Mérgező pirulák és valódi gyógyszerek

Az első, fájdalomra utaló jeleknél automatikusan nyúlunk a gyógyszeres fiókhoz. Nem tűrjük a kínt, nem hagyjuk, hogy elhatalmasodjon rajtunk. A patikák polcain szépen csomagolt fájdalomcsillapítók sorakoznak, amelyekből – pénzt nem sajnálva -, rendre beszerezünk többféle változatot.

A pirulák ellepnek minket

A fájdalom az a tünet, amely arra készteti a szenvedőt, hogy pihentesse az érintett szöveteket, mert valamilyen rendellenesség van szervezetében. A fájdalmak ok-okozati összefüggésének feltárása az orvosok dolga, a tünetek rendszerint megszűnnek a diagnosztizált betegség kezelésével.

Egyre csökken a fájdalom küszöb értékünk, nyúlunk is a pirulákért, amik napjaink reklám hadjáratának köszönhetően, lassan ellepnek minket. A tetszetős csomagolású, méregdrága színes pirulákra sokan panaszkodnak, hogy nem hatásosak, az olcsóbbak pedig recept nélkül rendszerint nem hozzáférhetők és a szakemberek sem javasolják fogyasztásukat. A gyógyszeripar pedig egyre termeli készítményeit (és természetesen a profitját), kihasználva a betegek kiszolgáltatott helyzetét.

A füvesemberek tudása

Megszűnt őseink hagyománya, a gyógynövények ismeretét őrző füvesemberek tudását a „modern” gyógyszeripar igyekezett feledtetni velünk. Korunk jellemző betegsége, a rák nagyanyáink életében ismeretlen volt. Szabó Gyuri bácsi a bükki füvesember is azt állítja, hogy rákban nem lehet meghalni. A szervezet öngyógyító, ilyenkor az immunrendszert kell erősíteni és az adott rákra való növényeket használni. Testünkben mindig vannak rákos sejtek és ezeket a szervezet normális esetben kordában tartja. Ha gyengül az immunrendszer, akkor képesek csak az elburjánzásra. Nagyon fontos, hogy higgyük, sőt, tudjuk, hogy a rák nem halálos ítélet, gyógyítható.

Természetes gyógyszerek

A gyógyszer függőség leküzdésére természetgyógyászok tisztító kúrát ajánlanak, amely naponta legalább 2,5 liter tiszta víz fogyasztásával kezdődik. Ezt követően térhetünk át a természetes gyógymódokra, amelyek közül néhányat bemutatunk.gyogynovenyek 1Cseresznye: ízületi gyulladásra, köszvényre, izomfájdalmakra – ajánlott adag: napi 45 szem
Gyömbér: migrénre, köszvényre, izomlázra – ajánlott adag: napi egynegyed teáskanál
Áfonyalé: gyomor- és bélfekélyre – ajánlott adag: napi egy pohár
Lazac, hering, szardínia: hát- és nyakfájásra, ízületi fájdalmakra – ajánlott adag: heti 2-3 alkalommal
Kurkuma: ízületi fájdalomra, vastagbélgyulladásra – ajánlott adag: napi egy teáskanál
Joghurt: irritábilis bél szindrómára – ajánlott adag: napi egy-két doboz
Kávé: fejfájásra – ajánlott adag: napi két eszpresszónyi
Menta: irritáblis bél szindrómára, fejfájásra – ajánlott adag: napi egy pohár tea
Csípős paprika: köszvényre – ajánlott adag: napi fél teáskanálnyi por

Életmód és a fájdalom

A fájdalom leküzdésében elsősorban az életmód és a táplálkozás szerepét kell vizsgálnunk, hiszen sokszor például a hát-, derék- és végtagfájást a renyhe, mozgásszegény életmód váltja ki, egyes fejfájástípusokat és a gyomorfájást pedig a helytelen és túl bő táplálkozás. Az erősödő izomzat tehermentesíti az ízületeket, jobb tartást biztosít, növeli az önbizalmat, kvázi megszűnik a kapcsolódó fájdalom.

 

 

Hozzászólás

Powered by Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Alföldi Géza: Csak a gyökér kitartson

vas nov 18 , 2018
Kint a szőlőnkben, emlékszem rája, Deszka kunyhónk előtt állott Öregapám diófája. Ha vihar támadt, – szőlőkötözéskor, – Dörgött az ég, csattant a villám, Füstölt az úton a felpaskolt por, Ahogy végigverte a dörgő esőostor, Bebújtunk a kunyhóba. Onnan néztem, Miként robognak a felhők az égen. Nagyapám a fát leste. Vajon […]

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás