Most itt vagy
Magyar Nő Magazin > címlap > Márton Áron: Nemzet és kultúra 1935.

Márton Áron: Nemzet és kultúra 1935.

A kultúra általános meghatározás szerint az a történeti eredmény, amit emberi erőfeszítés a négy abszolút értéknek: az igaznak, szépnek, jónak és isteninek a tartalmából megfogott és megvalósított. Az embert végzetes tragikuma, ami élete minden megnyilvánulásában valahogyan benne van, nyomon követte itt is.

Lángolt hamis eszmékért, életét feltette igaznak és szépnek, jó­nak és isteninek vélt gondolatokra is, vagy máskor egyiket a másik rovására hangsúlyozta.
Sok erőt pazarolt el. De a talmi értékeket, még ha jó szándék és véres erőkifejtés eredményei voltak is, a kor­szakfordulók határán felgyűlt szellemi feszültség felviharzása mindig elsodorta.
Az egymásra om­ló századok enyészetéből, a felkavart idők tovahömpölygő sodrából az vetődött partra, az utódok számára az maradt meg, amit az előző nemzedékek tudománya az igazból, művészete a szépből, erkölcsei a jóból, vallási élete az isteniből valóra váltott, amit küzdelmei árán az örök érvényű rendből a földi élet kereteibe, a végtelentől véges élete határai közé beleszaggatott.
S ezt a fenséges munkát az emberi történelem szakaszaiban nemzetek végezték mindig. A tu­dós, aki a világ jelenségeinek és erőinek igaz összefüggéseit kereste, a művész, aki a szépet érzé­kelhető formába öntötte, az ember, aki a jót cselekedte, vallását gyakorolta, akaratától függetlenül fia volt valamelyik nemzetnek.
Törekvéseit nemzeti közösség vitte és támogatta. Ka­pott faji és nyelvi meghatározásokkal, meglévő kulturális viszonyok örömével vagy elégedetlen­ségével, nemzeti szervezet adottságai között indult birokra a végtelennel. Örök végzésnek látszik, hogy az isteni gondolatok földi megvalósítása nemzeti kötelesség legyen, az egyetemes kultúra dóm­ja nemzetek által, külön színeikkel meggazdagítva épüljön.
Erre utal az is, hogy leghatékonyabb nemzetalkotó és fenntartó erő a kultúra.
A fejlődés kez­detleges fokán még összetartó erő lehetett a közös származás és nyelv, később azonban a népek nemzeti mivoltukat csak kultúrájukkal biztosíthatták. Szinte az összes jelentős európai nemze­teket a kultúra egyetemessége és transzcendentális ereje kovácsolta erős egy-nemzetté.
A törté­nelem forgó kereke századok során származásra és nyelvre idegen népeket lapátolt egymásba mindenütt, s a felvevő nemzet kultúrájában hasonultak át, lettek szerves részei az anyatestnek, és az idők mállasztását ma is egy-tömbként, kikezdhetetlenül állják.
Azzal lettek és maradtak nemzet, hogy igaznak, szépnek, jónak és isteninek valósítását vállalták, s ennek a szebb és meg­szépítő, jobb és folyton jobbra törő, igazabb, a politikai, gazdasági, társadalmi igazságot akaró életnek a munkájába, izgalmaiba és örömeibe, hagyományaiba és jövő célkitűzéseibe közvetve vagy közvetlenül népük tömegeit is beleavatottként meghívták.
S ha minket az idők kikezdtek, ha nálunk ma elnyújtott, hosszú sírások hangzanak fel na­ponta, hogy egykor tömbös, kiterjedt magyar szigetekből szórványok lettek, és ma e szórványokat is egyre végzetesebben nyaldossa a környező nép hullámverése, azért van, mert népünk tömegénél a nyelv és vér közössége mellől hiányzott a kultúra közössége. Munkáját évszázadokon keresztül igénybe vették kultúrák építéséhez, de a kultúra tartalmából nem részeltették, áldásait nem vitték el hozzá, magyar mivolta az emberi élet nagy értékeihez közelebb nem hozta.
Egy pompázó kultúra közvetlen tövében elhagyottan élt, a kultúra közösségéből kifelejtették. Keve­sek büszkélkedtek, hogy milyen művelt nemzet vagyunk, a nemzet nagy részének azonban a büsz­keség tartalmáról tudata, és a nemzeti elkülönülésre kézzelfogható különösebb oka nem volt.
A kultúrát nemzetek teremtik, de a nemzeti élet biztosítéka a kultúra. Sőt több mint egysze­rű biztosíték: a nemzet kultúrájában él. Az élethez való jog pedig természeti jog, életét minden nemzetnek Isteni parancs folytán kötelessége megtartani. (…)
„A nemzetet nemzetté nemcsak annak tudata avatja, hogy szellemi fejlődésének történeti ha­gyományai közösek, nemcsak az, ami volt, hanem annak a feladatnak a tudata is, amivé lenni akar, azoknak az értékeknek rendszere is, amelyeknek megvalósítását történeti hivatásának ér­zi.
És egy nemzethez nemcsak élők, hanem a régi elporladt apák is hozzátartoznak, s az élőkkel együtt alkotják a nemzet történeti corpus mysticumának történeti egységét.
Ez biztosítja a nem­zeti szellem, azaz kultúra folytonosságát.” (Komis Gy.)
A feladat tehát kettős: Nemzeti műveltségünk értékeit tegyük közkinccsé, hogy a reánk ha­gyományozott értékállomány erejével népünk tömbjét tudatosan kapcsoljuk bele a nemzeti múltba, s ugyanakkor a kultúra gazdag eredményeiből foglaljuk le számára, hasznosítsuk nála azt, ami életét szebbé, biztosabbá teheti, hogy reménnyel mehessen apái útján jövője felé.
A szü­lő a családban, a nevelő az iskolában, a pap az egyházközségben, a jogász, politikus, orvos, köz­gazdász foglalkozása körében, és mindenki, akit hivatása vagy tudása bármilyen közösség élére állított, legyen a nemzeti kultúra apostola.
Isteni parancsot teljesítenek.
Segítenek egy nemze­tet, hogy történelmi hivatását betöltse, hogy ne legyen szégyenül Isten és emberek előtt, hanem az örök rend földre szánt terveinek valósításából neki kiosztott munkát becsülettel az idők vé­gezetéig végezze.

Erdélyi Iskola (II.) 1934/35. 5-6. sz. 265-266

Stoffán György

magyarno.com

Hozzászólás

Powered by Facebook Comments

Minden vélemény számít!

Top