Most itt vagy
Magyar Nő Magazin > címlap > Magyar konyha – Nincsen ebéd leves nélkül

Magyar konyha – Nincsen ebéd leves nélkül

 

 

 

 

 

 

Nemcsak abban áll a magyar szakácsművészetnek a titka, hogy egyes ételeket milyen ízlésesen tud előállítani, hanem hogyan tálalja föl egymás után úgy, hogy az elköltött étel valósággal kívánja a következőt, s mikor már az ember azt hiszi, hogy egészen jóllakott, akkor hoznak megint valamit, amire azt kel mondani, hogy de már ebből eszünk!

magyar konyha

Sokan azt hiszik, hogy a magyar konyha nem szól másról, csak a pörköltről, a gulyásról, a lecsóról és a méltán híres halászléről. Pedig ez nem így van.

A magyar konyha változatosságával felveszi a versenyt bármelyik konyhával a világon. Ne feledjük azt, hogy a Kárpát-medence a történelem folyamán a nemzetek olvasztó tégelyévé vált, és ez meglátszik a konyhánkon is. Tulajdonképpen a magyar konyha nem a legmegfelelőbb szó a konyhánk ismertetéséhez, mert más nemzetek is nagy ráhatással voltak a magyar konyhára. Kevesen tudják, hogy a konyhánk történelme pont a váratlan helyzetektől lett változatos, mert a rengeteg hadjárat, a háborúk és a nélkülözés, a társadalmi különbségek hozzátettek illetve elvettek belőle. Ha jobban belegondolunk, akkor ez az egész azzal kezdődött, hogy őseink egy darab húst tettek a nyereg alá, hogy mire útjuk végére érnek, az addig megpuhuljon. Már ez is mutatja, hogy a magyar konyha legfontosabb kelléke a kreativitás.

Nincsen ebéd leves nélkül

Hagyományaink szerint a fő étkezés mindig levessel kezdődik. Levessel felkészítjük gyomrunkat a fő fogás befogadására. A magyar konyha specialitása a mesterien felhasznált alapanyagok és fűszerek használatában rejlik. Konyhaművészetünk gyöngyöző, gőzölgő remekművei azok a levesek, amelyek elkészítését nagyanyáink konyhájában lestük el.

A leveseknek igen sok fajtája ismeretes, az egyszerű gyümölcslevestől kezdve a zöldséges raguleveseken keresztül egészen a csülkös bablevesig, ki-ki kedvére válogathat, és készítheti el kedvencét. Természetesen a levesek fogyasztása nem csak ízlésfüggő, sok egyéb tényező is befolyásolja a választást, hiszen például egy hideg tejszínes gyümölcsleves hihetetlen jól tud esni a nyári tikkasztó hőségben, de egy decemberi fagyos estén, munkából hazatérve a legtöbben biztosan inkább a jó meleg húslevesre szavaznának.

Csirkeaprólék leves

csirkeaprolek_leves 3

Hozzávalók:

  • 50 dkg csirkeaprólék,
  • 15 dkg sárgarépa,
  • 10 dkg fehérrépa,
  • 15 dkg mirelit zöldborsó,
  • 5 dkg gomba,
  • 5 dkg zeller,
  • 2 kis fej vöröshagyma,
  • 3 evőkanál olaj,
  • petrezselyem,
  • borsikafű vagy bors,
  • só.

Elkészítés:

A megtisztított, feldarabolt csirkeaprólékot az olajon kissé pirítsd meg, majd add hozzá a felkockázott sárga- és fehérrépát, zellert, valamint a megtisztított és felszeletelt gombát. Egy kis ideig pirítsd együtt ezeket, majd öntsd fel jó másfél liter meleg vízzel. Ekkor tedd bele egészben a megtisztított vöröshagymát, adj hozzá petrezselymet, borsot, sót. Lassú tűzön főzd, s amikor a zöldségek félig megpuhultak, tedd bele a borsót is. Amikor minden puha, tálalás előtt még meghintheted finomra vágott petrezselyemmel is.

 

Forrás: magyarvagyok

magyarno.com

Hozzászólás

Powered by Facebook Comments

Minden vélemény számít!

Top