Most itt vagy
Magyar Nő Magazin > címlap > Megbélyegzett nyár szülöttek

Megbélyegzett nyár szülöttek

Azok a gyerekek, akik nyáron születtek, társaiknál jóval gyengébben teljesítenek az iskolában. Akik az év májusi – augusztusi időszakban látták meg a napvilágot, az első tanítási évben rosszabb eredményt érnek el matematikából és olvasásból – a Department for Education adatai szerint.

A közzétett hivatalos adatok azt bizonyítják, hogy a nyári születésű elsősök minimális szenten sem tudják tanév végéig elsajátítani az alapvető számolási, olvasási – szövegértési követelményeket és messze elmaradnak társaik fejlődési ütemétől. A szeptember – december közötti időszakban születetteknél az alacsony teljesítmény egy harmad, a nyári születésűeknél meghaladja a két harmadot.

A kutatási eredmények további megállapításokat tesznek a nyári születésűek továbbtanulására vonatkozóan. A számadatok azt bizonyítják, hogy a nyári gyerekek jellemzően nem tanulnak tovább, sok esetben évet kell ismételniük. A sikerek és kudarcok jelentősen meghatározzák a gyermek iskolához, tanuláshoz való viszonyát, ezzel együtt a későbbi pályaválasztást. Az új kutatási eredmények nem kedveznek a siker elérésének, egyfajta megbélyegzésnek tűnik a születési dátum alapján történő tipizálás.

Az érvek mellett szerencsére ellenérvek is születtek, Sir Mike Tomlinson tanfelügyeleti vezető szerint “nem várhatjuk el, hogy valamennyi tanuló azonos ütemben fejlődjön”. A gyerekek képességei, szociális háttere és még egy sor tényező befolyásolja tanulmányi eredményeik alakulását. A statisztikai adatok alapján valóban elmaradás tapasztalható a nyári születésű gyerekek esetében, a hátrány azonban gyorsan behozható. Gondoljunk az első osztályos fiúk teljesítményére, a lányokéhoz képest. A fiúk gyorsan képesek a lemaradást pótolni.

Magyarországon a köznevelési törvény szerint – a 45.§ (5) bekezdés alapján -, a tankötelezettség iskolába járással teljesíthető. Főszabály
szerint ez hatévesen történik, a törvény azonban ettől eltérő megoldásokat is lehetővé tesz. Így lehetőség van arra, hogy indokolt esetben, hat éves kortól ne kelljen iskolába menni,  a szülő az óvodavezetővel történő egyeztetés szerint, dönthet úgy, hogy gyermeke még kilenc hónapig óvodás maradjon.

Tehát, a nyári születési dátumtól függetlenül, be kell íratni iskolába azokat a gyerekeket, akik augusztus 31-ig hatévesek lesznek és iskolaérettnek nyilvánítják őket.

 

magyarno.com

 

Hozzászólás

Powered by Facebook Comments

Minden vélemény számít!

Top