Megnyitották Gödöllőn a külhoni magyar fiatalok idei találkozóját

 

 

 

 

 

Megérkeztek Gödöllőre a Vendégségben Magyarországon – Külhoni magyar fiatalok találkozója résztvevői. Az augusztus 15-22. között megrendezésre kerülő nagyszabású programra tizenöt országból felkerekedett mintegy 350 fiatalt harmadik alkalommal látja vendégül Gödöllő.

Az ifjúsági találkozó ünnepélyes megnyitójára a Művészetek Házában került sor augusztus 15-én, ahol a résztvevők finom falatokkal, innivalókkal, no meg muzsikával fogadták az érkezőket. A Hungarofest részéről Papp György Bálint igazgató, majd Halász János, az Emberi Erőforrások Minisztériuma kultúráért felelős államtitkára, őt követően pedig házigazdaként, Gémesi György polgármester mondott köszöntőt.

Gémesi György polgármester
Gémesi György Gödöllő Város polgármestere – Fotó: Gödöllő Városi Információs Portál
Halász János államtitkár kiemelte, ahhoz, hogy a határon túli fiatalok meg tudják őrizni identitásukat és kultúrájukat, megfelelő programok kellenek. Ez a hét ehhez nyújt segítséget, Magyarország kulturális pezsgése pedig kiváló hátteret. Gémesi György köszöntőjében kijelentette, büszke arra, hogy Gödöllő már harmadik alkalommal ad helyet a találkozónak, s az itt élők nagy érdeklődéssel várják az augusztus 17-i estét, örömmel fogadják azt az üzenetet, amit a résztvevők a kultúrán keresztül elhoztak ide.

A megnyitó ünnepi programjában Herczku Ágnes és zenekara Tüzet viszek című műsorát hallgathatták meg a résztvevők.

Augusztus 17-én, szombaton, 19 órától a főtéren várják a külhoni magyar fiatalok az érdeklődőket, ahol nagyszabású gálaműsor keretében mutatkoznak be a csoportok.
Program:
Mendicus Művészeti Központ Tamburazenekara (Vajdaság, Csantavér) – Dunántúli népdalok
Buzitai Citerazenekar (Szlovákia, Buzita) – Kiskunhalasi csokor
Tündérkert Néptáncegyüttes (Uruguay, Montevideo) – Magyarbődi táncok
Petőfi Sándor MKE népi tánccsoport (Horvátország, Szentlászló) – Mezőségi táncok
Hímes Néptáncegyüttes (Kárpátalja, Nagydobrony) – Bodrogközi táncok
Regina Balaton Néptánccsoport (Kanada, Regina) – Szucsági táncok
Piroska Magyar Ének-és Táncegyüttes (Lengyelország, Poznan) – Magyar táncok
Sírülő Néptánccsoport (Erdély, Brassó) – Kalotaszegi táncok
Petőfi Sándor MKE Ifjúsági népi tánccsoport (Horvátország, Laskó) – Felcsiki táncok
Gyöngyösbokréta Népi Együttes (Kárpátalja, Dercen) – Kalocsai karikázó
Liliom Néptáncegyüttes (Argentína, Chaco) – Dunántúli ugrós
Szalagfűző Énekcsoport (Vajdaság, Szabadka) – Vajdasági legénycsúfoló dalok
Szederinda Hagyományőrző Citeracsoport (Erdély, Szilágysomlyó) – Szilágysági táncok
Fekete-Piros Hagyományőrző Néptáncegyüttes (Erdély, Szék) – Széki táncrend

Címlapfotó: külhoni magyar fiatalok fogadása Gödöllőn – Fotó: Gödöllő Városi Információs Portál

(Gödöllő Városi Információs Portál)

magyarno.com

 

 

(MTI)

magyarno.com

Hozzászólás

Powered by Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


CAPTCHA Image
Reload Image

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás