatják a látogatók.


A Kass Galériában a kortárs magyar fotóművészet egyik legjelentősebb alakja, Eifert János mutatja be nézni, látni és láttatni tanító Képírás – Fotóakadémia című kötetét.
Este hétkor nyílik az elmúlt másfél évtized nagyberuházásaihoz kapcsolódó ásatások eredményét bemutató Megmentett örökségünk című vándorkiállítás. A tárlaton egy kalandos történetű, aranyozott ezüst hajfonatkorongot is megcsodálhatnak a látogatók.

egy honfoglalás kori aranyozott ezüst hajfonatkorong a szegedi Móra Ferenc Múzeumban 2012. november 21-én. Az őszi múzeumi éjszakán megnyíló, Megmentett örökségünk című kiállításon mutatják be az ezüst ékszert, amelyre egy internetes aukciós portálon bukkantak a közgyűjtemény munkatársai.
MTI Fotó: Kelemen Zoltán Gergely

A honfoglalás kori tárgyra még az 1950-es években bukkantak rá csengelei földmunkák közben. A korong évtizedekig egy fiókban lapult, majd egy tanya lebontásakor került elő ismét 2012-ben. Az örökösök az egyik internetes aukciós oldalon kínálták eladásra a tárgyat, amelyre régészek figyeltek fel. Az oldal hozzászólásaiban többen értesítették a tulajdonost, hogy régészeti leletről van szó, amelynek kereskedelme itthon törvénybe ütközik. A tulajdonos levette a hirdetést, majd átadta a korongot a Móra múzeum régészeinek, akik restaurálták a 10. századból származó, életfa motívumot ábrázoló, rendkívüli aprólékossággal megmunkált műtárgyat.

MMTI/magyarno.com

Hozzászólás

Powered by Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Vadlúdrekordra készülnek a tatai Öreg-tavon

sze nov 21 , 2012
              Szinte biztosan megdől a rekord a szervezők szerint a hétvégén megrendezésre kerülő Tatai Vadlúd Sokadalmon, mivel mintegy 30 ezer vadlúd gyűlt össze a tatai Öreg-tavon, és a Tatai Tavak Ramsari Területhez tartozó Ferencmajori-halastavak területén is 10 ezer vadlúd pihen. A madársereg hajnalban hatalmas […]

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás