Megvan az első aranyérem, amelyet Szilágyi Áron szerzett meg kardvívásban !

 

 

 

 

 

Sikerült Szilágyi Áronnak, az ami az idei olimpián még senkinek! Aranyérmet szerzett a londoni olimpián. Olasz ellenfelét magabiztosan győzte le!


London, 2012. július 29., vasárnap (MTI) – A kardozó Szilágyi Áron örül, hogy teljesítményét nagy elődjéhez, az 1948-as, szintén londoni ötkarikás játékokon győztes Gerevich Aladáréhoz hasonlítják, de egyelőre nem tudta feldolgozni, mit jelent olimpiai bajnoknak lenni.

„Örülök, hogy Gerevich Aladárhoz hasonlítottak, mert fia, Gerevich György volt a nevelőedzőm, s iszonyatosan sokat köszönhetek neki. Sajnos, 2008 óta már nincs velünk” – nyilatkozott a 22 éves vívó, aki magabiztos versenyzéssel szerezte meg az aranyérmet.
„Úgy érzem, a maximumot kihoztam magamból, folyton a topon kellett lennem, ami nagyon nehéz volt. Ahogy egy kicsit elkalandozott a figyelmem, mint a negyeddöntőben a német vívó ellen, máris feljött az ellenfél. Igyekeztem mindig a következő meccsre koncentrálni, nem figyelni másra. Próbáltam azt mutatni, hogy az égvilágon semmi sem zökkenthet ki, sokat dolgoztunk azon a mesteremmel, hogy ne idegeskedjek azét, mert én vagyok az egyetlen magyar kardozó az olimpián.”
Szilágyi Áron hozzátette, még nem fogta fel, mit jelent olimpiai bajnoknak lenni.
„Egy órája vagyok olimpiai bajnok, de biztos hetek kellenek hozzá, hogy ezt feldolgozzam. Most csak hihetetlenül felszabadult és boldog vagyok, semmi mást nem akarok, csak megölelni a szeretteimet.”
Szilágyi azt mondta, nem érezte tehernek, hogy egyedüli kardozóként jutott ki az olimpiára, amelyről a csapat lemaradt.
„Nem én fogom megmenteni a magyar vívást, ez nem ilyen egyszerű, egy fecske nem csinál nyarat. Vannak a vezetésben megfelelő emberek, akik ezen dolgoznak. Az én feladatom, hogy ha Rióban lesz kardcsapatverseny, ott legyünk a csapattal.”
Kamuti Jenő, a magyar londoni vívócsapat vezetője úgy vélekedett, az a szellemesség és koncentráltság, ahogy Szilágyi Áron vívott, csak Gerevich Aladáréhoz hasonlítható.
Szabó Bence, aki az 1992-es barcelonai olimpián nyert a férfi kardozók versenyében, s most a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) sportigazgatója, már a döntő előtt megjósolta Szilágyi Áron diadalát.
„Elképesztő koncentráltsággal vívott egész nap. A tét feldobta, nem bénította meg. Szellemes, jó vívást mutatott be, abszolút megérdemelten lett aranyérmes.”
Szabó Bence elárulta, az olimpia előtt azt kívánta Szilágyi Áronnak, ismerje meg azt az érzést, milyen a dobogón állva a magyar himnuszt hallgatni.
„Konokul, profi módon készült, egy pillanatig nem volt kétséges a győzelme. Remélem, a sikeres olyat erőt ad neki a jövőre nézve, hogy a csapatot is győzelemre tudja vezetni.”

MTI különtudósítója Ambrus Gábor

noknek.magyartudat.hu

Hozzászólás

Powered by Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Pipacs itthon és határon túl

hét júl 30 , 2012
Jómagam imádom a levendulát és örülök rendkívüli népszerűségének. A pipacs más. felidézi gyerekkorom nyarainak emlékét és benne a rét pirosló végtelenjét. Számtalanszor szedtem csokrot belőle édesanyámnak és nagymamámnak, de akárhogy szaladtam porfelhővel a hátam mögött, mindig elhervadt mire hazaértem. Van nekünk egy virágunk, amit egyre kevésbé szeretünk, s amit – […]

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás