Megkezdődik a Kárpát-medencei magyar református középiskolák találkozója

 

 

 

 

 

 

 

 

Magyarország, illetve a Felvidék, Kárpátalja és Erdély 40 intézményéből több mint 170 vendég érkezik Debrecenbe a szombaton kezdődő, idén 18. alkalommal rendezendő Kárpát-medencei magyar református középiskolák találkozójára.

A Debreceni Református Kollégium két intézménye, a 475. tanévét idén záró gimnázium és a 175 éves Leánynevelő Intézet örökébe lépő Dóczy Gimnázium hívta meg a Kárpát-medence református középiskoláit a július 10-éig tartó eseményre – közölte a Tiszántúli Református Egyházkerület sajtóreferense az MTI-vel.

KM_kozepisk_talakozo_logo_cmyk
Buzás Borbála ismertetése szerint az iskolákat két pedagógus és két diák képviseli. A találkozó célja, hogy az iskolákat, illetve az egyes régiók nevezetességeit és egymást is megismerjék a tanárok és a gyermekek.
A programok között szabadidős tevékenységek, a város, a Debreceni Református Kollégium és a Dóczy Gimnázium bemutatása, valamint hortobágyi és nyíregyházi kirándulás is szerepel.
A fiatalok és kísérőik szombat délután érkeznek Debrecenbe, ahol a Református Kollégium oratóriumában este nyitó áhítattal kezdődik a találkozó.
Vasárnap 10 órától úrvacsorás istentiszteleten vesznek részt az intézmények képviselői, igét Bölcskei Gusztáv, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke hirdet.

(A program részleteiről itt olvashatnak- szerk.)

(MTI)

magyarno.com

Hozzászólás

Powered by Facebook Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


CAPTCHA Image
Reload Image

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Az anonim látogatóazonosító (cookie, süti) egy olyan egyedi - azonosításra, illetve profilinformációk tárolására alkalmas - informatikai jelsorozat, melyet a szolgáltatók a látogatók számítógépére helyeznek el. Fontos tudni, hogy az ilyen jelsorozat önmagában semmilyen módon nem képes a látogatót azonosítani, csak a látogató gépének felismerésére alkalmas. Név, e-mail cím vagy bármilyen más személyes információ megadása nem szükséges, hiszen az ilyen megoldások alkalmazásakor a látogatótól a szolgáltató nem is kér adatot, az adatcsere voltaképpen gépek között történik meg. Az internet világában a személyhez kötődő információkat, a testreszabott kiszolgálást csak akkor lehet biztosítani, ha a szolgáltatók egyedileg azonosítani tudják ügyfeleik szokásait, igényeit. Az anonim azonosítók személyes adatbázissal nem kerülnek összekapcsolásra. A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás