Miért késik a gyermekáldás? – Hormon hatású vegyületek

 

 

 

 

 

 

 

 

Sajnos már a szüleink is szándékukon, akaratukon és tudatukon kívül besegítettek azzal, hogy a fogamzásgátló tablettát – mely 30 évvel ezelőtt még durvább volt, mint ma – gyakran éveken át szedték, és csak utána vállalták a gyereket. Ezek a szintetikus szerek nem csak a szülő hormonrendszerét hangolták át, de kihatással vannak a most szülővé váló fiatalokra is.  Sok fiatal rendszertelen menzesszel, vagy menzesz nélkül éri el a felnőtt kort. Esetleg csak hormontablettával tudnak menstruációt előidézni, és mesterséges megtermékenyítéssel tudnak gyereket vállalni.

Az is előfordul, hogy a fiatal a pattanásos bőre miatt kap olyan gyógyszert, amely vagy maga hormon, vagy hormon hatású vegyületet tartalmaz. Van aki évekig fogamzásgátló tablettát, vagy esemény utáni tablettát szed, majd mikor abbahagyja a ciklusa  rendszertelenné válik, vagy egyáltalán nem jelentkezik. De nem csak a tabletta formájú hormon hat a testünkre, ennek más okai vannak. Hogy ne menjünk messzire, a környezeti ártalmak.

baba 1

Körül vagyunk véve vegyszerekkel, a műanyag – és laminált padlók, a háztartási vegyszerek, a műanyagflakonok, az egészségtelen építőanyagok, ragasztók, és sorolhatnám holnapig. A gyógyszerekről és élelmiszerekről nem is szólva.

Ezeknek az ártalmaknak hatására gyakorta alakul ki az „ösztrogén dominancia”, ahogy megfogalmazta Dr. John Lee endokrinologus. Ezzel már bent is vagyunk a dolgok sűrűjében, hiszen a hormonegyensúly eltolódása – azaz leszűkítve csak két női hormonra az ösztrogénra és progeszteronra, melynek aránya a hagyományos orvoslás szerint 1:70, míg Dr. Lee szerint ez az arány 1: 200 – okozhatja a fent felsorolt valamennyi női problémát, a korai menopauzát, a csontritkulást, sőt még ezeken felül fokozott rák rizikót a mell és a méh testben.

 

(Antal Vali)

magyarno.com

Hozzászólás

Powered by Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


CAPTCHA Image
Reload Image

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás